Sardar Vallabhbhai Patel – India vasembere, az ország egyesítője

Vallabhai Patel 1875. október 31-én született a mai Gujarat Nadiad falujában, Zaverbhai és Ladbai gyermekeként. Vallabhai apja a dzsanszi királynő hadseregében szolgált, édesanyja pedig nagyon spirituális asszony volt.

Tanulmányi pályafutását egy gujarati nyelvű iskolában kezdte, de Sardar Vallabhbhai Patel később angol nyelvű iskolába ment át. 1897-ben Vallabhai elvégezte a középiskolát, és elkezdett jogi vizsgára készülni. Jogi diplomát szerzett, és 1910-ben Angliába utazott. Jogi diplomáját 1913-ban szerezte meg az Inns of Courton, majd visszatért Indiába, és a gudzsaráti Godhrában kezdte meg ügyvédi praxisát. Jogi jártasságáért Vallabhai-nak számos jövedelmező állást ajánlott fel a brit kormány, de ő mindet elutasította. Határozottan ellenezte a brit kormányt és annak törvényeit, ezért úgy döntött, hogy nem dolgozik a briteknek.

1891-ben feleségül vette Zaverbait, és a házaspárnak két gyermeke született. Az egyik egy lány, Maniben Patel (1903-1990) és egy fiú, Dahyabhai Patel (1906-1973). Serdar Patel lánya aktivista volt, míg fia az indiai parlament tagja.

Patel Ahmedabadba tette át a praxisát. Tagja lett a Gujarat Clubnak, ahol részt vett Mahatma Gandhi előadásán. Gandhi szavai mélyen megérintették Vallabhbai-t, aki hamarosan átvette Gandhi elveit, és a karizmatikus vezető elkötelezett híve lett. Ennyire mélyen hatottak rá Gandhi szavai. Nem tudta, hogy megváltoztatja majd Indiát és sikeres karriert kezd.

1917-ben Sardar Vallabhai-t megválasztották az Indiai Nemzeti Kongresszus gudzsaráti szárnyának, a Gujarat Sabha-nak a titkárává. 1918-ban hatalmas "adómentes kampányt" vezetett, amely arra szólította fel a gazdákat, hogy ne fizessenek adót, miután a britek a kairai árvizek után ragaszkodtak az adóhoz. A békés mozgalom arra kényszerítette a brit hatóságokat, hogy adják vissza a gazdáktól elvett földeket. A terület gazdálkodóinak összefogására tett erőfeszítései meghozták számára a "Sardar" címet. Tevékenyen támogatta a Gandhi által indított, az együttműködést megtagadó mozgalmat. Patel bejárta vele az országot, 300 000 tagot toborzott, és segített több mint 1,5 millió rúpia összegyűjtésében.

1928-ban a bardoli gazdák ismét szembesültek az "adóemelés" problémájával. Hosszas felszólítás után, amikor a gazdák megtagadták az extra adó megfizetését, a kormány megtorlásképpen lefoglalta a földjeiket. Az agitáció több mint hat hónapig tartott. Patel többszöri tárgyalási fordulót követően a kormány és a gazdák képviselői között létrejött egyezség után a földeket visszaadta a gazdáknak.

1930-ban Sardar Vallabhbhai Patel azon vezetők között volt, akiket bebörtönöztek, mert részt vettek a Mahatma Gandhi által kezdeményezett híres sószatjagraha mozgalomban. A "Só mozgalom" során elmondott lelkesítő beszédei számos ember szemléletét megváltoztatták, akik később nagy szerepet játszottak a mozgalom sikerének elérésében. A kongresszusi tagok kérésére ő vezette a szatjagraha-mozgalmat egész Gudzsarátban, amikor Gandhi börtönben volt.

Sardar Patel 1931-ben szabadult fel, Mahatma Gandhi és Lord Irwin, India akkori alkirálya között létrejött megállapodás nyomán. A szerződés a köznyelvben Gandhi-Irwin-paktum néven vált ismertté. Ugyanebben az évben Patelt az Indiai Nemzeti Kongresszus elnökévé választották a karacsi ülésszakon, ahol a párt megvitatta a jövőbeli útját. A Kongresszus elkötelezte magát az alapvető és emberi jogok védelme mellett. Ezen az ülésen fogalmazódott meg a világi nemzet álma.

Az 1934-es parlamenti választásokon Sardar Vallabhbhai Patel az Indiai Nemzeti Kongresszus mellett kampányolt. Bár nem indult, Sardar Patel segítette párttársait a választás során.

Az 1942-es Kilépés Indiából mozgalomban Patel továbbra is rendíthetetlenül támogatta Gandhit, amikor több kortárs vezető bírálta az utóbbi döntését. Továbbra is járta az országot, és szívhez szóló beszédek sorában hirdette a mozgalom programját. 1942-ben ismét letartóztatták, és más kongresszusi vezetőkkel együtt 1945-ig az Ahmednagar erődben raboskodott.

Sardar Patel útja során gyakran került összetűzésbe a kongresszus más fontos vezetőivel. Nyíltan hangot adott bosszúságának Jawaharlal Nehruval szemben, amikor az 1936-ban elfogadta a szocializmust. Patel Netaji Subhash Chandra Bose-val szemben is óvatos volt, és úgy vélte, hogy "a párton belül nagyobb hatalomra vágyik".

A Mohammed Ali Dzsinnah, a Muszlim Liga vezetője által vezetett szeparatista mozgalom a függetlenség elnyerése előtt erőszakos hindu-muszlim zavargások sorozatához vezetett országszerte. Sardar Patel véleménye szerint a zavargások által szított nyílt közösségi konfliktusok a függetlenség után egy gyenge kormányt hozhattak létre a központban, ami katasztrofális lesz a demokratikus nemzet megszilárdítása szempontjából. Patel 1946 decemberében V.P. Menon köztisztviselővel együtt dolgozott a megoldáson, és elfogadta a javaslatát, hogy az államok vallási hajlamán alapuló külön domíniumot hozzanak létre. Ő képviselte Indiát a Felosztási Tanácsban.

Miután India elnyerte függetlenségét, Patel lett az első belügyminiszter és egyben miniszterelnök-helyettes. Patel nagyon fontos szerepet játszott a függetlenné válás utáni Indiában azzal, hogy sikeresen integrálta a mintegy 562 hercegi államot az Indiai Dominium alá. A brit kormány két alternatívát kínált ezeknek az uralkodóknak: vagy csatlakoznak Indiához vagy Pakisztánhoz, vagy függetlenek maradnak. Ez a záradék a folyamat nehézségeit mamutméretekre növelte. A Kongresszus ezt a megfélemlítő feladatot Sardar Patelre bízta, aki 1947. augusztus 6-án kezdett lobbizni az integrációért. Jammu és Kasmír, Junagarh és Hyderabad kivételével sikeresen integrálta az összeset. Végül éles politikai érzékével kezelte a helyzetet, és biztosította csatlakozásukat. Az az India, amelyet ma látunk, Sardar Vallabhbhai Patel erőfeszítéseinek eredménye.

Patel az Indiai Alkotmányozó Gyűlés egyik vezető tagja volt, és Dr. B.R. Ambedkart az ő javaslatára nevezték ki. Ő volt a kulcsszereplő az Indiai Közigazgatási Szolgálat és az Indiai Rendőrség létrehozásában. Személyes érdeklődést tanúsított a gudzsaráti Szaurasztrában található Szomnath-templom helyreállításának kezdeményezése iránt. Patel kíméletlenül kezelte a pakisztániak Kasmír megszállására irányuló erőfeszítéseit 1947 szeptemberében. Ő felügyelte a hadsereg azonnali bővítését és az egyéb infrastrukturális szempontok jelentős javulását. Gyakran nem értett egyet Nehru politikájával, különösen a menekültkérdésekkel kapcsolatos Pakisztánnal való kapcsolataival. Több menekülttábort szervezett Pandzsábban és Delhiben, később pedig Nyugat-Bengálban.

Gandhi mély hatást gyakorolt Patel politikájára és gondolkodására. Megingathatatlan támogatást ígért a Mahatmának, és egész életében kiállt az elvei mellett. Miközben olyan vezetők, mint Jawaharlal Nehru, Chakravarthi Rajagopalachari és Maulana Azad bírálták Mahatma Gandhi azon elképzelését, hogy a polgári engedetlenségi mozgalom arra kényszeríti a briteket, hogy elhagyják a nemzetet, Patel kiterjesztette támogatását Gandhira. A kongresszusi főparancsnokság nemtetszése ellenére Mahatma Gandhi és Sardar Vallabhbhai Patel határozottan rákényszerítette az Összindiai Kongresszusi Bizottságot, hogy ratifikálja a polgári engedetlenségi mozgalmat, és további késlekedés nélkül indítsa el azt. Gandhi kérésére lemondott az indiai miniszterelnöki posztra való jelöltségéről. Gandhi halála után súlyos szívrohamot kapott.  Bár felépült, ezt annak tulajdonította, hogy csendben siránkozott mentora elvesztése miatt.

Sardar Vallabhbhai Patel egészségi állapota 1950-ben kezdett romlani. Rájött, hogy már nem fog sokáig élni. 1950. november 2-án egészségi állapota még rosszabb lett, és ágyban kellett maradnia. 1950. december 15-én halt meg, miután szívrohamot kapott.

• 1991 - Bharat Ratna kitüntetést kapott, India legmagasabb polgári kitüntetését.
• 2014 - Születésnapját, október 31-ét Rashtriya Ekta Divasnak nyilvánították.
• 2018 - Leleplezik a Patel tiszteletére emelt Egységszobrot, a világ legmagasabb szobrát.

[1]