Miocén (23–5,3 millió év) — a neogén első korszaka és élővilága

Miocén (23–5,3 millió év): a neogén első korszaka — modern élővilág kialakulása, bálnák és cetfélék, füves tájak, kövületek és a legendás Megalodon világa.

A miocén a kainozoikum neogén időszakának első korszaka. Körülbelül 23 millió évvel ezelőtt kezdődött és körülbelül 5,33 millió évvel ezelőtt ért véget. A korszak kezdetét és végét jelző kőzetrétegek jól ismertek, bár a határok pontos dátuma finomításra szorult az időskálák korszerűsítése során. A miocén folyamán a biota egyre "modernné" vált: sok mai nemzetség és család eredete ide tehető.

Elnevezés és időhatárok

A miocént Sir Charles Lyell nevezte el. Neve a görög μείων (meiōn, "kevesebb") és καινός (kainos, "új") szavakból származik, és arra utal, hogy a korszak tengerbiológiájában kevesebb volt a jellegzetes modern fajok aránya a következő pliocénhez képest — a névadáskor számítások szerint körülbelül 18%-kal kevesebb modern tengeri gerinctelen élőlényt találtak a miocén rétegekben, mint a pliocénben.

Klíma és geológiai változások

A miocén klímája nem volt állandó: eleinte (korai miocén) még viszonylag meleg volt, majd a középső miocénben rövid ideig kialakult a Middle Miocene Climatic Optimum, amikor átmenetileg melegebb és nedvesebb viszonyok uralkodtak. Ezt követően hűlés kezdődött, amely egészen a pliocén felé vezetett. A korszakot nagy földtani mozgások jellemezték:

• folytatódott az Alpok–Kárpát–Himalája hegységrendszerek emelkedése, ami hatott az éghajlat regionális mintázataira;
• az Óvilágban további záródások és átformálódások zajlottak, a Tethys maradványai átalakultak;
• az afrikai–eurázsiai kőzetlemez kölcsönhatások és a kelet-afrikai vetőrendszerek (rift) elősegítették a szárazföldi élőhelyek átalakulását;
• a miocén végén lezajlott a messini sóválság (Messinian Salinity Crisis), amikor a Mediterráneum részben kiszáradt — ez az esemény a miocén és pliocén határához közel történt.

Növényzet — a gyepek és erdők átalakulása

A miocénben jelentősen megváltozott a növényzet elterjedése: az erdők még sok helyen meghatározóak voltak, de a globális lehűlés és szárazodás hatására a füves területek egyre gyakoribbá váltak. Különösen a késő-miocénben terjedtek el a füvek, köztük azok a csoportok, amelyek később a C4 fotoszintézisre specializálódtak — ennek következtében a legelésző életmódot folytató emlősök számára előnyös élőhelyek alakultak ki.

A korszak során a növényzet átalakulása hozzájárult a talajviszonyok és a szénkörforgás regionális változásaihoz, valamint az erdők mozaikos visszahúzódásához a szárazabb síkságok javára.

Állatvilág — emlősök, madarak és tengeri élőlények

A miocén élővilága már sok szempontból modernek tűnt, de a mai fajok nagy része még nem alakult ki. A korszak főbb vonásai:

• az emlősök és a madarak modern családjai már jelen voltak, és számos csoport diverzifikálódott (pl. rágcsálók, patások, ragadozók);
• a szárazföldi füves élőhelyek növekedésével együtt a legelők specializált fajai (magas koronájú, hypszodont fogazatú patások) terjedtek el;
• a tengerekben a cetfélék (mind fogas-, mind baleen-cetek) nagyon gyakoriak és változatosak voltak; a fókák, oroszlánfókák és más pinnipedia-csoportok megjelenése és elterjedése szintén ide tehető;
• megjelentek és elterjedtek a modern cápák, köztük a hatalmas Megalodon (Carcharodon megalodon néven is gyakran említik), amely ragadozóként a cetfélékre is vadászhatott;
• a tengerparti és sekélytengeri rendszerekben moszatok, zátonyépítő szervezetek és egyre változatosabb gerinctelen faunák fordultak elő.

A korszak folyamán mintegy 100 különböző majomfaj élhetett (a fosszilis leletek alapján rekonstruált fajgazdagság), és számos ágon megjelentek a modern főemlőscsaládok elődei.

Főemlősök és az emberi rokonságú vonalak

A miocén különösen jelentős a főemlős-evolúció szempontjából. Több ismert miocén majom- és emberszabású nemzetség létezett, például Proconsul, Dryopithecus, Sivapithecus és Oreopithecus, amelyek az emberhez és a mai csimpánz/emberszabású vonalakhoz kapcsolódó rokonsági viszonyok tanulmányozásában kulcsfontosságúak. A késő-miocénben megjelenő homininszerű fosszíliák (egyes adatok szerint a legkorábbi közvetett elődök 7–6 millió évvel ezelőtt jelentek meg) jelzik a majmoktól az embervonal felé vezető elágazás korai kezdetét.

Fontos események és következmények

• középső miocén klímaoptimum, majd hosszú távú lehűlés és szárazodás;
• füves területek terjedése és a legelőkhez alkalmazkodó emlősök elterjedése;
• tengerbiológiai változások: cetek, pinnipedia-k és nagy ragadozó cápák dominanciája;
• geológiai események, amelyek átalakították a szárazföldi folyosókat és tengeri átjárókat (a késő-miocénben a Mediterráneum drasztikus átalakulása — Messinian Salinity Crisis — fontos példa).

Összefoglalva: a miocén (23–5,33 millió év) időszaka átmenetet jelent a korábbi paleogén feltételektől a pliocén és pleisztocén folyamatok felé. A korszak során a Föld élővilága egyre modernebbé vált, ugyanakkor sok új vonal és ökológiai innováció jelent meg, amelyek meghatározták a későbbi biológiai fejlődést. A miocén növényei és állatai meglehetősen modernek voltak, de a ma ismert fajok nagy része még csak később alakult ki. Ahogy a Föld lehűlt, az oligocén korszakból a miocénen át a pliocénbe jutottunk: a miocén határai nem egyetlen világméretű eseménynél húzódnak meg, hanem regionális klíma- és környezeti átalakulások sorozataként értelmezhetők.

Megjegyzés: a fosszilis leletek és a korrelációk folyamatos kutatása révén a miocén részletes képe folyamatosan finomodhat; új leletek gyakran pontosítják a periódus éghajlati, ökológiai és evolúciós történéseit.

Climate

A miocénben meleg volt az éghajlat, különösen az első felében. Az ábrán látható, hogy az oligocén és a miocén első felében az éghajlat végig meleg maradt.

Ez azt jelentette, hogy Afrika (és máshol is) sokkal erdősebb volt, mint manapság, és a növényevő emlősök főként táplálékkeresők voltak, nem pedig legelők. A miocén második felében a hőmérséklet csökkent, és a füves területek terjeszkedni kezdtek.

Mediterrán

Egy másik nagy esemény, amely kétségtelenül hatással volt az éghajlatra, a Földközi-tenger medencéjének feltöltődése volt. Az úgynevezett zancleai árvízről úgy vélik, hogy 5,33 millió évvel ezelőtt töltötte fel újra a Földközi-tengert. Ez újra összekötötte a Földközi-tengert az Atlanti-óceánnal. Lehetséges, hogy már az özönvíz előtt is volt részleges kapcsolat az Atlanti-óceánnal.

E modell szerint az Atlanti-óceánból származó víz a mai Gibraltári-szoroson keresztül töltötte fel a kiszáradt medencét. A folyamat akár két évig is eltarthatott.

Az árvíz hatással lehetett a globális éghajlatra, figyelembe véve, hogy az Agassiz-tó lecsapolásakor kiváltott sokkal kisebb árvíz hideg időszakot eredményezett.

Jelentős visszaesés mind a hőmérsékletben, mind az óceán mélytengeri hőmérsékletében a delta 18O mérése alapján a középső-miocén éghajlati optimum után.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a miocén?

K: Ki nevezte el a miocént?

K: Mit jelent a "miocén" kifejezés?

K: Hogyan hatott az éghajlatváltozás a biotára ebben az időszakban?

K: Milyen állatok léteztek ebben az időben?

K: Milyen esemény jelezte, hogy mikor kezdődött vagy ért véget ez az időszak?

Keresés betűvel