Felakasztás, felhúzás és felnégyelés a középkortól a 19. századig Angliában alkalmazott egyik legsúlyosabb halálbüntetés volt, amelyet elsősorban hazaárulásban elítélt férfiakkal szemben szabtak ki. A kifejezés három különálló cselekményt foglal magában, amelyek együtt alkották a büntetés „teljességét” és erőteljesen szimbolizálták a király hatalmát és a bűn következményeit.

A büntetés menete

A teljes procedúra általában az alábbi, egymást követő lépésekből állt:

  1. Az elítéltet általában vontatták (húzták) egy széles úton, legtöbbször egy ló vontatta fakereken vagy valamilyen hordozón, arra a helyre, ahol nyilvánosan meg akarták ölni, hogy a kivégzés maga és előkészületei minél több ember számára láthatóak legyenek.
  2. Felakasztották — általában rövid ideig vagy addig, amíg a fogoly eszméletét el nem veszti, de nem feltétlenül törték el a nyakát (akasztás).
  3. Az áldozatot levették az akasztófáról, az asztalra (a felnégyelőasztalra) fektették, majd — amennyiben a drawn kifejezést ebben az értelemben használták — a hasát felvágták és eltávolították a beleit és a nemi szerveit. Ezeket a szerveket gyakran a fogoly szeme láttára elégették.
  4. Végül levágták a fejét, és a törzset négy részre vágták — azaz felnégyelték —; a fej és a negyedek különböző helyeken kerültek kiállításra.

Történelmi cél és kiállítás

Az elítéltek testrészeit (a négy negyedet és a fejet) gyakran nyilvánosan kiállították a városok vagy fontos utak különböző pontjain — híresebb esetekben, mint William Wallace esetében, az ország több pontján is — mint elrettentő figura. Ezzel a módszerrel a hatalom példát akart statuálni és a lehetséges árulókat megfélemlíteni.

Jogi változások és eltörlés

Az idő előrehaladtával a büntetés „brutális” elemei fokozatosan enyhültek. Miután az Egyesült Királyság parlamentje 1814-ben elfogadta a Crimes Act (Bűncselekményekről szóló törvény) bizonyos rendelkezéseit, az elítélteket gyakran csak addig akasztották, amíg meg nem haltak — így megkímélték őket a büntetés későbbi, élve történő megkínzásától. A kivégzett foglyok holttestének nyilvános bemutatását (legyen szó akasztással, felhúzással és felnégyeléssel vagy más módszerrel) 1843-ban eltávolították az angol büntetőjogból, míg maga a felhúzás és felnégyelés mint büntetésformák 1870 körül kerültek végleg eltörlésre.

Az értelmezés körüli vita

A történészek és nyelvészek között vita folyt arról, mit is jelent pontosan a drawn (magyarul: „kivont, húzott”) kifejezés: a kivégzés helyére vonszolásra utal-e, vagy a belső szervek kivételére (kibelezés). A Oxford English Dictionary mindkét jelentést megemlíti, és rámutat, hogy sok forrásban nem egyértelmű, melyik értelmezésről van szó. Ugyanakkor bizonyos korabeli dokumentumok — például a William Wallace elleni per iratai — két külön szót használnak a két mozzanatra, ami arra utal, hogy a kitervelt eljárás mindkettőt magában foglalhatta.

Gyakorlati részletek

Az ítélkezési gyakorlatban az elítélteket rendszerint úgy akasztották fel, hogy a rövid akasztás után a nyak nem tört el azonnal (így még eszméletük megmaradt). A foglyokat gyakran élve vitték az asztalhoz, de előfordult, hogy holtan vagy eszméletlenül helyezték rájuk a további cselekményeket. Ha szükséges volt, a bénult vagy eszméletlen foglyot vízzel ébresztették fel.

Az eltávolított belső szerveket rendszerint a fogoly közelében elégették. Miután a belső szerveket kivették, az áldozat fejét levágták; a fej és a negyedek később kiállításra kerültek. A fej gyakran sós lében (vagy más tartósítószerrel) lett tartósítva, hogy megőrizze megjelenését a kiállításhoz; a testdarabokat néha szurokba (kátrányba) mártották, hogy lassabban bomoljanak, és hosszabb ideig szolgáljanak elrettentő példaként.

Ekkor a következő ítéletet hozták: térjenek vissza arra a helyre, ahonnan jöttek, onnan a közös kivégzőhelyre vontassák őket akadályokon, és ott akasszák fel őket nyakuknál fogva, majd élve vágják le őket, vágják le a belső tagjaikat, vegyék ki a beleiket, hogy az arcuk előtt elégessék őket, a fejüket vágják le a testükről, és a testüket négy részre osztják, hogy úgy rendelkezzenek velük, ahogy a király jónak látja.

Összegzés

Az angol „felakasztás, felhúzás és felnégyelés” a történelem egyik legismertebb és legszörnyűbb büntetési formája volt, melynek célja egyszerre volt büntetés, megalázás és elrettentés. A jogi változások és a közvélemény átalakulása végül fokozatosan megszüntették ezt a gyakorlatot a 19. század folyamán.