A 2010-es Copiapó-i bányabaleset egy bányabaleset volt, amely 2010. augusztus 5-én történt, amikor a chilei Copiapó közelében lévő San José réz-arany bánya összeomlott. A baleset következtében 33 bányász mintegy 700 méter mélyen a föld alatt rekedt. A világméretű figyelmet kiváltó esemény napokig bizonytalanságot okozott, majd nemzetközi mentőakció és hosszan tartó fúrások után a teljes csapat kimentése sikerrel zárult.

Helyszín és előzmények

A San José bánya (Mina San José) Copiapótól 45 km-re északra, az Atacama régióban található. A bányában korábban is előfordultak balesetek, köztük haláleset; a katasztrófa után a chilei hatóságok vizsgálatai megállapították, hogy a bánya tulajdonosai nem erősítették meg kellőképpen a tetőszerkezetet. A megerősítés hiánya hozzájárult a boltozat korábbi meghibásodásához és a végső beomláshoz. Vitatott maradt, hogy miért nem zárták be a bányát korábban, és felelősségre vonások, vizsgálatok indultak a működtetőkkel szemben.

A túlélés és a kapcsolatfelvétel

A 33 bányász körülbelül 700 méter mélyen rekedt, mintegy 5 kilométerre a bánya bejáratától. A csoport először 17 nappal a beomlás után, 2010. augusztus 22-én létesített kapcsolatot a felszínnel: egy fúrólyukon át ellátmányt és üzeneteket juttattak le hozzájuk, és ez derítette ki, hogy mindannyian életben vannak. A túlélők gondoskodtak egymásról, szabályokat állítottak fel, és egy belső szervezetet alakítottak ki a munkarend, az egészségügyi ellátás és az élelem adagolása érdekében. A csoport lelki és fizikai támogatást kapott pszichológusoktól és orvosoktól, köztük a NASA szakértőinek tanácsait is igénybe vették, amelyek a hosszan tartó, zárt térben rekedt emberek ellátására vonatkozó tapasztalatokra épültek.

A mentési művelet

A mentés komplex, nemzetközi erőfeszítést igényelt: chilei hatóságok, katonák, bányászati szakemberek és számos külföldi szakértő, valamint speciális fúróberendezések és technológia vonultak fel. Párhuzamos fúrási terveket indítottak el annak érdekében, hogy a föld alatt rekedteket minél hamarabb elérjék és végül egy nagyjából 700 méter mély, mentésre alkalmas aknát hozzanak létre.

A mentéshez kifejlesztették a „Fénix” nevű mentőkapszulát, amelyet a felszínen irányítottak le a kész akna felé, majd annak közelében fel és le mozgatva egyesével emelték ki a bányászokat. A mentésre 2010. október 13-án került sor, és a teljes akciót világszerte figyelemmel kísérték. A 33 bányász mindegyikét sikerült élve kimenteni; a mentési akciót a média „Los 33” megmentésének nevezte, és az esemény nagy nemzetközi figyelmet kapott.

Következmények és utóélet

  • A mentés sikere után a túlélők orvosi felügyeletet és rehabilitációt kaptak; többen rövid távú egészségügyi problémákkal, fertőzésekkel és pszichés traumával küzdöttek, de általánosságban jó állapotban hagyhatták el a kórházakat.
  • A bányatulajdonosokat és a bánya üzemeltetését érintő vizsgálatok, perek és szabályozási változtatások követték az esetet; vita folyt arról is, hogy a tulajdonosok miként viselik a felelősséget, és hogy csődöt jelentenek-e a mentés után — ez utóbbi kérdésről eltérő vélemények születtek, és jogi eljárások indultak.
  • A baleset és a mentés erősen befolyásolta Chilét kulturálisan és politikailag: a 33 bányász történetét számos dokumentumfilm, könyv és a 2015-ös hollywoodi játékfilm, a The 33 is feldolgozta, ami tovább növelte az esemény nemzetközi ismertségét.

Egyesek, köztük a bányavállalatot képviselő ügyvédek, úgy vélik, hogy a bánya tulajdonosai csődöt jelentenek a bányászok megmentése után; ezt a kérdést a helyi jogi eljárások és a kártérítési peres ügyek során vizsgálták tovább. A mentés során és az azt követő időszakban felmerült kérdések a bányabiztonság, a szabályozás és a munkavállalói védelmi mechanizmusok megerősítését is fókuszba helyezték.

2010. október 13-án Florencio Ávalos a felszínre ért. Ő volt az első bányász, akit kimentettek; a mentési akció később mindenki számára sikeresen zárult, és a túlélők megérkezése óriási nemzeti és nemzetközi ünneplést váltott ki.