Kasztíliai Eleonóra (1241 – 1290. november 28.) I. Edward angol király felesége és királynéja volt, továbbá Ponthieu grófnője 1279-től haláláig. Származása a kasztíliai uralkodóházhoz kötötte: apja Ferdinánd király volt, anyja pedig Joan (Juana) de Dammartin, aki később Ponthieu örökösévé vált – ez az örökség később Eleonóra címeiben is megjelent.
Családi háttér és házasság
Edward és Eleanor 1254. november 1-jén kötötték össze életüket a burgosi Las Huelgas kolostorban. A házasság politikai szempontból fontos volt: megerősítette az angol királyi udvar és a kasztíliai királyi család kapcsolatát. A menyegzőt követően több kasztíliai rokon is Angliába költözött, és emiatt III. Henrik angol király jelentős összegeket költött vendégeire és rokonságára, ami a kortársak szemében gazdasági terhet és némi népszerűtlenséget okozott a királyi udvarban.
A második báróháború és fogság
Az 1260-as években kitört második báróháború (Second Barons' War) megosztotta az országot: a királyhűk és a bárók vezetője, Simon de Montfort között fegyveres konfliktus alakult ki. Eleonóra férjével, Edwarddal a királyi párt oldalán állt. 1264-ben Edward a lewesi csatában vesztett és fogságba esett; Eleonórát időlegesen a Westminster-palotában tartották fogva. Miután Simon de Montfort 1265-ben Eveshamnál vereséget szenvedett, Edward visszanyerte a helyzetet.
Keresztes hadjárat és koronázás
1270-ben Edward és Eleanor csatlakoztak nagybátyjához, IX. Lajoshoz a nyolcadik keresztes hadjárathoz. A hadjárat célpontja Észak-Afrika (Tunis) volt; Lajos Karthágóban (Tunis környékén) meghalt. A pár a telet Szicíliában töltötte, majd a következő évben a palesztinai Akkonba utaztak, ahol részben rendezték ügyeiket és megszülődtek egyes gyermekeik. 1272 szeptemberében elhagyták Palesztinát; Szicíliában, még abban a decemberben értesültek III. Henrik haláláról. Edward ekkor már Anglia trónjának örököse volt, de fizikailag távol volt: visszatérése után – 1274. augusztus 19-én – őt és Eleonórát együtt koronázták angol királlyá és királynővé.
Ponthieu öröksége és szerepe
Anyai öröksége révén Eleonóra 1279-ben megörökölte Ponthieu grófságát, és ettől kezdve formálisan is e terület grófnője volt. Ez a franciaországi birtok fontos diplomáciai és dinasztikus kapcsolódási pontot jelentett az angol királyi család és a francia területek között, és hosszabb távon is hatással volt a két ország viszonyára.
Család és személyes élet
Edward és Eleonóra házasságából számos gyermek született; sokan közülük korán meghaltak, ami ebben a korban sajnos nem volt ritka. Egyik jól ismert gyermekük Joan of Acre volt, aki valóban Akkonban született, és később fontos házassági kötéseken keresztül játszott szerepet az angol arisztokráciában. Eleonóra a királyi háztartás és a családi élet aktív szervezője volt: udvarában művészeteket és vallási életet is támogatott, személye híveket és rokonságot egyaránt vonzott.
Halál és emlékezet
Eleonóra 1290. november 28-án hunyt el. A király mély gyászt érzett felesége elvesztése miatt: temetési menetét és emlékét hosszan ápolta. Legismertebb megemlékezései közé tartoznak az úgynevezett Eleanor-keresztek, amelyeket I. Edward a temetési menet állomásaihoz rendelt, és amelyek a középkori emlékműkészítés kiemelkedő példái közé tartoznak. Eleonóra maradványait a Westminster-apátságban helyezték el, ahol több angol királyné is nyugszik.
Eleonóra személye a középkori angol történelemben mint hűséges királyné, politikailag érzékeny dinasztikus személyiség és Ponthieu örököse maradt meg. Munkássága, családi kapcsolatai és halála hosszabb távon is hatottak az angol udvar politikájára és művészeti emlékezetére.