A makedón falanx egy II. Fülöp által kifejlesztett gyalogsági alakzat, amelyet később fia, Nagy Sándor rendszeresen alkalmazott hadjárataiban a Perzsa Birodalom meghódítására. Az alakzat alapja a hosszú dárdákat tartó lándzsások csoportja volt: ezek a katonák kétkezes, rendkívül hosszú lándzsákat (a korabeli források szerint általában 5,5–6 m, azaz 18–20 láb hosszúakat) használtak; ezeket a fegyvereket nevezzük szariszáknak. A szariszát két kézzel fogták, ezért a lándzsások nagyobb, hagyományos görög pajzsok helyett kisebb, könnyebb pajzsokat hordtak, amelyeket a bal vállra vetve használtak mozgás és a kétkezes fegyver tartásának megkönnyítésére.

Felépítés és fegyverzet

A makedón falanx harcosai általában egységes fegyelemben álltak: tömör sorokban, oldalanként és mélységben jól szervezett rendben. A szariszák hosszúsága és a formáció szoros zártsága miatt a falanx elölről majdnem bevehetetlen falat alkotott: több sor lándzsa egyszerre állt előre, és így komoly dárdaerdőt hozott létre. A kötelék mélysége változó volt; a hagyományos beállításokban gyakran 8 soros, de szükség esetén 12–16 sor mélységű is lehetett. A harcosok páncélzata általában könnyebb volt, mint a nehéz hoplitáké: gyakori volt a linnothorax (vászon- vagy bőrrétegekből készült páncél), sisakok és alkalmanként lábszárvédők használata.

Taktika és együttműködés

A makedón falanx előnye a hatalmas előrenyúló dárdagömb volt, ami zömben zárt, előre hatoló ütőerőt biztosított. Ugyanakkor nagy hátrányai is voltak: mozgékonysága korlátozott, és sebezhetővé vált oldalról vagy hátulról történő támadás esetén. Ezért Alexander rendszere mindig kombinálta a falanxot rugalmasabb erőkkel, különösen a lovassággal és a különleges könnyebb gyalogos alakulatokkal.

  • Lovasság szerepe: A makedón lovasság (például a kísérőlovasság, hetairoi) volt a mozgékony ütőerő, amely megvédte a falanx oldalát, szétszórta és elűzte az ellenséges lovasságot, majd elvégezte a döntő ütközéseket.
  • Mobil gyalogosok: A hypaspisták és más könnyebb páncélzatú egységek biztosították a falanx rugalmas védelmét, betöltve az oldal- és hátsó védelmi réseket, illetve párhuzamos támadásokban voltak használhatók.
  • Harceszközök kiegészítése: Íjászok, dobófegyveresek és puskosok (psiloi) alkalmazása meggyengítette a támadókat, zavart kelthetett, és fedést adott a falanx mozgásához.

A csata kezdetén Sándor gyakran a falanxot az ellenség leszorítására, a front stabilizálására használta. Nehézlovassága (és a kísérőlovasság) feladata volt az ellenséges lovasság kiszorítása a harctérről, majd a lovasság a megfelelő pillanatban kiválasztott ellenfelek vagy az ellenség kitett szárnyai ellen indított döntő rohamot. Amikor a lovasság megtörte az ellenfelet vagy kinyitotta a vonalakat, a falanx behatolt a keletkezett résekbe, és előnyös helyzetet teremtett a gyalogság számára.

Példa: Gaugamela és a taktikai alkalmazás

A korai görög városállamok csatái általában szűk völgytalpakon folytak, ahol a lovasság szerepe kisebb volt, és gyakran alig volt lóalakulata a görög seregeknek. A görög-perzsa háborúkban azonban a csaták nyíltabb terepen zajlottak, ahol a lovasság és a mozgékonyság döntő tényezővé vált — jó példa erre a gaugamelai csata. Ott Alexandrosz jobb irányba manőverezett, hogy megakadályozza a perzsa sereg kettős bekerítését. Dareiosz a balszárnyon álló lovasságát arra utasította, hogy a görögök ferde mozgását a lovasságuk támadásával fékezze meg. Sándor kísérő lovassága ezután megtámadta a meggyengült ellenséges központot, ahol Dareiosz tartózkodott, és a falanxalakzat követte őket, hogy betöltse a nyitott részeket és biztosítsa a győzelmet.

Összegzés

Összefoglalva, a makedón falanx és a szarisza forradalmasította a hellenisztikus hadviselést: hatalmas előrenyúló ütőerőt biztosított, de önmagában sérülékeny volt. Alexander sikerét éppen az adta, hogy a falanx kemény, előretolt falát rugalmas és gyors egységekkel egészítette ki, így létrehozva egy kombinált fegyvernemű hadrendet, amely hatékonyan uralta a csatatereket.