Toronto villamoshálózata — Észak‑Amerika legnagyobb utcai villamosrendszere
Toronto villamoshálózata — Észak‑Amerika legnagyobb utcai villamos: 685 megálló, 1861 óta jár, ~100 millió éves utas, gazdag történet és hatékony városi közlekedés.
A torontói villamoshálózat tizenegy villamosvonalból álló hálózat a kanadai Toronto városában, Ontario államban. Ez messze a legnagyobb ilyen jellegű hálózat az amerikai kontinensen. A Toronto Transit Commission tömegközlekedési hálózatának részeként működik, és a buszokkal és a metróval közös viteldíjrendszert használ.
Hálózati jellemzők és üzem
Az Észak-Amerikában egyre elterjedtebbé váló modern villamossínekkel ellentétben a villamosok a városi utcákon közlekednek, és gyakori buszszerű megállókban állnak meg, ahol az utas a járdán várja a következő villamosra való felszállást, és a járművön fizeti ki a viteldíjat. Ezekből a megállókból 685 van, amelyek közül nyolc közös a metróval, és csatlakozik a metrórendszerhez. A rendszer elsősorban a város belvárosi és vízparti területeit szolgálja ki, és a metró betétjárataként szolgál.
A hálózat többsége a forgalmi sávban, közvetlenül az utcán halad, de több helyen is találhatók különálló vágányok vagy részleges elkülönített pályák (például a St. Clair sugárúton vagy a Spadina tengelyen), amelyek javítják a megbízhatóságot és a menetidőt. A vonalak végpontjain gyakoriak a visszafordító körök (loopok), melyek lehetővé teszik a villamosok egyszerű irányváltását.
Történet és műszaki adatok
A rendszert, amely az egyik leghosszabb ideje folyamatosan üzemelő rendszer, 1861-ben nyitották meg lóvasútként. A rendszert 1891-ben a Torontói Vasúttársaság vásárolta meg, és 1892-ben villamosították. A járművek 82 km (51 mi) hosszú, nem szabványos, 1495-ös nyomtávú síneken közlekednek — ez a sajátosság gyakran "Toronto-nyomtávként" szerepel a szakirodalomban —, és az áramot 600 V egyenfeszültségű felsővezetékekről veszik fel, minden villamosra szerelt trolirudak segítségével.
Járműpark és korszerűsítés
A hálózat hosszú időn át a klasszikus, alacsonypadlós nélküli típusokat használta (például CLRV és ALRV járművek), de az elmúlt évtizedekben a TTC elkezdte a korszerű, alacsonypadlós Bombardier Flexity Outlook (Flexity) villamosok bevezetését. Ezek az új járművek akadálymentes, alacsony peronról történő beszállást tesznek lehetővé, nagyobb kapacitással és korszerűbb utastájékoztatással. A modernizáció részét képezik továbbá a megállók akadálymentesítése, a peronok átépítése és a fedett utastájékoztató rendszerek telepítése.
A járműveken a viteldíjat továbbra is a TTC általános rendszere szerint kell megfizetni; a modern Flexity-villamosokban elektronikus kártyaolvasók (PRESTO) vannak, és bizonyos helyeken megvalósul az ajtónyitás minden ajtón történő felszállásra, ami felgyorsítja a beszállást és csökkenti a megállókban eltöltött időt.
Forgalom, szerep a városban
Egy átlagos hétköznapon több mint 300 000 ember utazik a rendszerrel, éves szinten pedig mintegy 100 millióan, így a világ legforgalmasabb rendszerei közé tartozik. A hálózat különösen a város belső negyedeiben és a part menti, üzleti- és szórakozónegyedekben sűrű forgalmat bonyolít le; olyan vonalak, mint a Queen és a King, a városi közlekedés gerincét képezik, és napi szinten jelentős számú ingázót és turistát szállítanak.
Fenntartás és jövő
A hálózat folyamatos karbantartást és fejlesztést igényel: rendszeres sín- és felsővezetékrendszer-cserék, jelzési és megállófejlesztések szükségesek a zavartalan üzemhez. A jövőre vonatkozó tervek között szerepel a további pályaseparálások növelése, új megállóperonok és további alacsonypadlós villamosok beszerzése annak érdekében, hogy a rendszer még megbízhatóbb és akadálymentesebb legyen a növekvő városi forgalomban.
A torontói villamoshálózat nemcsak közlekedési eszköz, hanem a város kulturális és történeti örökségének is fontos része: ritka példa arra, hogy egy nagyvárosban a villamosok a belvárosi forgalom fontos és meghatározó részét képezik a 21. században is.
Kérdések és válaszok
K: Mi az a torontói villamosrendszer?
V: A torontói villamosrendszer egy tizenegy villamosvonalból álló hálózat a kanadai Toronto városában, Ontario államban. A Toronto Transit Commission tömegközlekedési hálózatának részeként működik, és közös viteldíjrendszert használ a buszokkal és a metróval.
K: Hogyan működik?
V: Az Észak-Amerikában egyre elterjedtebbé váló modern villamossínekkel ellentétben a villamosok a város utcáin közlekednek, és gyakori buszszerű megállókban állnak meg, ahol az utas a járdán várja a következő villamosra, és a járművön fizetheti ki a viteldíjat.
K: Hány megálló van?
V: 685 megálló van, amelyek közül nyolc közös a metróval, és csatlakozik a metrórendszerhez.
K: Főleg hol közlekedik a villamos?
V: A rendszer elsősorban a város belvárosi és vízparti területeit szolgálja ki, és a metróhoz vezető betétjáratként működik.
K: Mikor nyitották meg?
V: A rendszert 1861-ben nyitották meg lóvasútként. A Torontói Vasúttársaság 1891-ben vásárolta meg, és 1892-ben villamosították.
K: Milyen típusú síneken közlekednek a járművek?
V: A járművek 82 km (51 mi) hosszú, nem szabványos, 1495 mm-es nyomtávú síneken közlekednek, és az áramot 600 V egyenfeszültségű felsővezetékekről veszik fel, az egyes villamosokra szerelt trolirudak segítségével.
K: Hányan utaznak vele naponta/évenként?
V: Egy átlagos hétköznapon több mint 300 000 ember utazik a rendszerrel, évente pedig mintegy 100 millióan, így a világ egyik legforgalmasabb rendszere.
Keres