Alcide Amedeo Francesco De Gasperi (1881. április 3. - 1954. augusztus 19.) olasz politikus, a Kereszténydemokrácia párt alapítója, aki segített az Európa Tanács és az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásában.

Nyolc évig, 1945 és 1953 között Olaszország miniszterelnöke volt. Ez hosszabb idő, mint bármely más olasz miniszterelnöké, kivéve Benito Mussolinit, aki diktátor volt.

De Gasperi Ausztria-Magyarországon született, és csak az első világháború után lett olasz állampolgár. 1927-ben másfél évre börtönbe került, mert nem támogatta Mussolini fasiszta kormányát. Mussolini azért engedte ki a börtönből, mert a pápa erre kérte.

Röviden: De Gasperi a Habsburg-uralom alatt fekvő trentói Pieve Tesinóban született, és fiatal korában pedagógusként és újságíróként vett részt a helyi katolikus közéleti munkában. Az első világháború után, amikor Trentino Olaszországhoz került, De Gasperi aktívan bekapcsolódott az olasz politikába és a kereszténydemokrata tömörülés kialakításába. A fasiszta rendszerrel szembeni elutasítása miatt politikai üldöztetés áldozata lett; börtönbüntetése után hosszú ideig visszavonult, majd a második világháború után tért vissza a közéletbe.

Kormányfőként és pártvezérként meghatározó szerepet játszott a háború utáni olasz állam újjászervezésében: a demokratikus intézmények helyreállításában, a 1946-os alkotmányozás utáni konszolidációban és az 1948-as választásokon aratott győzelemben. A kormányai alatt indult meg a gazdasági konszolidáció és a föld- és társadalmi reformok előkészítése, továbbá De Gasperi kulcsszerepet vállalt abban, hogy Olaszország elfogadta a Marshall-segélyt és nyugat felé orientálódott: kormánya alatt csatlakozott az ország a NATO-hoz (1949).

Nemzetközi téren De Gasperi erősen támogatta az európai együttműködést és az integrációt: aktívan részt vett az Európa Tanács megalapításában és az európai szén- és acélipar közös szabályozásának előkészítésében, amely a későbbi európai integráció egyik első lépése volt. Szilárdan antikommunista és kereszténydemokrata elveket képviselt: a belpolitika egy időszakában koalíciót vezetett bal- és jobbközép erőkkel, majd a hidegháborús viszonyok között következetesen távol tartotta a kommunista pártot a kormányzástól.

  • Főbb eredmények: a posztfasiszta demokrácia kiépítése, gazdasági helyreállítás elindítása, földreformok és társadalmi intézkedések, Olaszország beintegrálása a nyugati biztonsági és gazdasági szervezetekbe, valamint aktív részvétel a korai európai intézmények létrehozásában.
  • Visszavonulás és halál: 1953 után politikai helyzete meggyengült, aktív vezető szerepét fokozatosan visszaadta utódainak, és 1954-ben hunyt el.

Öröksége ma is élő: De Gasperit az olasz demokrácia és az európai egység egyik megalapozójaként tartják számon. Számos városban, intézményben és közterületen viseli a nevét, és politikai pályafutását az európai együttműködés korai, kitartó támogatójának tekintik.