Marcus Licinius Crassus (Kr. e. 115 körül – Kr. e. 53) római hadvezér és politikus, a köztársaság egyik leggazdagabb és legismertebb alakja. Hírnevét részben katonai sikerei, részben óriási vagyona és befolyása alapozta meg.

Korai élet és felemelkedés

Crassus a római nemzetősi osztályból származott, és már fiatalon politikai és gazdasági ambíciókat dédelgetett. Sulla oldalán emelkedett ki: a Sulla vezette polgárháború idején fontos katonai és politikai szerepet vállalt, például a Colline-kapunál vívott csatában Sulla hadseregének balszárnyát irányította, ami hozzájárult Sulla győzelméhez és hatalmának konszolidálódásához.

Vagyon és üzleti tevékenységek

Crassust gyakran említik Róma leggazdagabb polgáraként. Vagyonát földbirtokokból, ezüstbányákból, rabszolga-kereskedelemből és ingatlanügyletekből szerezte. Híres volt arról a módszeréről is, hogy tűzesetekkor tűzoltóbrigádot állított fel, amely a házakat megvásárolta, majd helyreállíttatta — sokak szemében ez ravasz üzleti opportunizmust jelentett.

Spartacus és a harmadik szolgaháború

A harmadik szolgaháború kezdetben Spartacus és követői számára több győzelemmel indult; a római hadvezetés eleinte kudarcot vallott. Végül azonban Crassus szervezte meg a hatékony ellentámadást: új légiókat toborzott, helyreállította a katonai fegyelmet (többször például a legenda szerint decimatio alkalmazásával) és katonai taktikáival elvágta Spartacus menekülési útvonalait. Ő volt az, aki végül leverte a Spartacus által vezetett rabszolgafelkelést; a felkelés döntő ütközetére Kr. e. 71-ben került sor, Spartacus testét soha nem találták meg, de csapatai megsemmisültek vagy elfogták őket.

A felkelés leverése után Crassus kegyetlen megtorlást alkalmazott: több ezer elfogott rabszolgát – forrásoktól függően több ezerre teszik a számukat – keresztre feszítettek az Appiánus úton, mint figyelmeztetést a lázadásra hajlamosok számára.

Politikai pálya és az első triumvirátus

Pályafutásának későbbi szakaszában Crassus politikailag összefogott Gnaeus Pompeius Magnusszal és Gaius Julius Caesarral, ami az ún. első triumvirátus alapját képezte. Az együttműködés célja személyes és politikai érdekek összehangolása volt: Crassus pénzügyi háttérrel és befolyással segítette társait, s cserébe politikai befolyást és katonai parancsnokságot szerzett. Az együttműködés idején többször viselt magas állami tisztséget, több alkalommal konsulként is működött, és jelentős szerepet játszott a köztársasági politika alakításában.

Parthus hadjárat és halála

Crassus ambíciói kiterjedtek Kelet felé is: szerette volna saját katonai dicsőségét kiterjeszteni, ezért Kr. e. 53-ban Parthia ellen vezényelte seregeit. A hadjárat katasztrofális véget ért a Carrhae-i (Carreai) csatában, ahol Parthia lovasíjászai és nehézlovassága súlyos vereséget mért a rómaiakra. Crassus és fia, Publius Crassus is életüket vesztették; Crassus halálának körülményei különböző ókori források szerint eltérnek — egyes beszámolók szerint tárgyalás közben fogták el és meggyilkolták, mások szerint a csatamezőn pusztult el. Halála súlyos politikai következményekkel járt: a triumvirátus egyensúlya megbomlott, és közvetve hozzájárult a későbbi belháborúkhoz, amelyek végül Caesar és Pompeius közötti polgárháborúhoz vezettek.

Örökség

Crassus személye ellentmondásos: egyfelől sikeres hadvezér és politikus volt, aki képes volt hatalmas vagyonra szert tenni és befolyást gyakorolni Rómában; másfelől sokan üzleti módszereit, keménységét és a kegyetlen megtorlásokat bírálták. Kr. e. 53-ban bekövetkezett halála nemcsak személyes tragédia volt, hanem mérföldkő a római köztársaság hanyatlásának folyamatában, mivel eltűnt a háromoldalú hatalmi egyensúly egyik pillére, és felgyorsította az azt követő belső konfliktusokat.