A szuszafon (US: /ˈsuːzəfoʊn/) a szélesebb körben ismert tubával azonos családba tartozó rézfúvós hangszer. J.W. Pepper 1893 körül alkotta meg John Philip Sousa amerikai zenekarvezető (akiről a hangszert akkoriban elnevezték) irányításával, és úgy tervezték, hogy állva vagy menetelve könnyebb legyen játszani rajta, mint a koncert-tubán. Emellett a hangszer hangját a zenekar feje fölé is el kellett vinnie. A tubához hasonlóan a hangot úgy állítják elő, hogy a levegőt az ajkak mellett mozgatva rezgésbe hozzák vagy "zúgásba" hozzák a nagyméretű, csésze alakú szócsőbe. A tubától eltérően a hangszer kör alakban hajlított, hogy a zenész teste köré illeszkedjen; a hangszer egy nagy, szélesedő harangban végződik, amely előrefelé mutat, és a hangot a játékos elé vetíti. A könnyű hordozhatóság és a hang iránya miatt széles körben alkalmazzák a menetzenekarokban, valamint számos más zenei műfajban. A szuszafonokat eredetileg sárgarézből készítették, de a 20. század közepén kezdték könnyebb anyagokból, például üvegszálból készíteni; ma mindkét típus széles körben elterjedt.
Történet és eredet
A szuszafon kialakítása a 19. századi körkörösen csévélődő tubák — például a helicon — hagyományaira épül. John Philip Sousa a menetmuzsika vezetőjeként olyan hangszert kért, amely könnyen hordozható, és hangját előre, a közönség irányába vetíti. Az első, Sousa számára készült példányt J.W. Pepper készítette a 1890-es években; ezt követően különböző hangszerkészítők továbbfejlesztették a formát és a kivitelezést, hogy a hangszer masszívabb, jobb hangképző és kényelmesebb legyen a meneteléshez.
Felépítés és működés
- Forma: a hangszer teste körbeöleli a játékos testét, a nagy harang előre néz, így a hang iránya a közönség felé mutat.
- Szelepek: legtöbbször három vagy négy szeleppel (dugattyús vagy forgószelep) szerelik, ami lehetővé teszi a teljesen kromatikus hangkészletet a tuba tartományában.
- Mouthpiece: a szuszafon szájrésze és a fúvótechnika megegyezik a tubáénál alkalmazott technikával; a hang a játékos ajkainak rezgéséből keletkezik.
- Anyagok: hagyományosan sárgarézből készül; a 20. század közepétől és később elterjedtek a üvegszálas (fiberglass) kivitelek, amelyek lényegesen könnyebbek és tartósak, de a hangszínük eltérhet a fémváltozatétól.
Típusok és hangolás
Vannak kisebb különbségek a konstrukcióban és anyaghasználatban, amelyek befolyásolják a súlyt, a hordozhatóságot és a hangszínt. A leggyakoribb hangolások a B♭ és a C, bár a pontos hangolás gyártótól és modelltől függ. A koncerttubához hasonlóan a szuszafon is széles dinamikai tartományra képes, az alsó mély tónusoktól a magasabb, támadóbb szólamokig.
Használat és zenei stílusok
A szuszafont elsősorban menetzenekarokban és katonai zenekarokban használták és használják ma is, de népszerű a New Orleans-i brass bandek, a dixieland, valamint különböző kortárs műfajok — például ska, funk, rock és más fúziós formációk — körében is. A hangszer erőteljes, előre vetített hangja miatt ideális szabadtéri felvonulásokhoz, parádékhoz és fesztiválokhoz.
Játék és karbantartás
- Technika: a szuszafon játéka hasonló a tubáéhoz: stabil légzés, megfelelő ajakkontroll (embouchure) és szeleghasználat szükséges. A hangszer testre illeszkedő kialakítása speciális tartást igényel; a nagyobb modellek gyakran a vállra támaszkodnak, illetve testre simulnak.
- Kényelmi eszközök: menet közben kényelmi hevederek, állítható vállpárnák vagy karpántok segítik a súly elosztását.
- Karbantartás: rendszeres szelepolajozás, csövek és tolózárak tisztítása, valamint időnkénti polírozás javasolt. A fibreglass modelleknél a karbantartás más jellegű (kevésbé korrodálódik, de repedésekre érdemes odafigyelni).
Összefoglalás
A szuszafon a tubacsalád hordozható, menetbarát változata, amely John Philip Sousa kívánalmára alakult ki a 19–20. század fordulóján. Előnye a könnyű hordozhatóság, a közönség felé történő erőteljes hangvetés és a jellegzetes megjelenés. Mind tradicionális réz, mind modernebb üvegszálas kivitelben elérhető, így ma is széles körben alkalmazzák különböző zenei közösségekben és műfajokban.

