Az Alexander-sziget, más néven I. Sándor-sziget, I. Sándor-föld, Alexander-föld, I. Sándor-szigetcsoport és I. Sándor Zemlja, az Antarktisz legnagyobb szigete. A Bellingshausen-tengerben, a Palmer-földtől nyugatra található; az Antarktiszi-félszigettől a Margit-öböl (Marguerite Bay) és a George VI Sound választja el. A jéggel borított George VI Sound és a rátelepedett George VI jégtábla (jégpolc) köti össze az Alexander-szigetet a Palmer-földdel, és ez a jégborítottság jelentősen befolyásolja a sziget partvonalának állandóságát. A sziget nyugati részén találhatóak a Wilkins Sound és más szorosok, amelyek az óceáni és jégtöréssel kapcsolatos folyamatok színterei.
Alapadatok és földrajzi jellemzők
Az Alexander-sziget hossza körülbelül 390 km (kb. 240 mérföld), és a szélessége északon mintegy 80 km (50 mérföld), délen pedig eléri a 240 km-t (150 mérföldet). Területe nagyjából 49 000 km2, ami miatt a világ második legnagyobb lakatlan szigete: a Devon-sziget területe valamivel nagyobb. A sziget nagy részét kiterjedt jégtakaró borítja, ugyanakkor kiterjedt hegységrendszerek és kisebb jégmentes területek (nunatakok, fjordok) is találhatók rajta.
Jelentősebb felszíni formai elemek közé tartozik a Douglas Range, ahol a sziget legmagasabb pontja, a Mount Stephenson található (kb. 2 987 m). További domborzati egységek a Walton Mountains és a sziget déli részein kiugró félszigetek, például a Beethoven-félsziget. Számos gleccser és jégtorlasz rendszere alakítja a partvonalakat, különösen a keleti oldalon, ahol a George VI jégtábla a Palmer-föld irányába nyúlik.
Történet és felfedezés
Az Alexander-szigetet először 1821. január 28-án fedezték fel a korai antarktiszi felfedezők; nevét az uralkodó I. Sándor orosz cárról kapta. Hosszú ideig, egészen a 20. század közepéig, úgy gondolták, hogy a terület az antarktiszi szárazföld folytatása. Csak a 20. század közepi légifelvételek és feltáró expedíciók igazolták, hogy a terület valójában különálló sziget, amelyet a George VI Sound választ el a szárazföldtől.
Hodgson-tó és tudományos kutatások
Az Alexander-sziget egyik különleges geológiai és hidrogeológiai képződménye a Hodgson-tó (Hodgson Lake). Ez egy korábban szubglaciális tó, amelyet a környező jégtakaró visszahúzódása tett láthatóvá. A tó alakja kb. 2 km hosszú és 1,5 km széles; a vízoszlop mélysége mintegy 93,4 m (306 láb), és a felszínét 3,6–4,0 m (12–13 láb) vastag, állandó tójég zárja le. A Hodgson-tavat és hasonló zárt, jégtakaró alatti vizes rendszereket a kutatók azért vizsgálják, mert üledékei és vizei fontos információt hordoznak az éghajlati múlt rekonstruálására, illetve a mikrobás élet alkalmazkodásának vizsgálatára extrém körülmények között.
Klíma, élővilág és emberi jelenlét
A sziget klímája tipikusan antarktiszi: hideg, száraz, erős sarki szelek és alacsony csapadék jellemzik (polar desert). A belső területek nagy részét vastag, mozdulatlan jégtakaró fedi; a part menti zónákon és a jégmentes nunatakokon viszont előfordulhatnak zuzmók, algák és egyszerűbb növényi közösségek a rövid nyári periódusban.
Állatvilág szempontjából a part menti övezetekben pingvinek (különböző fajok), fóka- és tengeri madár populációk élnek; a belső, jéggel borított részek lakatlanok. Nincsenek állandó emberi lakosok. Időszakos tudományos táborok és leszállóhelyek működtek és működnek a szigeten (például a brit Fossil Bluff ideiglenes tábor és leszállópálya), de állandó kutatóállomás nem található a szigeten.
Nemzetközi státusz
A sziget területi igények tárgya volt több ország részéről a 20. században, de ma—az Antarktiszi Szerződés (Antarctic Treaty System) keretében—a területi követelések felfüggesztett állapotban vannak, és a terület a békés, tudományos kutatások nemzetközi használatának része.
Gyors tények
- Hossz: kb. 390 km
- Szélesség: északon ~80 km, délen ~240 km
- Terület: ~49 000 km2 (a világ második legnagyobb lakatlan szigete)
- Legmagasabb pont: Mount Stephenson (kb. 2 987 m)
- Felfedezés: 1821 (névadó: I. Sándor cár)
- Jelentős természeti képződmény: Hodgson-tó (szubglaciális tóból felszínre került, jéggel fedett tó)
Az Alexander-sziget fontos terület a földtani, éghajlati és exobiológiai kutatások számára, mivel extrém környezete és részleges jégtakarója olyan természetes laboratóriumot biztosít, ahol a múlt klímája és az élet alkalmazkodása vizsgálható.