Nyugati szürke kenguru
A nyugati szürke kenguru (Macropus fuliginosus) egy nagy és nagyon gyakori kenguru vagy makropoda. Ausztrália egész déli részén él. A nyugat-ausztráliai Shark Baytől délre, Nyugat-Ausztráliában egészen Victoria nyugati részéig él. Dél-Ausztráliában a part mentén élnek. Új-Dél-Wales és Queensland Murray-Darling-medencéjében is élnek. A dél-ausztráliai Kenguru-szigeten élő alfaját Kenguru-szigeti kengurunak nevezik.
Leírás
A nyugati szürke kenguru a legnagyobb kenguruk közé tartozik. Súlya 28-54 kg, hossza 0,84-1,1 m, farka 80-100 cm, magassága kb. 1,3 m. Nemi dimorfizmusa van, a hím akár kétszer akkora is lehet, mint a nőstény. Szőrzete vastag, durva, színe a halványszürkétől a barnáig terjed. A torka, a mellkasa és a hasa halványabb színű. Éjszaka táplálkozik, főként fűfélékkel, de leveles bokrokkal és alacsony fákkal is. Büdöske beceneve azért van, mert az ivarérett hímeknek curry-szerű szaguk van.
A kenguru akár 15 fős csoportokban él. A hímek a szaporodási időszakban versengenek a nőstényekért. E "bokszoló" versenyek során összefűzik a karjukat, és megpróbálják egymást fellökni. Általában csak a csoport legerősebb hímje párosodik. A vemhesség időtartama 30-31 nap. A születés után az aprócska Joey baba kilenc hónapig a nőstény erszényében lévő cicához tapad. Miután kijön az erszényből, még körülbelül kilenc hónapig az anya erszényéből iszik tejet.
Osztályozás
Az ausztráliai őslakosok által régóta ismert nyugati szürke gomba az európaiak számára csaknem 200 éven át számos, néha komikus rendszertani zűrzavar középpontjában állt. Az európai telepesek akkor figyeltek fel rá először, amikor a nagy felfedező, Matthew Flinders 1802-ben partra szállt a Kenguru-szigeten. Flinders több példányt is lelőtt élelemnek, de azt feltételezte, hogy azok keleti szürke kenguruk. 1803-ban francia felfedezők több kenguru-szigeti nyugati szürkét fogtak be, és hazaszállították őket Párizsba, ahol néhány évig az állatkertben éltek. Végül a párizsi Természettudományi Múzeum kutatói felismerték, hogy ezek az állatok valóban különbözőek, és 1817-ben hivatalosan Macropus fuliginosus néven írták le a fajt. Sajnos, máig tisztázatlan okokból, Tasmániában őshonosnak írták le.
Az ügy több mint 100 évig pihent, és csak 1917-ben jöttek rá a kutatók, hogy a tasmániai "erdőkenguru" valójában a Macropus giganteus, ugyanaz a nyugati szürke kenguru, amely a szárazföld termékenyebb délkeleti részén volt és van elterjedt. 1971-re megértették, hogy a kenguru-szigeti faj azonos a Nyugat-Ausztrália déli részén élő kengurukkal, és hogy ez a populáció a kontinens keleti részének nagy részén is elterjedt. Egy ideig három alfajt írtak le, kettőt a szárazföldön, egyet pedig a Kenguru-szigeten. Végül az 1990-es évek elejére alakult ki a jelenlegi felfogás.
Alfajok
A nyugati szürkének két alfaja van: A Macropus fuliginosus fuliginosus, amely a Kenguru-szigeten él, és a Macropus fuliginosus melanops, amelynek különböző típusai nyugatról kelet felé fokozatosan változnak.
A nyugati szürke gém nem él Ausztrália trópusi északi vagy termékeny délkeleti részén. A keleti szürke nem él az észak-észak-észak-ausztráliai határon túl, de a Murray-Darling-medence területén mindkettő gyakori. A vadonban soha nem kereszteződnek, bár fogságban már előfordult, hogy keleti szürke nőstények és nyugati szürke hímek között hibrideket hoztak létre.
A nyugati szürke kengurut feketearcú kengurunak, mallee-kengurunak, kormos kengurunak és carno-kengurunak is nevezik.
Nyugati szürke kenguru és Joey
