A dzsainizmus egy eredetileg Indiából származó vallás és lélekfilozófia, amely a nem-ártás (ahimsza), az önfegyelem és a lélek felszabadítása (moksha) eszméit helyezi középpontba. A dzsain filozófia India egyik legrégebbi gondolkodásmódja, amely világosan megkülönbözteti a testet (anyag, ajíva) és a lelket (jiva). A tanítás szerint a világegyetem örök, nincs teremtő isten, és minden élőlény rendelkezik egy tiszta, felébredésre képes lélekkel. A lélek akkor válik mindentudóvá (kevala-jñāna), amikor teljesen megszabadul a megszálló karmától. A belső szenvedélyek – ragaszkodás, kapzsiság, büszkeség, harag stb. – fölött győzedelmeskedő lelket a hagyomány jinának nevezi, ami győztest jelent a tudatlanság és a szenvedés fölött. A dzsainok számára fontos irodalmi művek közé tartozik a Pravachansara, de a különböző iskolák eltérő szentírásokat és kommentárokat tekintenek alapvetőnek.

Alapvető tanítások

  • Ahimsza (nem-ártás): a dzsain etika központi elve; nemcsak az emberi erőszaktól való tartózkodást jelenti, hanem a minden élőlény iránti figyelmes, óvatos magatartást is.
  • Karma: a tettek finom, anyagi jellegű hatásai (karmák) rárakódnak a lélekre és meghatározzák újjászületéseit; a cél a karmák megtisztítása és teljes elengedése.
  • Jiva és ajiva: a jiva (lélek) örök, élettel teli és alapvetően tiszta; az ajiva az anyagi világ elemei, amelyek köztük a karma is szerepel.
  • Felszabadulás (moksha): a lélek megszabadulása minden karmától és újjászületéstől, amelyet a kifinomult önfegyelem, etikus viselkedés és aszketikus gyakorlatok révén érnek el.

Gyakorlatok és erkölcsi szabályok

A dzsain gyakorlás gyakran igen szigorú. Vannak világi hívek (szrāvaka/srāvaka) és szerzetesek (munkar), akiknél a követelmények sokkal szigorúbbak. A hagyományos öt nagy fogadalom (mahavrata) a szerzetesek számára:

  • ahimsza — nem ártás
  • satya — igazmondás
  • asteya — nem lopás
  • brahmacharya — szexuális önuralom (papi élet)
  • aparigraha — nem-fogadás/tulajdontól való tartózkodás

Világi hívek ezeket enyhébb formában követik, és emellett gyakoriak a böjtök, vallási szertartások, adakozás és a lelki megtisztulást célzó meditációk. A dzsain aszkétizmus híres példái: a szerzetesek föld söprése séta előtt, hogy ne tapossanak el élőlényeket; némelyek arctakarót (mukha-mandát) viselnek, hogy elkerüljék a légnemű élőlények belélegzését; és a vegetáriánus, gyakran szigorúan növényi alapú étrend.

Történet és vezetők

A dzsain hagyomány 24 Tirthankara (szellemi vezető) tanítására épül, akik közül a történelmi Mahavira (kb. i. e. 6. század) a legismertebb, és gyakran a dzsainizmus reformátorának tekintik. A tanítások szájhagyomány útján terjedtek, majd különböző szövegekben íródtak le. A dzsainizmusnak jelentős intellektuális és kulturális hatása volt India erkölcsi és filozófiai életére.

Sekták és eltérések

A dzsainok két nagyobb főirányzatba sorolhatók: a Digambara ("égruha", azaz ruhátlan szerzetesek) és a Śvētāmbara ("fehérruha", azaz fehér ruhát viselő szerzetesek) csoportokba. Ezek a csoportok eltérnek néhány teológiai és rituális kérdésben, például a szerzetesi ruházat, a nők felszabadulásához fűződő nézetek és bizonyos szent iratok elfogadása tekintetében.

Szentírások és irodalom

A dzsain irodalom gazdag: a Pravachansara fontos szöveg, és emellett a különböző iskolák saját kommentár- és etikai művekkel rendelkeznek. A Śvētāmbara hagyomány az Agamákra támaszkodik mint szent iratokra, míg a Digambarák más kanonikus és kommentár tradíciókat tartanak meghatározónak.

Mai helyzet és kulturális hatás

A dzsain közösségek ma is jelen vannak főként Indiában, különösen Gujarat és Rajasthan államokban, de kisebb diaszpórák világszerte találhatók. A dzsain eszmék — különösen az ahimsza és a nem-erlőszak hangsúlya — hatottak más indiai vallási mozgalmakra, valamint a modern vallási és etikai gondolkodásra is.

Összefoglalva, a dzsainizmus egy mélyen erkölcsi, lélekközpontú hagyomány, amely a belső megtisztulást, az erőszakmentességet és a teljes szellemi szabadság elérését tűzi ki célul.