Bretton Woods-rendszer: az IMF, Világbank és az aranyalapú valuta története
Bretton Woods-rendszer története: az IMF és a Világbank megalakulása, az aranyalapú valuta működése és a 1971-es összeomlás átfogó összefoglalója.
A Bretton Woods-i rendszer a második világháború utáni nemzetközi pénzügyi rend első tartós kísérlete volt arra, hogy a különböző országok közötti valutaárfolyamokat és a nemzetközi likviditást szabályozza. Lényege az volt, hogy a részt vevő országok valutáit egy meghatározott paritáshoz kötötték: az árfolyamokat aranyban kifejezett értékekhez viszonyították, és általában +/- egy százalékos sávban kellett tartaniuk azokat. A rendszerben a legerősebb szereplő az dollár volt, amelyet fix árfolyamon kötöttek az aranyhoz (35 USD/troy uncia), így a dollár vált a gyakorlatban a rendszer tartalékvalutájává.
A megállapodást az 1944 júliusában, a New Hampshire állambeli Bretton Woodsban tartott ENSZ monetáris és pénzügyi konferencián hozták létre: a konferencia 44 szövetséges ország 730 küldöttje részvételével zajlott. A résztvevők célja az volt, hogy a háború utáni gazdasági helyreállítást és a stabil, növekedést támogató kereskedelmi viszonyokat biztosítsák.
Intézmények és feladatok
A konferencián megalkották az új intézményrendszert: megalakították a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD) — ma a Világbank-csoport egyik intézménye — és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). Ezek a szervezetek 1946-ban kezdték meg működésüket, miután elegendő ország ratifikálta a megállapodást.
- IMF: rövid távú fizetési mérleg-problémák kezelésére nyújtott hitelekkel, a valuták árfolyamainak felügyeletével és a nemzetközi monetáris együttműködés előmozdításával foglalkozott. A tagsági kvóták határozták meg az egyes országok hozzáférését a forrásokhoz és szavazati erejét. Később, 1969-ben, a párhuzamos tartalékrendszer kiegészítéseként bevezették a SDR-eket (special drawing rights) a nemzetközi tartalékok bővítésére.
- IBRD / Világbank: hosszú távú hiteleket és támogatást nyújtott a háború utáni újjáépítéshez és a fejlődő gazdaságok beruházásaihoz.
Hogyan működött a rendszer a gyakorlatban?
A legtöbb ország valutáját közvetlenül a dollárhoz rögzítették, a dollárt pedig aranyhoz kötötték. Az országoknak tartalékaik egy részét dollárban tartaniuk, és az IMF rövid távú hitelkeretet biztosított akkor, ha átmeneti fizetési mérleg-problémák léptek fel. A rendszer lehetőséget adott az árfolyamok korrekciójára is (ún. „adjustable parities”), ha egy ország fundamentális egyensúlytalansággal küzdött, továbbá a nemzetközi tőkeáramlás korlátokkal szabályozható volt annak érdekében, hogy a nemzeti makrogazdasági politikák érvényesíthetők legyenek.
Mi vezetett a rendszer összeomlásához?
A 1950–60-as évek növekedése és kereskedelmi bővülése ellenére a rendszer idővel belső feszültségekkel küzdött. Két fontos tényezőt érdemes kiemelni:
- Triffin-dilemma: Robert Triffin rámutatott, hogy mivel a dollár szolgált nemzetközi tartalékként, az USA-nak folyamatosan kellett dollárt kínálnia a világnak (folyó fizetési mérleg hiányok révén), ugyanakkor ez hosszabb távon aláásta a dollár aranyra való visszaválthatóságát és a bizalmat az aranytartalékokkal szemben.
- Amerikai külső egyensúlyhiányok: az 1960-as években az Egyesült Államok fizetési mérlege romlott, az aranytartalékokhoz képest túl sok dollár volt nemzetközi forgalomban. Ez növelte az aranyra váltás kockázatát és a spekulatív nyomást a dollárra.
Ennek következményeként az Egyesült Államok 1971. augusztus 15-én — a közismert „Nixon-shock” keretében — ideiglenesen felfüggesztette a dollár aranyra történő átválthatóságát. Bár rövid időre megkísérelték a rendszert a Smithsonian Agreement megállapodással (1971) helyreállítani vagy módosítani, a valutaárfolyamok mozgása és a növekvő piaci nyomás végül 1973-ban a rendszer tényleges összeomlásához vezetett: a legnagyobb valuták lebegtetni kezdték árfolyamaikat, és a merev fix árfolyamrendszer megszűnt.
Következmények és örökség
A Bretton Woods-rendszer összeomlása után a nemzetközi pénzügyi rendszerben a lebegő árfolyamok kora kezdődött. Az IMF és a Világbank továbbra is kulcsszereplők maradtak, szerepkörük azonban változott: az IMF alkalmazkodott a rugalmasabb árfolyamokhoz, a pénzügyi válságok kezeléséhez és a strukturális alkalmazkodást ösztönző programokhoz, a Világbank pedig folytatta a fejlesztési célú hitelnyújtást.
A rendszer öröksége kettős: egyrészt a Bretton Woods-korszak stabilitást és gyors gazdasági növekedést segített elő az 1950–60-as években, másrészt a tapasztalatok (például a nemzetközi likviditás biztosításának nehézségei és a valuta-szuverenitás korlátai) fontos leckéket adtak a későbbi pénzügyi együttműködéshez. Sok mai megoldás — például a tartalékvaluták sokszínűsége, az IMF szerepe a válságkezelésben és a nemzetközi pénzügyi szabályozás — közvetetten a Bretton Woods-korszak tapasztalatain alapul.
Fontos dátumok
- 1944 július: Bretton Woods-i konferencia, megállapodások aláírása
- 1946: IMF és IBRD működésének kezdete (miután elegendő ország ratifikálta a megállapodást)
- 1969: SDR-ek bevezetése az IMF-ben
- 1971. augusztus 15.: az USA felfüggeszti a dollár aranyra való átválthatóságát („Nixon-shock”)
- 1973: a főbb valuták árfolyamainak lebegtetése, a Bretton Woods-rendszer lényegi megszűnése
A Bretton Woods-rendszer tehát nem csak egy történelmi korszak: az az intézményi háttér és tapasztalat, amelyet létrehozott, ma is befolyásolja a nemzetközi pénzügyi együttműködést és a nemzetközi intézmények működését.
Kérdések és válaszok
K: Mi volt a Bretton Woods-i rendszer?
V: A Bretton Woods-i rendszer volt az első olyan rendszer, amelyet a pénz értékének szabályozására használtak a különböző országok között. Ez azt jelentette, hogy minden országnak olyan monetáris politikát kellett folytatnia, amely a valutájának árfolyamát egy rögzített értéken belül tartotta - plusz vagy mínusz egy százalék - az aranyban kifejezve. A Nemzetközi Valutaalapot (IMF) azért hozták létre, hogy küzdjön az átmeneti fizetési egyensúlytalanságok ellen.
K: Mikor kezdődtek a Bretton Woods-i rendszer tervei?
V: A II. világháború befejezése után a nemzetközi gazdasági rendszer újjáépítésére irányuló tervek már a háború befejezése előtt elkezdődtek.
K: Hol találkoztak mind a 44 szövetséges küldöttei a tárgyalásokon?
V: Mind a 44 szövetséges küldöttei a New Hampshire állambeli Bretton Woodsban találkoztak az ENSZ monetáris és pénzügyi konferenciáján.
K: Milyen szervezeteket hoztak létre e megállapodás részeként?
V: A megállapodás részeként két szervezetet hoztak létre: a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). Ezek a szervezetek 1946-ban kezdték meg működésüket, miután elegendő ország ratifikálta a megállapodást.
K: Mennyi időbe telt, amíg elég ország ratifikálta ezt a megállapodást?
V: 1946-ig tartott, amíg elég ország ratifikálta ezt a megállapodást.
K: Mennyire volt sikeres a Bretton Woods-i rendszer?
V: 1971-ig, amikor az Egyesült Államok a növekvő feszültséggel szembesülve úgy döntött, hogy nem engedélyezi a dollár aranyra való átváltását, és ez összeomlást okozott, a Bretton Woods-i rendszer sikeresen működött és kontrollálta a konfliktusokat, miközben elérte az azt létrehozó vezető államok, különösen az Egyesült Államok által vezetett államok által kitűzött közös célokat.
Keres