XIII. Károly (Karl): Svéd és norvég király, 1748–1818
XIII. Károly (Karl, 1748–1818) – Svéd és norvég király, aki 1809–1818 között vezette Svédországot és 1814-től Norvégiát; életrajz, uralom és történelmi háttér.
XIII. és II. Károly, valamint Carl, svéd: Karl (született 1748. október 7-én Stockholmban, Svédországban, meghalt 1818. február 5-én) svéd uralkodó volt. Svédország királya (XIII. Károly néven) 1809-től, Norvégia királya (II. Károly néven) 1814-től 1818-as haláláig. Adolf Frigyes svéd király és Louisa Ulrika porosz király, II. frigyes porosz király húga második fia volt.
Bár Svédországban XIII. Károly királyként ismerték, valójában ő volt a hetedik ilyen nevű svéd király, mivel IX. Károly (uralkodott 1604–1611) egy fiktív svéd történelem-tanulmányozás után vette fel a számnevét.
Élete és politikai pályafutása
Károly herceg fiatal korától a királyi udvarban nevelkedett; testvérei között kiemelkedik a nála két évvel idősebb Gustav III. Károly későbbi uralkodó, akinek politikája és 1792-es meggyilkolása jelentős hatással volt a korabeli svéd politikára. A királyi dinasztia belső viszonyai és a nagyhatalmi játszmák miatt Károly több alkalommal töltött be formális és informális állami szerepeket.
1792 és 1796 között Károly volt a régens a fiatal Gustav IV Adolf helyett, egészen addig, míg a király nagykorúvá nem vált. 1809-ben, miután Gustav IV Adolfot megfosztották trónjától egy államcsíny következtében, Károly lépett a trónra. Uralkodása idején a svéd állam alapvető alkotmányos átalakuláson ment keresztül: az 1809-es új alkotmány jelentősen korlátozta a királyi hatalmat, és megteremtette a modern svéd alkotmányos monarchia kereteit.
Család és magánélet
Károly 1774-ben vette feleségül Hedvig Elisabeth Charlotte hercegnőt (született Hedvig Elisabet Charlotta von Holstein-Gottorp). Házasságukból nem született törvényes örökös; a pár magánéletét egész életük során a gyermektelenség jellemezte. Károlyt gyakran említik gyenge egészségi állapotú és visszafogott természetű személyiségként, aki a politikai döntésekben ritkábban játszott vezető szerepet a kortárs uralkodókhoz képest.
Trónöröklés és Jean-Baptiste Bernadotte
Uralkodása alatt sürgősen megoldandó kérdés volt a trónöröklés, mivel Károlynak nem volt élethossziglan biztosított törvényes utódja. Az 1810-ben a svéd riksdag döntése alapján Jean-Baptiste Bernadotte, a Napóleon-korszak kiemelkedő francia marsallja és későbbi francia politikus lett Károly örököse és adoptált fia. Bernadotte később, Károly halála után, svéd királyként lépett trónra Karl XIV Johan néven, és dinasztiát alapított, amely a mai napig uralkodó a Svéd Királyságban.
Norvégia és a kényszerű unió
Az 1814-es év fordulópontot jelentett az északi nagyhatalmak történetében: a napóleoni háborúk következményeként a Dánia–Norvégia unió felbomlott, és a kieli béke értelmében Norvégiát Dániától a Svéd Királyság kapta. A norvégok rövid ideig függetlenséget kiáltottak ki és saját alkotmányt fogadtak el, majd a fegyveres konfliktus és tárgyalások után jött létre a személyi unió Svédország és Norvégia között. 1814-től Károly Norvégia királya is volt (II. Károly néven), de a megállapodás biztosította, hogy Norvégia belső ügyekben széles önkormányzattal rendelkezzen és saját alkotmányát megőrizze.
Halála és öröksége
Károly 1818. február 5-én halt meg. Halála után trónját az örököse, Jean-Baptiste Bernadotte foglalta el Karl XIV Johan néven, ezzel kezdődött a bernadotte-k háza, amely azóta is a svéd uralkodócsalád. Károly uralkodása átmeneti időszaknak tekinthető: alatt az ország a régi abszolút monarchiától az alkotmányos monarchia felé mozdult el, és a svéd–norvég unió kialakulásának korabeli eseményei is maradandó hatással voltak a skandináv államrendszerre.
Rövid, nyugodt természetével és politikai kompromisszumkészségével Károlyt gyakran említik a meglehetősen viharos kort jellemző államférfiak között. Uralkodása fontos lépcsőfokot jelentett Svédország modern államiságának kialakulásában.
Keres