Harald Hardrada – Norvég király, zsoldos és a viking korszak alakja

Harald Sigurdsson (ó-norvégul: Haraldr Sigurðarson; kb. 1015 – 1066. szeptember 25.) a történetírásban gyakran találkozható Hardradá névvel is (ó‑norvégul: harðráði, modern norvégul: Hardrada, Hardråde, jelentése: „kemény tanácsos” vagy „szigorú uralkodó”), és a viking korszak egyik legismertebb alakja. 1046 és 1066 között uralkodott Norvégiában III. Harald néven, emellett életében igényt tartott a dán trónra (sikertelenül 1064-ig), majd 1066-ban az angol trónra is.

Fiatalkor, vereség és száműzetés

Tizenéves korában, körülbelül 1030-ban Harald féltestvérével, Olafdal szállt szembe Cnut (Canute) hatalmával. Olaf megpróbálta visszaszerezni a norvég trónt, amelyet két évvel korábban Nagy Knut megszerzett. A csata vereséget hozott Olaf és Harald számára; Harald kényszerű száműzetésbe ment a Kijevi Ruszba — ott szolgált Jaroszláv bölcs nagyfejedelem seregében, majd körülbelül 1034‑ben társaival Konstantinápoly felé indult.

Szolgálat a Bizánci Birodalomban

Konstantinápolyban Harald a bizánci VarangiaiGárda tagjaként és idővel parancsnokként szerzett elismerést. A varég testőrségben töltött idejéről a norvég sagák és bizánci források is beszámolnak: harcokban vett részt, portyázott a Földközi-tengeren, és — a források szerint — jelentős vagyont szerzett. A megszerzett pénzt gyakran a Kijevi Ruszban, Jaroszlávnál helyezte el biztonságban. Sok részletet azonban a források eltérően, egyes helyeken túlzóan adnak meg, ezért a pontos adatok néha bizonytalanok.

Visszatérés Norvégiába és trónra jutás

1042 körül Harald elhagyta a bizánci szolgálatot, visszatért a Kijevi Ruszba, majd hazatérve Norvégiában próbálta érvényesíteni trónigényét. Távollétében Olaf törvénytelen fia, Magnus a jó szerezte meg a trónt, aki később Dánia királya is lett. 1046-ban Harald és Magnus dán riválisa, a trónkövetelő Sweyn II. közösen portyázni kezdtek a dán partokon. Magnus, aki nem akart polgárháborút, megállapodott Haralddal: megosztotta királyságát, cserébe Harald vagyonából részesült. A társuralkodás azonban rövid életű volt: 1047-ben Magnus váratlanul meghalt, és Harald egyedüli királlyá vált.

Belföldi intézkedések és uralom

Királlyá válva Harald határozott kézzel lépett fel a belső ellenállás ellen: megerősítette a központi hatalmat, eltávolította vagy megfékezte a lokális nagyurakat, és igyekezett egységes uralmat létrehozni Norvégiában. Uralkodása idején relatív béke és stabilitás volt jellemző, fejlődött a pénzgazdaság és a külkereskedelem. Feltehetően intézkedései — köztük az adózás és a katonai szervezet megerősítése — hozzájárultak a királyi hatalom konszolidálódásához.

Kilátások és dán háborúk

Harald részben a Cnut korábbi „északi-tengeri birodalmának” helyreállítására törekedett, ezért gyakori hadjáratokat vezetett a dán partok ellen és többször ütközött egykori szövetségesével, Sweynnel. Bár portyái gyakran sikeresek voltak, Dániát véglegesen soha nem hódította meg; a dán kérdés 1064 körül lényegében rendezetlenné vált, és Harald végül lemondott a hatalom közvetlen meghódításáról.

1066: az angol hadjárat, Fulford és Stamford Bridge

1066-ban Northumbria volt grófja, Tostig Godwinson, aki korábban kiesett angol befolyása miatt, Harold Godwinson angol király testvéreként Haraldhoz fordult és kérte támogatását. Harald 1066 szeptemberében körülbelül 10 000 katonával és 300 hajóval (a középkori források többnyire eltérő adatokat adnak és gyakran túlbecsülnek) partra szállt Észak‑Angliában. A York közelében a fulfordi csatában győzte le a Northumbria és Mercia erőit. A győzelem után azonban Harold Godwinson gyorsan északra vonult: a Stamford Bridge-i csatában Harold hirtelen támadást intézett Harald észak‑angliai seregével szemben. Haraldot megölték a harcban (halálának pontos körülményeit a sagák és az angol források eltérően írják le — a sagák szerint nyíllal sebesült a toroknál, majd gyalogosok ölték meg), és hadereje lényegében megsemmisült; Harald halála 1066. szeptember 25-én történt.

Jelentősége és öröksége

Harald Hardrada halála sok történész szemében a viking korszak egyik jelképes vége: a norvég invázió elbukása, illetve az ezt követő, csak néhány nap múlva bekövetkező hastingsi ütközet (ahol Harold Godwinson találkozott Williamvel és vereséget szenvedett) alapjaiban változtatta meg Nyugat‑Európa politikai térképét. A kortárs és későbbi források — az angolszász krónika, norvég sagák és bizánci feljegyzések — különböző szempontokból mutatják be Haraldot: egyesek kemény, harcos uralkodót látják benne, mások tapasztalt zsoldost és politikust. Öröksége részben a központosított királyi hatalom megerősítése Norvégiában, részben a legendás életút (Kijevtől Konstantinápolyig és onnan a norvég trónig) miatti történelmi és irodalmi emlékezet.

Megjegyzés: a Harald életére vonatkozó részletek forrásai sokfélék, és egyes adatokat (például a csapatok pontos létszámát vagy a halál részletes körülményeit) a középkori krónikák és a későbbi sagairodalom eltérően közölnek; a fenti összefoglaló a legelfogadottabb történeti értelmezésekre épül.

Kérdések és válaszok

K: Ki volt Harald Sigurdsson?

K: Mivel foglalkozott Harald, mielőtt király lett?

K: Hogyan gazdagodott meg a Bizánci Birodalomban töltött idő alatt?

K: Ki volt Magnus a Jóisten?

K: Miben állapodott meg Magnus és Harald, amikor egyesítették erőiket?

Keresés betűvel