Charles J. Guiteau — Garfield gyilkosa: életrajz, merénylet és tárgyalás
Charles J. Guiteau – Garfield gyilkosa: részletes életrajz, a merénylet indítékai és a botrányos tárgyalás története, a kivégzésig vezető út.
Charles Julius Guiteau (1841. szeptember 8. – 1882. június 30.) volt az a férfi, aki meggyilkolta az Egyesült Államok 20. elnökét, James A. Garfieldet. Guiteau kétszer lőtt rá az elnökre 1881. július 2-án a washingtoni Baltimore and Potomac vasútállomáson: az egyik lövedék Garfield hátába hatolt, a másik a karját találta el. Guiteau azt állította, hogy Isten parancsolta neki a tett végrehajtását, és részben azért cselekedett, mert dühös volt amiatt, hogy nem kapott kormányzati kinevezést a 1880-as választási kampányban végzett — saját bevallása szerint érdemként – végzett munkájáért. Írt egy dicsérő beszédet Garfieldről, amelyet nem tartottak meg, és később sem kapta meg a kért pozíciót (például konzuli tisztséget Párizsban), ami tovább gerjesztette elégedetlenségét.
Korai élet és foglalkozás
Guiteau az illinois-i Freeportban született. Életét jellemezte a szakmai bizonytalanság: időnként prédikátorként, íróként és ügyvédként is feltűnt, de egyik pályán sem ért el tartós sikert. Magatartása és beszédmódja már korán különcnek és önbizalomhiányosnak mutatkozott; később egyre többször jelentkeztek nála grandiózus és vallási jellegű téveszmék.
A merénylet és Garfield halála
1881. július 2-án Guiteau először türelmetlenséggel és bosszúvággyal indokolta tettét, majd kétszer rálőtt Garfieldre. Az első lövés nem volt végzetes, a második belépett az elnök hátába. Garfield röviddel később nem azonnal, hanem több hét múlva, 1881. szeptember 19-én hunyt el: a halált végül nemcsak a lövés okozta közvetlen sérülés, hanem a sebek elfertőződése és az akkoriban alkalmazott nem kellően steril orvosi beavatkozások is előidézték. Az orvosi kezelés során kísérleteztek a lövedék megtalálásával (még Alexander Graham Bell is megkísérelte egy fémkereső-szerű eszközzel), de az invazív vizsgálatok és a fertőzés súlyosbították az állapotot.
Tárgyalás, védelem és ítélet
Guiteau-t azonnal letartóztatták, majd 1881 végén bíróság elé állították. Védekezése fő vonala az őrültség volt: azt állította, hogy menthetetlenül vallásos téveszmék vezérelték, és ezért nem volt felelős tettéért. A per a korszak híres, elsöprő médiaérdeklődést kiváltó ügyévé vált; több orvos és szakértő hallgatott meg, és mindkét oldalra akadtak szakértői vélemények az elmeállapotról. A zsűri azonban bűnösnek találta Guiteau-t előre megfontolt gyilkosság miatt, így halálra ítélték.
Kivégzés és örökség
Az ítéletet végrehajtották: Guiteau-t 1882. június 30-án Washingtonban akasztással végezték ki. Az ügy erőteljes hatást gyakorolt a köztudatra és a közéletre: a merénylet és annak következményei hozzájárultak a közigazgatási kinevezéseket érintő reformok felgyorsulásához (például a Pendleton-féle állami szolgálati törvény megszületéséhez), továbbá hosszabb távon befolyásolta a közvéleményt az elnökök személyi védelmének kérdésében.
Magatartás és orvostudományi utóélet
Guiteau esete a jogtörténetben is jelentős: perében és elmeállapotának megítélésében a korszak jogi és orvosi definíciók és módszerek ütköztek. Az ügy rávilágított az elmebetegségek bírósági kezelésének problémáira, és később hozzájárult a bírói gyakorlat és az elmeállapot megítélésének finomításához.
Charles J. Guiteau alakja a történetírásban és a közgondolkodásban a politikai bosszú, a vallási téveszmék és az egyéni pszichopatológia veszélyes kombinációjának példájaként maradt meg.
Keres