Rhea gyűrűi: felfedezés és jellemzők a Cassini-űrszonda alapján
Rhea gyűrűi: a Cassini felfedezése — keskeny sávok, szilárd részecskék és tudományos következmények részletes bemutatása és képei.
A Szaturnusz Rhea holdjának vékony gyűrűrendszere lehet, három keskeny sávval egy szilárd részecskékből álló korongban. Ezek lennének az első gyűrűk, amelyeket egy hold körül láttak. A felfedezést a Science című folyóirat 2008. március 6-i számában jelentették be.
2005 novemberében a Cassini űrszonda megállapította, hogy a Szaturnusz magnetoszférájában a Rhea közelében nincsenek energikus elektronok. A felfedező csapat szerint ez leginkább azzal magyarázható, ha feltételezzük, hogy szilárd anyag nyelte el őket, egy egyenlítői korong formájában, amelynek sűrűbb gyűrűi vagy ívei vannak, és a részecskék átmérője talán sok decimétertől körülbelül egy méterig terjed.
Képgaléria
8 Képek
Kutatási módszer és miért számított különlegesnek az eredmény
A Rhea gyűrűinek feltételezése elsősorban a Cassini űrszonda által végzett részecske- és mágneses térmérésekre épült. Az űrszonda műszerei egy helyi csökkenést (árnyékoló hatást) regisztráltak az energikus elektronok áramában a Rhea pályasíkjának közelében. Az ilyen elektronhiányt legkézenfekvőbb módon szilárd anyag — por és nagyobb törmelék — elnyelése magyarázhatja, ezért vetődött fel a gyűrűk léte.
Ha valóban léteznek, ezek lennének az első ismert gyűrűk, amelyeket egy hold körül találtak, ami fontos megfigyelési és elméleti következményekkel járna a holdkörnyezet dinamikájára és az anyagstabilitásra nézve.
Vita és későbbi megfigyelések
A felfedezés jelentős érdeklődést váltott ki, de nem zárta le a kérdést: a későbbi optikai és közvetlen képalkotó megfigyelések — így maguk a Cassini képfelvételei és más célzott kutatások — nem találtak egyértelmű, nagy fényességű gyűrűsávokat a Rhea körül. Emiatt a tudományos közösségben vita alakult ki: miként értelmezhető az elektronhiány, és valóban szilárd, makroszkopikus részecskék okozzák-e?
A vita lényege, hogy az elektronok eltűnését más jelenségek is okozhatják, például komplex mágneses vagy plazmafizikai folyamatok, valamint nagyon finom por eloszlások, amelyek optikailag gyengén látszanak. A megfigyelések tehát nem hoztak egyértelmű, konszenzuson alapuló megerősítést a gyűrűk létezésére — a kérdés így nyitva maradt.
Lehetséges eredet és hatások
Amennyiben a Rhea körül valamilyen gyűrű létezik, több lehetséges eredetet javasoltak:
- mikrometeorit-becsapódások következtében kilökődött anyag, amely ideiglenes gyűrűt képez;
- egy korábbi nagyobb ütközés törmeléke, amely a Rhea közelében rekedt;
- maradványanyag egy korábbi holdképződésből vagy rövid élettartamú akkréciós korongból.
Egy ilyen gyűrű dinamikai stabilitása, részecskesűrűsége és részecskeméret-összetétele fontos kérdések: a nagyobb darabok (deciméter–méter méretű) gyorsabban süllyedhetnek vagy elhagyhatják a rendszert, míg a finom por hosszabb ideig maradhat stabil eloszlásban. A Rhea környezetének vizsgálata segíthet megérteni a hold–korong kölcsönhatásokat és a kisebb égitestek körüli por–törmelék rendszerek kialakulását.
Jelenlegi állás és további kutatások
Összefoglalva: a 2008-as bejelentés fontos és izgalmas eredmény volt, mert új típusú jelenségre utalt volna a Naprendszerben. Ugyanakkor a későbbi közvetlen képalkotó megfigyelések nem szolgáltattak egyértelmű optikai bizonyítékot, ezért a Rhea gyűrűinek léte ma is bizonytalan és további, célzott méréseket igényel.
A jövőbeni kutatások számára fontos lenne új, nagy érzékenységű képalkotás, részecske- és plazmamérések, illetve számítógépes modellezés, amelyek együtt segíthetnek eldönteni, hogy a Rhea körül tényleg léteznek-e gyűrűk, és ha igen, milyen fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek.
Érzékelés
A Voyager 1 1980-ban a Rheától lefelé a Szaturnusz mágneses mezejében csapdába esett olyan területet látott, ahol nem volt ennyi energikus elektron. Ezek a mérések, amelyekre soha nem adtak magyarázatot, a Cassini adatainál nagyobb távolságban készültek.
2005. november 26-án a Cassini az elsődleges küldetése során egyetlen célzott Rhea-körüli repülést hajtott végre. A Rhea felszínétől 500 km-en belül haladt el, a Szaturnusz mágneses mezeje alatt, és a keletkező plazmahullámot látta, ahogyan azt már más holdak, például a Dione és a Tethys esetében is tette. Ezekben az esetekben az energikus elektronok elzáródtak, amikor a Cassini a holdak plazmaárnyékába (azokba a régiókba, ahol maguk a holdak akadályozták meg, hogy a magnetoszféra plazmája elérje a Cassinit) lépett át. A Rhea esetében azonban az elektronplazma a távolság nyolcszorosánál kezdett el csökkenni, és fokozatosan csökkent, amíg a Cassini belépett a Rhea plazmaárnyékába, és elérte a várt éles csökkenést. A meghosszabbított távolság megfelel a Rhea Hill-gömbjének, a Rhea sugarának 7,7-szeresének, amelyen belül a pályákat inkább a Rhea, mint a Szaturnusz gravitációja uralja. Amikor a Cassini kilépett a Rhea plazmaárnyékából, a fordított mintázat következett be: Az energikus elektronok hirtelen megugrása, majd fokozatos növekedése a Rhea Hill-gömb sugaráig.
Ezek a mérési eredmények hasonlóak az Enceladuséhoz, ahol a déli pólusából kilépő víz elnyeli az elektronplazmát. A Rhea esetében azonban az abszorpciós mintázat szimmetrikus.
A Magnetospheric Imaging Instrument (MIMI) ezenfelül azt is látta, hogy ezt az enyhe gradienst a hold mindkét oldalán a plazmaáramlás három éles esése szakította meg, amely mintázat közel szimmetrikus volt.
2007 augusztusában a Cassini ismét áthaladt a Rhea plazmaárnyékán, de már lejjebb. A mérési eredmények hasonlóak voltak a Voyager 1 méréseihez.
A plazmát elnyelő anyagról nincsenek képek vagy közvetlen észlelések, de a valószínűsíthető jelölteket nehéz lenne közvetlenül észlelni. További észleléseket terveznek a Cassini első küldetéshosszabbítása során, a célzott elrepülést 2010. március 2-ára tervezik.
Értelmezés
A Cassini elrepülési útvonala megnehezíti a mágneses leolvasások értelmezését.
A magnetoszféra plazmaelnyelő anyagának nyilvánvaló jelöltjei a semleges gáz és a por, de az elektronok csökkenésének magyarázatához szükséges mennyiségek sokkal nagyobbak, mint amit a Cassini mérései lehetővé tesznek. Ezért a Cassini MIMI-csapat Geraint Jones vezetésével a megtalálói azt állítják, hogy az elektronok csökkenését a Rhea körül keringő szilárd részecskéknek kell okozniuk:
Az elektronadatok elemzése azt mutatja, hogy ez az akadály valószínűleg egy alacsony optikai mélységű anyagkorong formájában van a Rhea egyenlítői síkja közelében, és hogy a korong legfeljebb ~1 m méretű szilárd testeket tartalmaz.
A legegyszerűbb magyarázat a plazmaáramlás szimmetrikus megszakításaira a Rhea egyenlítői síkjában keringő "kiterjedt anyagívek vagy anyaggyűrűk". Ezek a szimmetrikus beesések némi hasonlóságot mutatnak azzal a módszerrel, amellyel 1977-ben az Uránusz gyűrűit találták meg.
| Lehetséges Rhean gyűrűk | |
| Gyűrű | pályasugár (km) |
| lemez | < 5,900 |
| 1 | ≈ 1,615 |
| 2 | ≈ 1,800 |
| 3 | ≈ 2,020 |
Azonban nem minden tudós van meggyőződve arról, hogy a látott jeleket egy gyűrűrendszer okozza. A felvételeken nem láttak gyűrűket, ami legalábbis az apró por méretű részecskéknek nagyon alacsony határt szab. Ráadásul egy sziklákból álló gyűrű várhatóan olyan port termelne, amely valószínűleg látható lett volna a felvételeken.
Történelem
A szimulációk azt sugallják, hogy a szilárd testek csillagászati időskálákon keresztül stabilan keringenek a Rhea körül az egyenlítői sík közelében. A Dione és a Tethys körül nem biztos, hogy stabilan keringenek, mivel ezek a holdak sokkal közelebb vannak a Szaturnuszhoz, és ezért sokkal kisebb Hill-szférákkal rendelkeznek, vagy a Titán körül a sűrű légkörből eredő légellenállás miatt.
A gyűrűk lehetséges eredetére számos javaslat született. Egy becsapódás hozhatott anyagot a pályára; ez akár 70 millió évvel ezelőtt is megtörténhetett. Egy kisebb égitest is megszakadhatott, amikor a Rhea körül keringő pályára került. Mindkét esetben a törmelék végül kör alakú egyenlítői pályára állt volna. Tekintettel azonban hosszú távú pályastabilitásukra, lehetséges, hogy magának a Rheának a kialakulásából maradtak fenn.
Ahhoz, hogy különböző gyűrűk létezzenek, valaminek el kell választania őket egymástól. A javaslatok között szerepelnek a Szaturnusz A gyűrűjében látottakhoz hasonló holdak vagy anyaghalmazok a korongon belül.
Kérdések és válaszok
K: Melyik hold körül van a vékony gyűrűrendszer?
V: A vékony gyűrűrendszer a Szaturnusz Rhea nevű holdja körül van.
K: Mikor jelentették be a vékony gyűrűrendszer felfedezését?
V: A vékony gyűrűrendszer felfedezését a Science című folyóiratban jelentették be 2008. március 6-án.
K: Hogyan fedezték fel a tudósok, hogy a Szaturnusz magnetoszférájában a Rhea közelében nincsenek energikus elektronok?
V: A tudósok 2005 novemberében, a Cassini orbiter segítségével fedezték fel, hogy a Szaturnusz magnetoszférájában a Rhea közelében nincsenek energikus elektronok.
K: Mit jelent az, hogy a Rhea körül "sűrűbb gyűrűk vagy ívek" vannak?
V: Ez azt jelenti, hogy a Rhea körül gyűrűket vagy íveket alkotó, több decimétertől körülbelül egy méter átmérőjű részecskékből álló, nagyobb koncentrációjú szilárd anyagot tartalmazó területek vannak.
K: Milyen típusú részecskék alkotják ezeket a sűrűbb gyűrűket és íveket?
V: Ezek a sűrűbb gyűrűk és ívek több decimétertől körülbelül egy méter átmérőjű szilárd részecskékből állnak.
K: Miben különbözik ez a holdak körül látott más ismert gyűrűktől?
V: Ez azért különbözne a holdak körül látott más ismert gyűrűktől, mert ez lenne az első alkalom, hogy egy hold körül vékony gyűrűrendszert észleltek.
Kapcsolódó cikkek
Szerző
AlegsaOnline.com Rhea gyűrűi: felfedezés és jellemzők a Cassini-űrszonda alapján Leandro Alegsa
URL: https://hu.alegsaonline.com/art/82976
Források
- sciencemag.org : "The Dust Halo of Saturn's Largest Icy Moon, Rhea"
- doi.org : 10.1126/science.1151524
- planetary.org : "A Ringed Moon of Saturn? Cassini Discovers Possible Rings at Rhea"
- planetary.org : The Planetary Society web site
- newscientist.com : Saturn satellite reveals first moon rings
- nasa.gov : "Saturn's Moon Rhea Also May Have Rings"
- sciencemag.org : "News of the Week: Electron Shadow Hints at Invisible Rings Around a Moon"
- doi.org : 10.1126/science.319.5868.1325