Philippe d'Orléans, Orléans hercege, Franciaország unokája (1674. augusztus 2. – 1723. december 2.) a Bourbon-ház tagja volt, aki 1715 és 1723 között a királyság régenseként irányította az országot. Saint-Cloud-i palotában született, születésétől fogva a Chartres-i herceg titulust viselte. Apja XIV. Lajos öccse, I. Fülöp, Orléans hercege (közismert nevén Monsieur) volt; édesanyja a pfalzi Charlotte Erzsébet.

Korai élet és család

Philippe ifjúkorát a királyi udvar közelében töltötte, neveltetése és katonai kiképzése a korszaknak megfelelő volt. 1692-ben feleségül vette első unokatestvérét, Françoise Marie de Bourbon-t, aki légitimée de France volt — azaz XIV. Lajos és Madame de Montespan törvényesített lánya. A házasság politikai szövetséget is jelentett a királyi ággal; a házaspárnak több gyermeke született, és örökösük, Louis d'Orléans, később az Orléans-ház vezetője lett.

A régenssé válás körülményei

Amikor XIV. Lajos 1715-ben meghalt, a trónörökös, a kis Lajos (később Lajos XV) még kiskorú volt. A király végrendelete részben próbálta korlátozni a régensi hatalmat és meghatározni a tanácsadókat, de a párizsi Parlement érvénytelenítette ezeket a rendelkezéseket, és Philippe d'Orléans-t nevezte ki Franciaország tényleges régenseként. Így kezdődött meg a történetileg „régensség” (1715–1723) néven ismert időszak, amely alatt Philippe de facto az ország első embere lett; innen is eredt a róla elterjedt elnevezés, le Régent.

Belső politika és reformkísérletek

  • Polysynody: Philippe egyik első intézkedése a minisztériumokat átmenetileg felváltó tanácsrendszer, a polysynody bevezetése volt. Ezek a tanácsok a főnemesség befolyását növelték, de a gyakorlatban lassú, nehezen működő rendszert eredményeztek, és néhány év után visszavonták őket.
  • Jog és közigazgatás: a régensség idején a Parlement szerepe megélénkült; Philippe igyekezett a nagyurak és udvari csoportok egyensúlyát fenntartani, néhány területen lazítva a XIV. Lajos által kialakított központosításon.
  • Kulturális nyitottság: a régensség idején a politikai légkör viszonylag megengedőbb volt, ez a művészetekben, irodalomban és a pesti életstílusban is megmutatkozott — innen ered a később „regency style”ként emlegetett ízlésirányzat.

Gazdaság és a Law-rendszer

A régensség egyik legismertebb és legvitatottabb kísérlete John Law skót-francia pénzügyi spekulációs rendszere volt. Law 1716-ban Banke Générale néven pénzintézetet alapított, majd a Mississippi-társasággal összefonódva hatalmas tőke- és részvénypiaci bővülést idézett elő. A spekuláció 1719–1720-ban felívelt, majd 1720-ban hirtelen összeomlott — ez az úgynevezett „Mississippi-buborék” súlyos bizalmi és gazdasági válságot okozott Franciaországban. A bukás rányomta bélyegét a régensi politikára és a Philippe iránti közvéleményre.

Külügyi politika és hadjáratok

Philippe külpolitikáját a békés konszolidáció és a kontinentális hatalmi egyensúly egyensúlyban tartása jellemezte. Franciaország részt vett a spanyolországi és olaszországi ügyek rendezésében a napóleoni előtti idők európai dinamikájának megfelelően, és a régensség idején Franciaország a többi nagyhatalommal — elsősorban Nagy-Britanniával és Habsburg Birodalommal — való politikai manőverezésre törekedett.

Udvari élet, kultúra és magánélet

Philippe udvara a Versailles–Palais-Royal tengelyen kettősséget mutatott: a hivatalos, klasszikus versailles-i etikett mellett a Palais-Royalban lazább, élénk társasági élet alakult ki. A régens híres volt életviteléről, számos udvarhölgyétől kapott figyelemről és rövid távú viszonyairól; legismertebb híres szeretői közé tartozott például Madame de Parabère. A művészetekben mecénásként is működött, támogatott festőket, zenészeket és építészeti kezdeményezéseket — a „regency” esztétika később meghatározó eleme lett a 18. századi francia kultúrának.

Vita és megítélés

Philippe regnálása ellentmondásos maradt: egyesek a lazább, a nemességnek több mozgásteret adó politikáját és a kulturális fellendülést dicsérték, míg mások a John Law-pénzügyi katasztrófa és a politikai intrikák számlájára írták az ország nehézségeit. A XIV. Lajos végrendeletében szereplő korlátozások és a régensséggel kapcsolatos jogi csatározások is tovább éltették a vitákat.

Az utolsó évek és halál

Formálisan a régensséget 1723 februárjában fejezték be, amikor Lajos XV hivatalosan nagykorúvá vált; Philippe ugyanakkor az év végéig aktív maradt a politikában és az udvari életben. 1723. december 2-án hunyt el Párizsban, a Palais-Royalban; temetésére a francia királyi hagyományok szerint került sor. Történelmi emlékezetében az Orléans-herceg szerepe kettős: egyszerre tekintik a retrográd udvari intrikák képviselőjének és a barokk udvari rend lazításának, valamint a későbbiek művészeti és társadalmi irányaira ható mecénásnak.

Örökség

  • Politikai: a régensség időszaka megmutatta a Bourbon-abszolutizmus rugalmatlanságát és a francia közélet erejét a rendi érdekek kiharcolásában.
  • Gazdasági: a Law-kísérlet és az azt követő válság tanulságai hosszú távon befolyásolták a pénzügyi politika óvatosságát Franciaországban.
  • Kulturális: a „regency” stílus, a lazább udvari szokások és a művészeti mecenatúra hatása a francia kultúrában tovább élt.

Történelmileg Philippe d'Orléans-t gyakran egyszerűen le Régent-ként emlegetik — a keresztény és udvari nevek mellett ez a megszólítás is jól tükrözi azt a korszakot, amelyet uralma fémjelzett.