Szerb–horvát nyelv: definíció, dialektusok és cirill/latin írásrendszer

Ismerje meg a szerb–horvát nyelv történetét, dialektusait és a cirill és latin írásmód különbségeit Horvátországtól Szerbiáig.

A szerbhorvát egy szláv nyelv neve, amelyet a mai Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró területén beszélnek. 1954 és 1992 között ez volt Jugoszlávia egyik hivatalos nyelve (a többi a szlovén és a macedón volt). A szerbhorvát kifejezést először az 1830-as években használták. Ma gyakran beszélnek horvát, szerb, bosnyák és montenegrói nyelvekről. A kutatások azt is kimutatták, hogy amit szerbhorvát nyelvnek neveznek, az valójában több, egymástól kissé eltérő dialektus vagy nyelv, és hogy egy "szerbhorvát nyelv" nem létezik. Az egyik dialektust beszélő emberek könnyen megértik a másik dialektust beszélő embereket. Emellett a szerbiaiak a cirill ábécét használják a nyelv írására, míg máshol a római ábécét.

Rövid történeti áttekintés

A 19. században, a nemzeti megújulási mozgalmak idején indult el a mai standard változatok alapját képező nyelvi egységesítés folyamata. Fontos mérföldkő volt a szerb és a dalmát–horvát nyelvészek megállapodása az irodalmi nyelv alapjairól, amelynek ismert dokumentuma a 19. század közepén született egyezmény (pl. a Vuk Karadžić és Ljudevit Gaj közötti együttműködés hatása). A 20. században a Jugoszlávia idején a közös nyelv fogalma megerősödött, míg a 1990-es évek politikai átalakulásai után a beszélők és az államok egyre inkább külön neveket és standardokat kezdtek használni (horvát, szerb, bosnyák, montenegrói).

Dialektusok és hangrendszeri különbségek

• Shtokavian (štokavica): ez a dialektuscsoport az, amelyre a mai sztenderdek nagy része épül. A legtöbb standard változat (horvát, szerb, bosnyák, montenegrói) alapja shtokavian.
• Chakavian (čakavski): főleg a horvát tengerparton és szigeteknél beszélt, tipikus szókincs- és hangzásbeli sajátosságokkal.
• Kajkavian (kajkavski): elsősorban Északnyugat-Horvátországra jellemző; sok szót és szerkezetet őrzött meg, amelyek különböznek a shtokavian sztenderdtől.

A nyelvterületen belül fontos megkülönböztetés az ekav és az ijekav kiejtés (például 'mlijeko' vs. 'mleko' típusú alakok), amelyek földrajzilag is jól elkülöníthetők: az ekav inkább Szerbiában, az ijekav inkább Horvátországban, Boszniában és Montenegróban terjedt el.

Standard változatok és politikai kérdések

A mai gyakorlatban több standard nyelvet különböztetünk meg:

• Horvát — alapvetően a shtokavian, chakavian és kajkavian hagyományokból, de a horvát sztenderd saját szókészlettel és helyesírással rendelkezik; kizárólag a római ábécét használja.
• Szerb — a szabvány alapja szintén a shtokavian; a szerb nyelvben mind a cirill, mind a latin írás használatos, és a két írásmód kölcsönösen átszámítható.
• Bosnyák — a bosnyák sztenderd a shtokavianra épül, saját lexikai és stílusbeli választásokkal; főként római ábécét használnak, de a cirill is előfordul.
• Montenegrói — a montenegrói sztenderd külön identitást tükröz, és a hivatalos gyakorlathoz tartozó írásmódok között mind a latin, mind a cirill előfordul.

A nyelv elnevezése és státusza részben politikai és nemzeti identitás kérdése is: míg a nyelvészek többsége pluricentrikus nyelvként (egy nyelv több standard változatával) írja le a rendszert, a beszélők és államok gyakran önálló nyelvként kezelik a saját standardjukat.

Írásrendszer: cirill és latin

• Cirill ábécé: a szerb cirill ábécét Vuk Karadžić reformjai tették egységessé; a szerb cirill 30 betűből álló, fonetikus elvre épülő rendszer.
• Latin (római) ábécé: Gaj ábécéje (Gaj-féle latin) a horvát és a közép-európai területeken terjedt el; szintén jól tükrözi a hangkészletet speciális betűkkel (č, ć, š, ž, đ, lj, nj, dž stb.).

Gyakorlati szempontból a szerb nyelvben mindkét írás használatos és egymás mellett él; Szerbia alkotmányában a cirill hivatalos írásként szerepel, de a hétköznapi életben és médiában a latin ábécé is széles körben jelen van. Horvátországban a latin írás az egyedüli hivatalos, Boszniában és Montenegróban mindkét írás előfordul, országonként és közösségenként különböző arányban.

Gyakorlati és kulturális megjegyzések

• Kölcsönös érthetőség: a különböző standardok és dialektusok ellenére a beszélők általában könnyen megértik egymást a közös nyelvi alap miatt.
• Oktatás és média: az iskolai tananyag, a sajtó és a irodalom rendezett keretek között tükrözi a nemzeti preferenciákat (helyesírás, szóhasználat, terminológia).
• Nyelv és identitás: a nyelv elnevezése és normái erősen kapcsolódnak a nemzeti identitáshoz; ezért fontos a politikai és társadalmi kontextus is, amikor a "szerbhorvát" vagy az egyes modern elnevezések használatáról beszélünk.

Összefoglalás

A „szerb–horvát” kifejezés történetileg és nyelvészeti szempontból hasznos volt a közös, délszláv irodalmi és beszélt hagyomány jellemzésére. Ma azonban a nyelvterületen több standard létezik, amelyek mind hasonló nyelvi alapokra épülnek, de különböző státuszt, neveket és helyesírási normákat kaptak. A cirill és a latin írásmódok párhuzamos használata pedig továbbra is jellegzetes vonása ennek a nyelvi közösségnek.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a szerbhorvát nyelv?

K: Hogyan oszlott meg a szerbhorvát nyelv?

K: Milyen dialektusból származik a szerbhorvát?

K: A különböző változatok beszélői megértik egymást?

K: Hol beszélik ma a szerbhorvátot?

K: Hány változata van a nyelvnek?

Keresés betűvel