Vaalbara a Föld első szuperkontinensének neve az archeai korszakban. A fogalom egy geológiai hipotézisre épül, vagyis nem minden részlete bizonyított teljes bizonyossággal, de a rendelkezésre álló kőzettani, paleomágneses és koradatok alapján a korai Föld egyik legvalószínűbb szárazföldi egyesülését jelöli.
A Vaalbara körülbelül 3600 millió évvel ezelőtt kezdhetett kialakulni, nagyjából 3 100 millió évvel ezelőtt érhette el legösszefüggőbb állapotát, majd mintegy 2 500 millió évvel ezelőtt felbomlott. A Vaalbara név a dél-afrikai Kaapvaal kráter és a nyugat-ausztráliai Pilbara kráter nevéből származik. Ezek az ősi földtömbök a modell szerint egykor közvetlenül összekapcsolódhattak, és egy nagyobb, egységes szárazföldi területet alkothattak.
A dél-afrikai Kaapvaal-kraton és a nyugat-ausztráliai Pilbara-kraton a Föld két legjobban fennmaradt, ősi régészeti kráterei közé tartoznak. Figyelemre méltóan hasonló korai prekambriumi kőzetekből állnak, ezért különösen fontosak a Föld legkorábbi történetének vizsgálatában. A meteoritbecsapódások által kidobott kőzetanyagból azonos, 3470 ±2 millió éves radiometrikus korokat kaptak. E két kráter hasonló szerkezeteit 3 500 és 2 700 millió év közé datálták. Hasonló zöldkőövek találhatók a kanadai Superior-kraton peremén, valamint az egykori Gondwana és Laurázsia kontinensek kráterein is, ami azt mutatja, hogy az ősi kéreg fejlődése több térségben is hasonló mintázatot követhetett.
A kráterekben található kőzetekből származó paleomágneses adatok azt mutatták, hogy 3870 millió évvel ezelőtt a két kráter ugyanazon szuperkontinens része lehetett. Mind a Pilbara-, mind a Kaapvaal-kratonban extenziós törések mutatkoznak, amelyek a vulkanizmus során nagyjából egy időben voltak aktívak a becsapódási rétegek kialakulásával egy időben. Ez arra utal, hogy a kéreg nyúlása, a magmás aktivitás és az üledékes vagy becsapódási rétegek kialakulása egymással összefüggő folyamatok lehettek.
A kontinentális lemezek időszakosan összeütköznek és összeállnak az orogenitás (hegységképződés) időszakaiban, hogy szuperkontinenseket alkossanak. A szuperkontinensek kialakulásának, felbomlásának, szétszóródásának és újraalakulásának ciklusa a lemeztektonika révén körülbelül 450 millió évenként ismétlődhet. A Vaalbara ezért különösen fontos a földtörténet kutatásában, mert ha valóban létezett, akkor a Föld legkorábbi lemezmozgási folyamataiba, a kontinensek első nagy összekapcsolódásába és a fiatal bolygó kérgének fejlődésébe enged betekintést.
A tudományos közösségben a Vaalbara ma is vitatott, de széles körben használt fogalom. Egyes kutatók biztosabb szuperkontinensként kezelik, mások inkább két nagyon régi, egymáshoz közeli kraton laza összefüggését látják benne. Akárhogy is, a Vaalbara-kép jelentősége abban áll, hogy segít megérteni, miként kezdtek el a legősibb szárazföldi tömbök egységekké rendeződni a korai Földön.