A miocén a kainozoikum neogén időszakának első korszaka. Körülbelül 23 millió évvel ezelőtt kezdődött és körülbelül 5,33 millió évvel ezelőtt ért véget. A korszak kezdetét és végét jelző kőzetrétegek jól ismertek, bár a határok pontos dátuma finomításra szorult az időskálák korszerűsítése során. A miocén folyamán a biota egyre "modernné" vált: sok mai nemzetség és család eredete ide tehető.

Elnevezés és időhatárok

A miocént Sir Charles Lyell nevezte el. Neve a görög μείων (meiōn, "kevesebb") és καινός (kainos, "új") szavakból származik, és arra utal, hogy a korszak tengerbiológiájában kevesebb volt a jellegzetes modern fajok aránya a következő pliocénhez képest — a névadáskor számítások szerint körülbelül 18%-kal kevesebb modern tengeri gerinctelen élőlényt találtak a miocén rétegekben, mint a pliocénben.

Klíma és geológiai változások

A miocén klímája nem volt állandó: eleinte (korai miocén) még viszonylag meleg volt, majd a középső miocénben rövid ideig kialakult a Middle Miocene Climatic Optimum, amikor átmenetileg melegebb és nedvesebb viszonyok uralkodtak. Ezt követően hűlés kezdődött, amely egészen a pliocén felé vezetett. A korszakot nagy földtani mozgások jellemezték:

  • folytatódott az Alpok–Kárpát–Himalája hegységrendszerek emelkedése, ami hatott az éghajlat regionális mintázataira;
  • az Óvilágban további záródások és átformálódások zajlottak, a Tethys maradványai átalakultak;
  • az afrikai–eurázsiai kőzetlemez kölcsönhatások és a kelet-afrikai vetőrendszerek (rift) elősegítették a szárazföldi élőhelyek átalakulását;
  • a miocén végén lezajlott a messini sóválság (Messinian Salinity Crisis), amikor a Mediterráneum részben kiszáradt — ez az esemény a miocén és pliocén határához közel történt.

Növényzet — a gyepek és erdők átalakulása

A miocénben jelentősen megváltozott a növényzet elterjedése: az erdők még sok helyen meghatározóak voltak, de a globális lehűlés és szárazodás hatására a füves területek egyre gyakoribbá váltak. Különösen a késő-miocénben terjedtek el a füvek, köztük azok a csoportok, amelyek később a C4 fotoszintézisre specializálódtak — ennek következtében a legelésző életmódot folytató emlősök számára előnyös élőhelyek alakultak ki.

A korszak során a növényzet átalakulása hozzájárult a talajviszonyok és a szénkörforgás regionális változásaihoz, valamint az erdők mozaikos visszahúzódásához a szárazabb síkságok javára.

Állatvilág — emlősök, madarak és tengeri élőlények

A miocén élővilága már sok szempontból modernek tűnt, de a mai fajok nagy része még nem alakult ki. A korszak főbb vonásai:

  • az emlősök és a madarak modern családjai már jelen voltak, és számos csoport diverzifikálódott (pl. rágcsálók, patások, ragadozók);
  • a szárazföldi füves élőhelyek növekedésével együtt a legelők specializált fajai (magas koronájú, hypszodont fogazatú patások) terjedtek el;
  • a tengerekben a cetfélék (mind fogas-, mind baleen-cetek) nagyon gyakoriak és változatosak voltak; a fókák, oroszlánfókák és más pinnipedia-csoportok megjelenése és elterjedése szintén ide tehető;
  • megjelentek és elterjedtek a modern cápák, köztük a hatalmas Megalodon (Carcharodon megalodon néven is gyakran említik), amely ragadozóként a cetfélékre is vadászhatott;
  • a tengerparti és sekélytengeri rendszerekben moszatok, zátonyépítő szervezetek és egyre változatosabb gerinctelen faunák fordultak elő.

A korszak folyamán mintegy 100 különböző majomfaj élhetett (a fosszilis leletek alapján rekonstruált fajgazdagság), és számos ágon megjelentek a modern főemlőscsaládok elődei.

Főemlősök és az emberi rokonságú vonalak

A miocén különösen jelentős a főemlős-evolúció szempontjából. Több ismert miocén majom- és emberszabású nemzetség létezett, például Proconsul, Dryopithecus, Sivapithecus és Oreopithecus, amelyek az emberhez és a mai csimpánz/emberszabású vonalakhoz kapcsolódó rokonsági viszonyok tanulmányozásában kulcsfontosságúak. A késő-miocénben megjelenő homininszerű fosszíliák (egyes adatok szerint a legkorábbi közvetett elődök 7–6 millió évvel ezelőtt jelentek meg) jelzik a majmoktól az embervonal felé vezető elágazás korai kezdetét.

Fontos események és következmények

  • középső miocén klímaoptimum, majd hosszú távú lehűlés és szárazodás;
  • füves területek terjedése és a legelőkhez alkalmazkodó emlősök elterjedése;
  • tengerbiológiai változások: cetek, pinnipedia-k és nagy ragadozó cápák dominanciája;
  • geológiai események, amelyek átalakították a szárazföldi folyosókat és tengeri átjárókat (a késő-miocénben a Mediterráneum drasztikus átalakulása — Messinian Salinity Crisis — fontos példa).

Összefoglalva: a miocén (23–5,33 millió év) időszaka átmenetet jelent a korábbi paleogén feltételektől a pliocén és pleisztocén folyamatok felé. A korszak során a Föld élővilága egyre modernebbé vált, ugyanakkor sok új vonal és ökológiai innováció jelent meg, amelyek meghatározták a későbbi biológiai fejlődést. A miocén növényei és állatai meglehetősen modernek voltak, de a ma ismert fajok nagy része még csak később alakult ki. Ahogy a Föld lehűlt, az oligocén korszakból a miocénen át a pliocénbe jutottunk: a miocén határai nem egyetlen világméretű eseménynél húzódnak meg, hanem regionális klíma- és környezeti átalakulások sorozataként értelmezhetők.

Megjegyzés: a fosszilis leletek és a korrelációk folyamatos kutatása révén a miocén részletes képe folyamatosan finomodhat; új leletek gyakran pontosítják a periódus éghajlati, ökológiai és evolúciós történéseit.