Városi kikiáltó
A városi kikiáltó olyan személy, akit a városi tanács alkalmaz, hogy az utcán nyilvános bejelentéseket tegyen. A kikiáltót bírósági vagy hivatalos bejelentéseknél is lehet használni. A 18. századból ismert hagyomány szerint a kikiáltók gyakran díszesen öltöznek: vörös és aranyszínű köntöst, fehér nadrágot, fekete csizmát és trikornisos kalapot viselnek.
Kéziharangot hordanak maguknál, hogy hangos zajt csapjanak, és a bejelentések előtt az "Oyez, Oyez, Oyez!" szavakat kiáltják. Az "Oyez" szó azt jelenti, hogy "halljátok", ami csendre és figyelemre szólít fel. Az Oyez az angol-normann szóból származik, ami azt jelenti, hogy hallgassatok. Egyes városőri bejelentéseket proklamációs könyvnek nevezett könyvekben rögzítik A 19. század eleji Chesterben készült proklamációs könyvben a városőri kiáltás a "O Yes, O Yes!" feliratot tartalmazza.
Történelem
Anglia
A középkori Angliában a városi kikiáltók voltak a legfontosabb eszközei a hírek terjesztésének a városlakókkal. Sokan nem tudtak újságot olvasni. A királyi proklamációkat, a helyi rendeleteket, a piaci napokat, a hirdetéseket és még a cukorkenyér eladását is a harangozó vagy a városi kikiáltó hirdette évszázadokon át. 1798 karácsonyán a Chester-csatorna társaság eladott egy kis cukrot, amely a teherhajójukban megsérült, és ezt a városi kikiáltó hirdette.
Chester első "belmanja" 1540-ben volt. Egy (régi) pennyt kapott azért, hogy "bármiért, ami elveszett", és 4 régi pennyt a temetési menet vezetéséért. 1681-ben a tűzvédelmi törvényt, amely szerint minden háznak cseréptetővel kell rendelkeznie, nem pedig nádtetővel, "a napi harangozónak az egész városban közzé kellett tennie. 1553-ban a kikiáltónak 13 régi pennyt fizettek a "ridunge the banes" (a Chester Mystery Plays hirdetések vagy hirdetések felolvasásáért). 1598-ban Richard Woodcock harangozót a londoni harangozóhoz hasonlóan öltöztethették fel, mivel "mindkét végén tyber árbocot viselt, amelyet középen ezüsttel díszítettek" (ezüstdíszítésű fapálca).
1620-ban a kereszteződésben verekedés volt a hentesek és a pékek között, ahol a "Cryer breaking his Mace in peeces Amonge them" (eltörte az ezüst botját közöttük). 1607-ben George Tunnall, a londiner felolvasott egy nyilvános közleményt, miszerint a szemétnek a folyóba való bedobása törvénytelen.
1656-ban a gloucesteri St Mary le Crypt plébánia anyakönyvében a házasságkötések "a harangozó által közzétett" házassági hirdetések szerepelnek.
1715-ben egy helyi ember feljegyezte, hogy a "Belman a Keresztnél ... nyilvánosan felolvas egy kiáltványt a polgármester nevében, melyben megparancsolja a város minden személyének, hogy békésen és civilizáltan viselkedjen, és ne járkáljon az utcákon vagy a sorokon az éjszaka ésszerűtlen órákban". 1743-ban John Posnitt vette át a "nappali és éjszakai harangozó" feladatát. []
1792-ben Chesterben volt egy nappali és egy éjszakai csengettyűs, John Yarwood és egy kikiáltó, William Ratcliffe, de 1835-re úgy tűnik, hogy már csak egy állás volt. Chesterben csak 1998-ban volt ismét kikiáltó és csengettyűs.
A városi kikiáltókat a királyi család védte, mivel néha rossz híreket hoztak, például adóemeléseket. A mai napig a Brit Nemzetközösségben minden városi kikiáltót véd a régi angol törvény, amely szerint "nem szabad őket akadályozni vagy heccelni feladatuk ellátása közben". Egy városi kikiáltó bántalmazása vagy bántalmazása az uralkodó monarchia elleni árulásnak minősült. A "Posting A Notice" kifejezés a városi kikiáltó tevékenységéből származik, aki miután felolvasta üzenetét a városlakóknak, azt a helyi fogadó ajtóoszlopára erősítette.
Európa
Ugyanúgy, mint Angliában, a városi kikiáltók voltak a legfontosabb módja annak, hogy a híreket eljuttassák a városlakókhoz, mivel sokan nem tudtak újságot olvasni vagy írni. A hirdetményeket, a helyi rendeleteket, a piaci napokat, a hirdetéseket mind a harangozó vagy a kikiáltó hirdette.
A kikiáltók nem mindig férfiak voltak, sok városi kikiáltó nő volt. Nem csak harangokkal lehetett zajt csapni - Hollandiában gyakran használtak gongot, Franciaországban pedig dobot vagy vadászkürtöt.
Peter Moore, Westminster város kikiáltója.
Modern városőrök
A legutóbbi világbajnokságon (a nevezés időpontja 2008) a legjobban öltözött kikiáltó és kísérője Peter és Maureen Taunton [1] az Egyesült Királyság Stafford megyei városából. Ők a legjobb öltözetű városőri cím birtokosai a 2008-as britországi versenyen is, amelyet Alnwickben tartottak a Loyal Company of Town Criers számára. Ők a 2007-es hastings-i Nemzeti Városi Hírmondó Verseny legjobb öltözetű kikiáltói díját is elnyerték.
Peter Moore több mint 30 éve a London Town Crier [2] hírmondója. Ő London polgármesterének, Westminster városának és a londoni kerületeknek a városbírója. Emellett London Városának szabad embere és liverymanje.
Alan Myatt tartja a világrekordot, mint a leghangosabb városi síró 112,8 decibellel.
A városkikiáltók szükségessége megszűnt, és a helyi folklór részévé váltak. A modern városkikiáltók számára európai és világbajnoki versenyeket rendeznek.
