Robert Falcon Scott

Terra Nova Expedíció 1910-1913

E második vállalkozás során Scott egy ötfős csoportot vezetett, amely 1912. január 17-én érte el a Déli-sarkot, de csak azért, mert Roald Amundsen norvég expedíciója ért oda előbb. A visszaúton Scott és négy társa a kimerültség, az éhezés és a rendkívüli hideg miatt meghalt. Expedíciójának tragikus sorsára a mai napig világszerte emlékeznek.

Scott vezetése

Halála után Scott brit hőssé vált. Hírnevét a 20. században később írt több könyv is megviselte. Még később is kedvezőbben értékelték Scott teljesítményét. Az expedíció kudarcának fő okaként ma már a pólusról való visszatérés végén tapasztalt kivételesen kedvezőtlen időjárást tartják számon.

Scott pónikat, motoros szánkókat és közönséges szánkókat vitt magával, amelyeket ő és az emberei húztak. Úgy vélte, hogy a túlhajszolt és leölt állatok számát a lehető legalacsonyabban kell tartani, és riválisa, Roald Amundsen megközelítését kegyetlennek tartotta. Amundsen viszont kutyát kutyára ölt, hogy etetni tudja magát, az embereit és a többi kutyát. Nem érezte magát rosszul emiatt. A pónik segítettek a pólusig vezető út egy részén utazni, de néhányuk olyan makacs volt, hogy az expedíció tagjai, különösen Lawrence Oates, sok energiát veszítettek, amire szükségük lett volna a pólusról való visszatéréshez. A motoros szánok (amelyek kezdetben jól működtek) végül lefagytak. A kutyák, amelyekből 36 volt, a végső sarki kísérletnél hátramaradtak.

Az egyik újra felfedezett tényező, hogy Scott írásos utasításokat adott a kutyavezető Mearesnek, mielőtt elindult volna a pole-ra tett utolsó kísérletre. A parancs az volt, hogy a kutyákat a visszatérő csapat felé kell felhúzni. Ezt a parancsot Scott kiegészítette azzal, hogy Atkinsont is hasonló kísérletre kérte fel (Atkinson egyike volt azoknak, akiket nem választottak be az utolsó kísérletet végrehajtó csoportba). Végül egyikre sem került sor.