Bhopáli gázkatasztrófa — az 1984-es ipari tragédia áttekintése
Bhopáli gázkatasztrófa 1984: részletes áttekintés az okokról, következményekről és hosszú távú egészségügyi, jogi hatásokról — tanulságok a modern iparbiztonsághoz.
A bhopali katasztrófa (más néven bhopali gáztragédia) 1984 egyik legsúlyosabb ipari balesete volt. A katasztrófa az Union Carbide leányvállalatának növényvédőszer-gyárában történt, az indiai Bhopal városában. Az 1984. december 2–3. közötti éjszakán az üzemből körülbelül 40 tonna mérgező metil-izocianát (MIC) gáz szabadult fel, és több mint 500 000 embert tett ki mérgező gázoknak. A gáz felhője gyorsan elterjedt a sűrűn lakott területeken, súlyos egészségügyi és társadalmi következményeket okozva.
A baleset lefolyása és okai
A központi esemény az volt, hogy víz került az egyik MIC-tartályba (gyakran a "610-es tartály" néven említett tároló), ami intenzív kémiai reakciót és nyomásnövekedést eredményezett. A tartályból távozó forró gázok és bomlástermékek a védelmi rendszerek hiányosságai miatt elszabadultak: több biztonsági berendezés nem működött, a hűtőrendszer le volt kapcsolva, a gázmosó (scrubber) nem üzemelt, és a flare-torony sem volt hatékony. A vizsgálatok szerint a karbantartás hiánya, költségcsökkentés és rossz irányítás hozzájárult a tragédiához.
Azonnali hatások és áldozatok
A várost mérgező gázok keveréke árasztotta el; sokan éjszaka ébredtek fulladásra, égő érzésre a légutakban és erős köhögésre. A pánik széles körben elterjedt, tömegek futottak az utcákon, és sok esetben az eltorlódás miatt emberek eltaposták egymást. Az első hivatalos halálos áldozat-számok és későbbi becslések között jelentős eltérések vannak: egy 1989-es hivatalos adat 3598 azonnali halálesetről szólt, míg más becslések szerint az első két hétben akár 8000-en is meghalhattak, és az azóta eltelt években további ezrek hunytak el a gáz okozta krónikus betegségek következtében. Összességében tízezrek szenvedtek súlyos egészségkárosodást.
Hosszú távú egészségügyi és környezeti következmények
A katasztrófa után a túlélők nagy részénél krónikus légúti betegségek, tartós látási és szemproblémák, bőrbetegségek, valamint súlyos születési rendellenességek és fejlődési problémák jelentkeztek. A helyszínen a talaj és a talajvíz is súlyosan szennyeződött – maradványok, reagensek és nehézfémek sok helyen elérhető mélységben maradtak, ami hosszú távú egészségügyi kockázatot jelentett a helyi lakosság számára. A katasztrófa hatásainak kezelésére 1993-ban létrehozták a Bhopal Nemzetközi Orvosi Bizottságot, amely a túlélők egészségügyi szükségleteit vizsgálta és dokumentálta.
Jogi és gazdasági következmények
Az esemény után hosszú és összetett jogi eljárások indultak. 1989-ben az UCC 470 millió dollárt fizetett a katasztrófából eredő peres ügyek rendezésére. A gyár tulajdonosa, az UCIL többségi tulajdonosa az UCC volt; az indiai kormány által ellenőrzött bankok és az indiai lakosság 49,1 százalékos részesedéssel rendelkeztek. Később az UCC-ben lévő részesedést eladták az EverReady Industries India Limited (EIIL) vállalatnak, amely később egyesült a McLeod Russel (India) Ltd.-vel; az Eveready 1998-ban lemondott a terület 99 éves bérletéről, és átadta az ellenőrzést Madhya Pradesh állam kormányának. 2001-ben a Dow Chemical Company megvásárolta az UCC-t, ami további vitákat gerjesztett a felelősségvállalásról.
Az indiai hatóságok polgári és büntetőeljárást is indítottak az UCC és a katasztrófa idején az UCC vezérigazgatója, Warren Anderson ellen. 2010 júniusában hét korábbi alkalmazottat – köztük az UCIL akkori vezetőjét – Bhopalban halálos baleset gondatlan okozásáért bűnösnek találtak; a bírói ítélet két év börtönbüntetést és kis összegű pénzbírságot szabott ki, ami sokak szerint aránytalanul enyhe volt a katasztrófa súlyához képest. Warren Anderson élete során jogi következményekkel kapcsolatban több országban is vitatott személy maradt.
Tisztítás, kártérítés és a jelen helyzet
A mentés és a kezdeti kártalanítás után a helyszín kitakarítása és a szennyezett talaj és víz helyreállítása lassan haladt. Sok túlélő és civil szervezet azóta is hiányolja a teljes helyreállítást, az átlátható kártérítési rendszert és az egészségügyi ellátás hosszú távú biztosítását. Számos nemzetközi és helyi NGO dolgozik a túlélők támogatásán, jogi segítségnyújtáson és a környezet helyreállításán.
Emlékezet és tanulságok
A bhopali katasztrófa mélyen beivódott a nemzetközi ipari biztonság történetébe. Emellett rávilágított a multinacionális vállalatok felelősségére, az ipari létesítmények biztonsági kultúrájának fontosságára és arra, hogy milyen következményekkel járhatnak a költségcsökkentés és a karbantartás elhanyagolása. Bhopalban emlékművek és emlékhelyek őrzik az áldozatok emlékét, és a katasztrófa ma is szolgál figyelmeztetésül ipari szabványok, szabályozás és városi tervezés fontosságára.
A bhopali tragédia összetett, sokrétű következményekkel járó esemény volt: nemcsak az azonnali, hanem a generációkon átívelő egészségügyi, környezeti, jogi és szociális hatásai is súlyosak. A tanulságok közé tartozik a megelőzés, a hatékony biztonsági rendszerek fenntartása, a vállalati felelősség érvényesíthetősége és a katasztrófák utáni átlátható, gyors és igazságos segélyezés szükségessége.
Okok
A bhopali üzemben, ahol a katasztrófa történt, 1977-ben kezdték el gyártani a karbarilt. A karbarilt elsősorban rovarölőszerként használják. Kezdetben a termelés évi 2500 tonna volt. Nem volt probléma, mivel az üzemet 5000 tonnás termelésre tervezték. Az 1980-as évek elején a karbaril nem fogyott túl jól. Emiatt az üzem tulajdonosai elkezdték csökkenteni a költségeket. Ennek keretében kevesebb embert alkalmaztak, ritkábban végeztek karbantartást, és alacsonyabb minőségű acélból készült alkatrészeket használtak. Az üzem bezárását is fontolóra vették. Amikor a katasztrófa bekövetkezett, az üzemben nem folyt termelés, mert a piacon többletanyag volt.
Ezzel kapcsolatban van egy elmélet is, amely szerint a Union Carbide Company (UCC) tulajdonosa szándékosan tette ezt, hogy csak kihívja a kormányt, hogy megbüntesse őt. Azonban, mint tudjuk, ő már régen megszökött, kihasználva az akkori indiai kormány korrupcióját.
A katasztrófa azért következett be, mert víz került egy metil-izocianátot tartalmazó tartályba. Ez kémiai reakciót váltott ki, amely többek között sok szén-dioxid felhalmozódását eredményezte. Az így kialakult reakció következtében a tartályban a hőmérséklet több mint 200 °C-ra (392 °F) emelkedett. A nyomás nagyobb volt, mint amennyit a tartály elbírt volna. A tartályban szelepek voltak a nyomás szabályozására. Ezeket vészhelyzetben működésbe hozták, ami csökkentette a nyomást. Ennek következtében nagy mennyiségű mérgező gáz került a környezetbe. A csövek rozsdásak voltak. A vascsövekben lévő rozsda felgyorsította a reakciót. A tartály teljes tartalma körülbelül két óra alatt szabadult ki. A víz egy eseménysorozat miatt került a tartályba. A tartályt rosszul karbantartották. A tisztítási munkálatok során víz került a tartályba.
Elméletek
Különböző elméletek léteznek arról, hogyan kerülhetett a víz a tartályba. Abban az időben a munkások vízzel tisztították a csöveket. Egyesek azt állítják, hogy a rossz karbantartás és a szivárgó szelepek miatt rosszabb minőségű alkatrészeket használtak a gépek gyártásához, és a gépek alacsony karbantartása is lehetővé tette, hogy a víz a 610-es tartályba szivárogjon. A New York Times 1985 decemberében arról számolt be, hogy az üzem vezetői szerint a víz ezen bejutási útvonalának hipotézisét hivatalos nyomozók jelenlétében tesztelték, és negatívnak találták. Az UCC azt is állítja, hogy ez az útvonal nem volt lehetséges, és hogy egy "elégedetlen munkás" szabotázsakciója volt, aki közvetlenül a tartályba juttatta a vizet. Lásd még,http://www.hindustantimes.com/bhopal/cbi-probe-into-gas-tragedy-baseless-and-malicious-says-counsel-of-indian-convict/story-cCzHAuxf6V6bA6vYFwFwPL.html A vállalat vizsgálati csoportja azonban nem talált bizonyítékot a szükséges kapcsolatra.
Az 1985-ös jelentések képet adnak arról, hogy mi vezetett a katasztrófához és hogyan alakult ki. A jelentések azonban a részletekben eltérnek egymástól.
A hatalmas gázszivárgáshoz vezető tényezők közé tartoznak:
- Veszélyes vegyi anyagok (MIC) használata a kevésbé veszélyesek helyett.
- E vegyi anyagok tárolása nagy tartályokban a több mint 200 acélhordó helyett.
- Lehetséges korróziós anyag a csővezetékekben
- Az üzem gyenge karbantartása azután, hogy az 1980-as évek elején leállt a termelés.
- Több biztonsági rendszer meghibásodása (a nem megfelelő karbantartás és előírások miatt).
- A biztonsági rendszereket leállították, hogy pénzt takarítsanak meg - beleértve a MIC-tartályok hűtőrendszerét is, amely önmagában megakadályozhatta volna a katasztrófát.
- Az indiai mérnökök által az üzemek tervezésének módosítása a kormányzati előírások betartása és a költségek csökkentésére irányuló gazdasági nyomás miatt.
A problémát tovább súlyosbította, hogy az erőmű sűrűn lakott terület közelében található, katasztrófatervek nem léteztek, és hiányosságok mutatkoztak az egészségügyi ellátás és a társadalmi-gazdasági rehabilitáció terén. Az elemzés azt mutatja, hogy a katasztrófa nagyságrendjéért a két tulajdonos, a Union Carbide Corporation és az indiai kormány, valamint bizonyos mértékig Madhya Pradesh kormánya a felelős.
Áldozatok
A mérgező gázfelhővel való érintkezés következtében 3500-25000 ember halt meg. Akár 500 000 ember is megsérülhetett. A sérülések közül sokan maradandóak. A vegyi anyagok egy része születési rendellenességeket okozott. A számok azért változnak ilyen nagymértékben, mert nincsenek pontos adatok arról, hogy hány ember élt az üzem szomszédságában. Körülbelül 100.000 ember élt az üzem 1 km-es körzetében, ahol a katasztrófa történt. 49,1 százalékos többségi tulajdonosa a gyár tulajdonosának, az UCIL-nek az UCC volt, az indiai kormány által ellenőrzött bankok és az indiai lakosság 49,1 százalékos részesedése. Az UCC 1989-ben 470 millió dollárt (2017-es dollárban 929 millió dollárt) fizetett a katasztrófából eredő peres ügyek rendezésére. 1994-ben az UCC eladta az UCIL-ben lévő részesedését az EverReady Industries India Limited (EIIL) vállalatnak, amely később egyesült a McLeod Russel (India) Ltd.-vel. Az EverReady 1998-ban vetett véget a terület megtisztításának, amikor felmondta 99 évre szóló bérleti szerződését, és átadta a terület ellenőrzését Madhya Pradesh állam kormányának. A Dow Chemical Company 2001-ben, tizenhét évvel a katasztrófa után vásárolta meg az UCC-t.
Az indiai Bhopal kerületi bíróságán polgári és büntetőeljárást indítottak az UCC és Warren Anderson, a katasztrófa idején az UCC vezérigazgatója ellen. 2010 júniusában hét korábbi alkalmazottat, köztük az UCIL korábbi elnökét, Bhopalban halálos baleset gondatlan okozásáért elítélték, és két év börtönbüntetésre és fejenként 2000 dollár körüli pénzbüntetésre ítélték őket, ami az indiai törvények által megengedett maximális büntetés. Egy nyolcadik volt alkalmazottat is elítéltek, de az ítélethozatal előtt meghalt. 2014. szeptember 29-én Anderson meghalt[9].
Aftermath
1998-ban az indiai Legfelsőbb Bíróság egyezséget kötött a Union Carbide-dal: 470 millió dollárt kellett fizetniük az indiai államnak. Akkoriban a Union Carbide körülbelül 9,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, ami ennek az összegnek a hússzorosa. Cserébe nem indítanak további büntetőeljárást. Valójában csak nagyon kevés pénz jutott el az áldozatokhoz.
A terület, ahol az üzem áll, még mindig higannyal és más rákkeltő anyagokkal szennyezett. A Union Carbide-ot birtokló Dow Chemical nem hajlandó a talaj fertőtlenítésére. A Greenpeace becslése szerint a szennyeződésmentesítés csak mintegy 30 millió dollárba kerülne.
Kérdések és válaszok
K: Mi az a bhopali katasztrófa?
V: A bhopali katasztrófa egy ipari baleset volt, amely a Union Carbide leányvállalatának növényvédőszer-gyárában történt az indiai Madhya Pradesh városában, Bhopalban. Az üzem 1984. december 2-3. éjszakáján mintegy 40 tonna mérgező metil-izocianát (MIC) gázt bocsátott ki, ami több mint 500 000 embert tett ki mérgező gázoknak.
K: Hány ember halt meg a baleset következtében?
V: Az első hivatalos azonnali halálozási adat 1989-ben 3598 volt, de becslések szerint két héten belül 8000-en haltak meg, és azóta további 8000-en haltak meg a gázzal kapcsolatos betegségekben.
K: Kié volt a katasztrófáért felelős gyár?
V: A gyár tulajdonosa az UCIL volt, amelynek többségi tulajdonosa az UCC volt, az indiai kormány által ellenőrzött bankok és az indiai állam 49,1 százalékos részesedéssel.
K: Mennyit fizetett az UCC a katasztrófából eredő peres ügyek rendezésére?
V: 1989-ben az UCC 470 millió dollárt (2017-es dollárban 929 millió dollárt) fizetett a katasztrófából eredő peres ügyek rendezésére.
K: Ki vásárolta meg az UCC-t a katasztrófa bekövetkezte után?
V: A Dow Chemical Company 2001-ben, tizenhét évvel a katasztrófa bekövetkezte után vásárolta meg az UCC-t.
K: Mi történt az UCIL-lel, miután az UCC eladta részesedését?
V: Miután az UCC eladta az UCIL-ben lévő részesedését, az UCIL egyesült a McLeod Russel (India) Ltd-vel, az Eveready pedig 1998-ban befejezte a helyszín megtisztítását, amikor felmondta 99 éves bérleti szerződését, és átadta a helyszín ellenőrzését Madhya Pradesh állam kormányának.
K: Mi történt az UCIL-nél dolgozó korábbi alkalmazottakkal az elítélés után?
V: 2010 júniusában Bhopalban hét volt alkalmazottat, köztük az UCIL korábbi elnökét gondatlanságból elkövetett halál okozása miatt elítélték, és két év börtönbüntetésre és fejenként 2000 dollár körüli pénzbírságra ítélték őket, ami az indiai törvények által megengedett maximális büntetés, míg egy nyolcadik volt alkalmazottat szintén elítéltek, de az ítélethirdetés előtt meghalt.
Keres