A keresztcsőrűek a pintyfélék családjába (Fringillidae) tartozó Loxia nemzetségbe tartozó madarak. A taxonómia vitatott: hagyományosan 3–5 fajként tartják számon őket, de egyes szerzők további szétválasztásokat javasolnak, így a fajszám a különböző kezelésekben eltérő lehet.
Ezeknek a madaraknak az állkapcsa keresztbe álló, egymással átfedő véggel záródik; innen ered a csoport elnevezése és az angol névük is. A kifejlett hímek színe gyakran vörös vagy narancssárga, míg a nőstények általában zöldes vagy sárgás árnyalatúak; ugyanakkor a színváltozatok és az egyedszintű eltérések nagyok, így a pontos azonosítást néha megnehezítik a kortól és a tápláléktól függő színeződés is.
Táplálkozás és csőralakzat
A keresztszőrűek kifejezetten a tűlevelűek tobozaira specializálódtak. A szokatlan, keresztbe záródó csőr a tobozok magjainak kinyerésére való alkalmazkodás. Táplálkozásuk során a madarak a csőrüket kissé nyitva tartva illesztik a toboz pikkelyei közé, majd bezárják a csőrüket: a két csőrvég elmozdulása szétnyomja vagy megemeli a pikkelyeket, így hozzáférnek az egyes pikkelyek alatt található magokhoz (általában pikkelyenként egy-két mag van). Mivel a tobozok érésük során száraz állapotban kinyílnak, a keresztcsőrűek már akkor is képesek magokhoz jutni, amikor más madarak vagy rágcsálók még nem tudják feltárni a toboz belsejét.
Viselkedés, költés és elvándorlás
A keresztszőrűek általában az északi félteke mérsékelt és boreális erdeiben élnek; sok faj előfordulása a tűlevelű erdők elterjedéséhez kötődik. Egyes években, ha a toboztermés gyenge, nagyobb tömegekben is elvándorolhatnak — ezt az eseményt angolul "irruption"-nek, magyarul gyakran "kitörésnek" nevezik: a madarak ilyenkor a megszokottnál délebbre is kóborolnak a táplálékot keresve.
Költési időpontjuk rugalmas: sok keresztszőrű faj a téli hónapokban vagy kora tavasszal is költhet, ha elegendő táplálék áll rendelkezésre; némely populáció akár többször is költhet egy évben, ha a toboztermés folyamatos. A fészek általában fenyők vagy lucfenyők ágai között van elrejtve, és a tojó rakja a tojásokat, melyeket mindkét szülő etet.
Kommunikáció és társas viselkedés
A keresztszőrűek jellemző hangja éles, egyszólamú csipogás vagy sípolás, amelynek célja a csapaton belüli tartás, a táplálékforrások jelzése és a párkapcsolat fenntartása. Gyakran kisebb csapatokban, szezontól és táplálékellátástól függően nagyobb csapatokban mozognak.
Fajok és védelem
Bár a fajhatárok vitatottak, ismertebb típusok például a közönséges keresztcsőrű (Loxia curvirostra), a fehérszárnyú/kettsávos keresztcsőrű (Loxia leucoptera) és a papagájkeresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) — továbbá egyes helyi formákat, például a skót keresztcsőrűt is külön fajként kezelik néhány rendszerezésben. Egyes, lokálisan endemikus populációk (például a skót populációk) különös figyelmet kapnak a természetvédelem szempontjából.
A keresztszőrűek általános helyzete fajonként eltér: sok populáció stabil, de helyi erdőirtások, intenzív erdőhasználat és a tűlevelű erdők visszaszorulása veszélyeztetheti élőhelyüket. Emellett a toboztermés ingadozása miatt a helyi populációk számában erős évenkénti változékonyság figyelhető meg.
Ökológiai szerep
A keresztszőrűek fontos szereplői a tűlevelű erdők ökoszisztémájának: nagy mennyiségű magot fogyasztanak, ami befolyásolhatja a fenyőfajok regenerációját és a szemtermés dinamikáját. Mivel táplálékuk főként mag, nem tartoznak a hagyományos értelemben vett magterjesztők közé, de jelenlétük és a táplálékhoz való hozzáférés módja hatással van az erdei magállomány alakulására.
Összefoglalva: a keresztszőrűek különös, keresztben záródó csőrük révén kiválóan alkalmazkodtak a tobozok magjainak kinyeréséhez. Változatos színezésük, rugalmas költési időzítésük és a tobozterméshez kötött elvándorlásaik miatt izgalmas és ökológiailag fontos csoportot alkotnak a pintyfélék között.
