A vízidisznó (Hydrochoerus hydrochaeris) Dél-Amerika félig vízi rágcsálója. Bár a népszerű leírások néha túloznak, a kifejlett példányok tömege általában 35–66 kg körül van (átlagosan 50–60 kg), testhosszuk 100–130 cm, válltávolságuk pedig kb. 50–60 cm, azaz mintegy két láb magasnak számítanak. A vízidisznó a világ legnagyobb rágcsálója, és nincs farkuk, testük tömzsi, vastag középtesttel.

A vízidisznók közeli rokonságban állnak a tengerimalacokkal és a csincsillákkal. Szőrzetük durva, barna vagy vörösesbarna; idősebb egyedeknél a bunda ritkulhat, ezért a napégésre hajlamos bőrük könnyebben leég. Szemeik, füleik és orrnyílásaik a fejük tetején helyezkednek el, így a víz felszínén ülve könnyen figyelhetnek környezetükre, miközben nagy részüket víz fedi.

Megjelenés és alkalmazkodások

  • Testfelépítés: rövid lábak, zömök test, nincsen farkuk; súlyuk és testméretük nem annyira nagy, mint néhány téves forrásban olvasható száz kiló.
  • Úszásra való alkalmasság: részlegesen úszó életmód — a lábujjak között úszóhártyák találhatók, jól merülnek és úsznak, víz alatt akár több percet is elbírálnak (búváskor lassítják légzésüket).
  • Szenzoros jegyek: a fej magasan elhelyezkedő szem-, fül- és orrnyílásai lehetővé teszik az óvatos megfigyelést vízből; a hímeknél illatmirigy található az orr körül, amit területjelölésre használnak.

Élőhely és viselkedés

Vízidisznókat leggyakrabban folyók, patakok, tavak, lápok és árterek közelében találunk, a trópusi és szubtrópusi Dél-Amerika nagy részén. Jellemzően közösségben élnek: a csoportok mérete általában 10–20 egyed, de a száraz évszakban, vízhez gyülekező állományokban több tucat vagy száz egyed is összegyűlhet. A csoportot általában egy domináns hím vezeti, aki védelmezi a területet és a nőstényeket.

Élénk társas életet élnek: hangokkal (ugatás, sípolás, morgás) kommunikálnak, illetve szaglással és vizuális jelzésekkel is tartják a kapcsolatot. A víz az első menedék ragadozók ellen — ha veszélyt éreznek, gyorsan a vízbe rohannak, ahol jól rejtőznek és búvárkodnak.

Táplálkozás

Főként növényevők: füvet, vízinövényeket, gyümölcsöket és néha fás részeket fogyasztanak. Leginkább kora reggel és alkonyatkor aktívak. A vízidisznók — hasonlóan más nagyobb rágcsálókhoz — hindgut fermentációt alkalmaznak az emésztéshez, és gyakran fogyasztják saját ürüléküket (koprofágia), hogy hasznosíthassák a vastagbélben termelődött tápanyagokat.

Szaporodás és életciklus

  • Szaporodás: a vemhesség időtartama körülbelül 130–150 nap.
  • Utódok: egy alm mérete általában 2–8 kölyök (átlag 4); a kölykök viszonylag fejlettek (precociálisak): születés után rövid idővel lábra állnak és hamar képesek úszni.
  • Életkor: a vadonban általában 8–10 évig élnek, fogságban ennél tovább, akár 12 évig is.

Veszélyek és emberi kapcsolatok

Természetes ellenségeik közé tartoznak a jaguárok, puma, kajmánok és nagyobb ragadozó madarak a fiatal egyedekre. Az emberi hatás — vadászat húsukra és bőrükre, élőhelyük pusztulása mezőgazdasági terjeszkedés vagy ár- és vízszabályozás miatt — helyi populációs csökkenéseket okozhat. Nemzetközi viszonylatban azonban az IUCN jelenleg a faj helyzetét legkisebb aggodalommal (Least Concern) jelöli, mivel nagy kiterjedésű a természetes elterjedési területük és sok helyen még gyakoriak.

Egyes területeken háziasítják vagy tartják házikedvencként is őket, mert nyugodt természetűek, de tartásuk különleges igényeket támaszt (nagy kifutó, vízfelület). A helyi kulturális és gazdasági gyakorlatok befolyásolják, hogy miként viszonyulnak hozzájuk.

Érdekességek

  • A kapibara (angolul capybara) név Portugáliából és a helyi nyelvekből ered.
  • Társas és nyugodt természetük miatt gyakran látni más állatokkal (madarakkal, majmokkal) való békés együttélésüket.
  • Gyors úszók és kiválóan alkalmazkodtak a félig vízi életmódhoz: a víz a fő menedékük és élelemforrásuk közelében található.