Tollundi férfi

A Tollund-ember a neve annak a múmiának, amelyet az 1950-es években találtak Dániában. A férfi a Kr. e. 4. században, az úgynevezett római kor előtti vaskorban élt. A fej és az arc olyan jól megőrződött, hogy a felfedezés idején összetévesztették egy friss gyilkosság áldozatával. Tizenkét évvel a Tollund-ember felfedezése előtt ugyanebben a mocsárban egy másik mocsári holttestet, az Elling-asszonyt fedezték fel.

A test alatt vékony moharéteg volt. A tudósok tudják, hogy ez a moha a dán tőzeglápokban képződött a korai vaskorban, ezért a holttestet feltehetően több mint 2000 évvel ezelőtt, a korai vaskorban helyezték a lápba. C14-es radiokarbonos kormeghatározást végeztek: Ez azt mutatta, hogy körülbelül i. e. 375-210-ben halt meg. A tőzegben lévő sav, valamint a felszín alatti oxigénhiány konzerválta a testének finom lágy szöveteit.

A vizsgálatok és a röntgenfelvételek azt mutatták, hogy a férfi feje sértetlen, szíve, tüdeje és mája pedig jól megmaradt. A Silkeborg Múzeum becslése szerint a férfi halálakor körülbelül 40 éves lehetett, és körülbelül 1,61 méter magas. Ez azt jelenti, hogy még a korhoz képest is viszonylag alacsony volt. Valószínű, hogy a teste a mocsárban zsugorodott össze.

Az 1950-ben készült első boncolási jegyzőkönyvben az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy Tollund Man inkább akasztás, mint fojtogatás következtében halt meg. A kötél látható nyomokat hagyott a bőrön az álla alatt és a nyakán. A nyak hátsó részén azonban nem volt nyom, ahol a hurok csomója helyezkedett volna el. A 2002-es újbóli vizsgálatot követően a törvényszéki tudósok további bizonyítékokat találtak, amelyek alátámasztották ezeket a megállapításokat. Bár a nyakcsigolyák sértetlenek voltak (mint gyakran az akasztás áldozatainál), a röntgenfelvétel kimutatta, hogy a nyelv kitágult - ami az akasztás általi halálra utal.

Megvizsgálták a gyomrot és a beleket, és teszteket végeztek a tartalmukon. A tudósok felfedezték, hogy a férfi utolsó étkezése egyfajta kása volt, amelyet termesztett és vadon termő zöldségekből és magvakból készítettek: árpa, lenmag, örömarany (Camelina sativa), csomófű, sásfű és kamilla.

A férfi emésztőrendszerében nem volt nyoma húsnak, és az emésztés állapotából kitűnt, hogy a férfi 12-24 órával az utolsó étkezés után élt. Más szóval, halála előtt akár egy napig sem ehetett. Bár a hasonló zöldséglevesek nem voltak szokatlanok a korabeli emberek számára, két érdekes dolgot figyeltek meg:

• A leves sokféle vadon termő és termesztett magot tartalmazott. Mivel ezek a magvak nem voltak könnyen hozzáférhetőek, valószínű, hogy néhányat közülük szándékosan gyűjtöttek egy különleges alkalomra.
• A levest csak a forrás közelében található magvakból készítették, ahol megtalálták.

A mocsártestek kiszáradnak és gyorsan bomlanak, amikor kiveszik őket a mocsárból. Az arckifejezés és a fej általános állapota miatt úgy döntöttek, hogy a testet ki kell tenni. Abban az időben a fejet polietilén-glikollal konzerválták, az egyetlen rendelkezésre álló anyaggal. Ez a módszer nem tette lehetővé a test konzerválását; az kiszáradt és elkorhadt. Ma a fejet a test másolatához rögzítik. A két lábfej és a jobb hüvelykujj is jó állapotban volt, amikor a holttestet az 1950-es években megtalálták. Emiatt formaldehidben tartották őket, hogy később elemezhessék őket. 1976-ban a dán rendőrség ujjlenyomat-elemzést végzett, így Tollund Man hüvelykujjlenyomata az egyik legrégebbi ujjlenyomat, amelyet valaha is rögzítettek. A Tollund-embert a Silkeborg Múzeumban állították ki.

Kérdések és válaszok

K: Mi a neve a Dániában talált múmiának?

K: Mikor élt a Tollund ember?

K: Hogyan őrizték meg Tollund Man testét?

K: Hány éves volt Tollund ember, amikor meghalt?

K: Milyen magas volt a Tollund-ember?

K: Milyen bizonyítékok utalnak arra, hogy nem fojtogatás, hanem akasztás következtében halt meg?

K: Mit fedeztek fel a tudósok a Tollund-ember utolsó étkezéséről?

Keresés betűvel