Ez a cikk az 1889-1909-es Protekcionista Pártról szól.

Története

A Protekcionista Párt gyökerei a 19. század végének gyarmati politikájába nyúlnak vissza: formálódása 1889-re tehető, és 1901 után az újonnan létrejött szövetségi parlament egyik meghatározó erővé vált. A ausztrál politikai palettán a párt 1889 és 1909 között működött aktívan. Legnagyobb bázisa Victoriában és a Új-Dél-Wales vidéki területein alakult ki, ahol a helyi ipar és mezőgazdaság védelme fontos választói téma volt.

Politikája és programja

A párt fő elve a protekcionizmuson alapult: azt hirdette, hogy védővámokra van szükség, hogy az ausztrál ipar versenyképesen fejlődhessen, új munkahelyek jöjjenek létre, és a gazdasági önellátás erősödjön. Emellett a protekcionisták általában támogatták a nemzeti gazdaságépítést szolgáló beruházásokat, infrastrukturális fejlesztéseket és a helyi gyártás ösztönzését.

Többen a pártból a társadalmi reformoknak is támogatóit alkották: a protekcionisták jelentős része elfogadhatónak tartotta a munkajogi szabályozás, a munkanélküli ellátások és az időskori segélyek kérdéseiben lépéseket. Ugyanakkor a párton belül vita volt a reformok mértékéről: a mérsékeltebb, üzleti érdekeket is figyelembe vevő irányzatok és a radikálisabb munkásbarát elképzelések között feszülés volt.

A párt támogatói általában kiálltak a bevándorlás korlátozása mellett, és a korszak domináns politikai konszenzusával összhangban sok protekcionista támogatta a "White Australia" politika elemeit is (a bevándorlási korlátozások etnikai alapon történő alkalmazását). Ezek a nézetek fontos szerepet játszottak a választói bázis kialakulásában és a politikai szövetségek alakulásában.

Vezetők és szerep a kormányzásban

A párt legismertebb vezetői közé tartozott Sir Edmund Barton és Alfred Deakin, akik Ausztrália első és második miniszterelnökei voltak. Barton vezetésével alakult meg az új szövetségi kormány 1901-ben; a Protekcionista Párt ekkor a kormányzáshoz a Munkáspárt parlamenti támogatását is igénybe vette. A koalíciós együttműködés lehetővé tette olyan törvények és intézkedések elfogadását, amelyek részben a munkaügyi és szociális reformokat célozták.

Deakin időszakai alatt a párt vezetése jelentős szerepet játszott a szövetségi intézmények megszilárdításában és a gazdaságvédelmi politika formálásában. Ugyanakkor a párton belüli különböző irányzatok — a liberálisabb, társadalmi reformokat hangsúlyozó tagok és a konzervatívabb, üzleti érdekeket előtérbe helyező csoportok — gyakran eltérő politikai irányvonalat követeltek.

Koalíciók, kompromisszumok és kormányváltások

A Protekcionista Párt és a Munkáspárt közötti együttműködés alapvető volt az első években: a protekcionisták a munkáspárti képviselők támogatásával hozták létre az ország első kormányát. Ennek keretében több olyan szociális intézkedés került napirendre, amely a Labor programjához közel állt, de a két párt között rendszeresen kompromisszumokra volt szükség, mert a munkáspárti követelések sokszor radikálisabbak voltak a protekcionisták többsége számára. Ennek következtében több kisebbségi kormányváltás és parlamenti alkuk sora jellemezte az első évtizedet.

Választási visszaesés és a "Fúzió"

Az 1906-os szövetségi választásokon a protekcionista szavazatok aránya csökkent, részben a Munkáspárt erősödése és a politikai erők átrendeződése miatt. A Munkáspárt 1904-ben már alakított kormányt, és 1908-ban Andrew Fisher vezetésével ismét kormányra került. A politikai verseny eszkalálódásával sokan úgy látták, hogy a munkáspárti előretörés megállításához a Munkáspárttal szemben álló erőket össze kell fogni.

Ennek jegyében Alfred Deakin és az antiszocialista párt vezetője, Joseph Cook tárgyalásokat kezdtek pártjaik egyesüléséről. A liberálisabb protekcionisták, köztük olyan személyiségek, mint Isaac Isaacs és H. B. Higgins, ellenezték az egyesülést, mert attól tartottak, hogy az új tömörülés visszafordítja a társadalmi reformok ütemét. Végül a többség, köztük Deakin is, csatlakozott az Antiszocialista Párthoz, és létrejött a Commonwealth Liberális Párt — ezt az egyesülést a politika története "fúzió" néven emlegeti. A liberálisabb protekcionisták közül többeket azonban a Munkáspárt felé vonzottak a társadalmi reformok, így a párt megoszlott.

A Fúzió után az új liberális tömörülés még egyszer kisebbségi kormányt alakított, de végül a Munkáspárt 1910-ben, Fisher vezetésével megszerezte Ausztrália első szövetségi többségi kormányát és az első szenátusi többséget, lezárva ezzel a Protekcionista Párt önálló, meghatározó szerepét a nemzeti politikában.

Örökség és utóélet

A Protekcionista Párt történetének fontos része, hogy segítette a fiatal szövetségi intézmények kialakulását, hozzájárult a korai szociális és gazdaságpolitikai viták formálásához, és befolyásolta a vám- és iparpolitikát az ország korai éveiben. A párton belüli ellentétek és a politikai erők átrendeződése azt eredményezte, hogy 1909-re a protekcionisták jelentős része beolvadt a Commonwealth Liberális Pártba, míg mások a Munkáspárthoz közeledtek.

Érdekességként megemlítendő, hogy 2007-ben egy új politikai formáció, az Ausztrál Protekcionista Párt alakult — ez azonban egy kortárs, a történelmi párttól eltérő politikai kezdeményezés volt, és nem jelent közvetlen folytatást az 1889–1909 közötti szervezetnek.

Összefoglalva: a Protekcionista Párt kulcsszereplője volt az ausztrál politikai közélet korai éveinek, különösen a védővámok és a hazai ipar támogatásának kérdésében, miközben belső megosztottsága és a munkáspárti előretörés végül felszámolta önálló politikai erejét.