Az 1972–73-as NHL-szezon a National Hockey League 56. szezonja volt: tizenhat csapat 78 mérkőzést játszott. E szezon legfontosabb háttértémája azonban nemcsak a jégen zajló küzdelem volt, hanem a profi jégkorong piacán bekövetkezett tudatos átrendeződés: a World Hockey Association (WHA) megjelenése, az NHL gyors bővítése és a játékosok mozgékonyságának erőteljes növekedése.

Bővítés és a WHA felbukkanása

A WHA 1972-ben 12 csapattal indult, és rögtön olyan piacokra szerette volna betenni a lábát, ahol az NHL is jelen volt vagy terveket dédelgetett. A WHA sok esetben ugyanazokban a városokban működött, mint az NHL-csapatok, de – a korábbi Western Hockey League-től eltérően – nem indult el a Stanley-kupáért folyó küzdelemben. Az NHL gyors reakciója egy váratlan bővítés volt: a ligához felvették a New York Islanderst és az Atlanta Flames csapatait, hogy ezzel is megpróbálják kiszorítani a WHA-t az újonnan épülő helyi arénákból és piacokról.

Bobby Hull és a játékosok "átcsábítása"

A WHA első nagy húzása Bobby Hull megszerződtetése volt: Hull a WHA Winnipeg Jets csapatához szerződött, ami óriási visszhangot és bizonytalanságot keltett az észak-amerikai jégkorongban. A Chicago Black Hawks pert indított az ügy miatt, a hagyományos NHL-szerződéseket védő tartalékos záradék megsértésére hivatkozva. Hull mellett más neves NHL-játékosok is a WHA-hoz csatlakoztak, a korszak gyakran említett nevei között szerepelnek Bernie Parent, J.C. Tremblay, Ted Green, Gerry Cheevers és Johnny McKenzie. Ezek az átigazolások azonnal megemelték a játékosok iránti keresletet és a fizetések mértékét, jelentősen megtörve az addigi status quót.

Hatások az NHL-csapatokra

Az expanziós drafton az új csapatok, a New York Islanders és az Atlanta Flames kiválasztották a játékosokat, de nem tudták teljesen megvédeni kereteiket a WHA csábításával szemben: az Islandershez kiválasztott játékosok közül tizenegy is átigazolt a WHA-ba. A California Golden Seals különösen kiszolgáltatott helyzetbe került; a tulajdonos, Charlie Finley népszerűtlensége és a szervezet gyenge helyzete miatt a csapat nyolc kulcsjátékosát veszítette el a WHA számára. Összességében a WHA megjelenése rövid távon komoly károkat és feszültséget okozott több NHL-csapathoz való játékosellátásban és anyagi stabilitásban.

A szezon és a rájátszás

A rendes idényben a 16 csapatra oszlott liga mérkőzései zajlottak le, majd a rájátszásban a legeredményesebb együttesek küzdöttek a Stanley-kupáért. A szezon végén a Montreal Canadiens nyertek, a Stanley-kupadöntőben 4–2 arányban legyőzve a Chicago Black Hawkst. A Canadiens győzelme ellenére a szezon emlékezetes maradt elsősorban a liga feletti versengés és a játékospiaci átrendeződés miatt.

Hosszabb távú következmények

A WHA kihívása hosszabb távon jelentős hatással volt a profi jégkorongra: gyorsította az NHL további terjeszkedését, növelte a játékosok fizetését és mozgásterét, valamint megerősítette, hogy a szerződések és a ligák közötti viszonyok jogi és piaci kérdések is egyben. A WHA egyes csapatai és öröksége később közvetlenül is beépült az NHL-be: a 1979-es fuzió során néhány WHA-csapat (köztük a Winnipeg Jets, a Quebec Nordiques, az Edmonton Oilers és a Hartford Whalers) az NHL-tagok közé került, ami véglegesen átalakította a profi jégkorong térképét.

Összefoglalva, a 1972–73-as szezon nemcsak a pályán elért eredmények miatt volt fontos, hanem azért is, mert a WHA megjelenése és a Bobby Hull-ügy alapjaiban változtatta meg a liga, a csapatok és a játékosok közötti viszonyokat, és egy új korszakot nyitott az észak-amerikai profi jégkorongban.