Bhopáli katasztrófa

Okok

A bhopali üzemben, ahol a katasztrófa történt, 1977-ben kezdték el gyártani a karbarilt. A karbarilt elsősorban rovarölőszerként használják. Kezdetben a termelés évi 2500 tonna volt. Nem volt probléma, mivel az üzemet 5000 tonnás termelésre tervezték. Az 1980-as évek elején a karbaril nem fogyott túl jól. Emiatt az üzem tulajdonosai elkezdték csökkenteni a költségeket. Ennek keretében kevesebb embert alkalmaztak, ritkábban végeztek karbantartást, és alacsonyabb minőségű acélból készült alkatrészeket használtak. Az üzem bezárását is fontolóra vették. Amikor a katasztrófa bekövetkezett, az üzemben nem folyt termelés, mert a piacon többletanyag volt.

Ezzel kapcsolatban van egy elmélet is, amely szerint a Union Carbide Company (UCC) tulajdonosa szándékosan tette ezt, hogy csak kihívja a kormányt, hogy megbüntesse őt. Azonban, mint tudjuk, ő már régen megszökött, kihasználva az akkori indiai kormány korrupcióját.

A katasztrófa azért következett be, mert víz került egy metil-izocianátot tartalmazó tartályba. Ez kémiai reakciót váltott ki, amely többek között sok szén-dioxid felhalmozódását eredményezte. Az így kialakult reakció következtében a tartályban a hőmérséklet több mint 200 °C-ra (392 °F) emelkedett. A nyomás nagyobb volt, mint amennyit a tartály elbírt volna. A tartályban szelepek voltak a nyomás szabályozására. Ezeket vészhelyzetben működésbe hozták, ami csökkentette a nyomást. Ennek következtében nagy mennyiségű mérgező gáz került a környezetbe. A csövek rozsdásak voltak. A vascsövekben lévő rozsda felgyorsította a reakciót. A tartály teljes tartalma körülbelül két óra alatt szabadult ki. A víz egy eseménysorozat miatt került a tartályba. A tartályt rosszul karbantartották. A tisztítási munkálatok során víz került a tartályba.

Elméletek

Különböző elméletek léteznek arról, hogyan kerülhetett a víz a tartályba. Abban az időben a munkások vízzel tisztították a csöveket. Egyesek azt állítják, hogy a rossz karbantartás és a szivárgó szelepek miatt rosszabb minőségű alkatrészeket használtak a gépek gyártásához, és a gépek alacsony karbantartása is lehetővé tette, hogy a víz a 610-es tartályba szivárogjon. A New York Times 1985 decemberében arról számolt be, hogy az üzem vezetői szerint a víz ezen bejutási útvonalának hipotézisét hivatalos nyomozók jelenlétében tesztelték, és negatívnak találták. Az UCC azt is állítja, hogy ez az útvonal nem volt lehetséges, és hogy egy "elégedetlen munkás" szabotázsakciója volt, aki közvetlenül a tartályba juttatta a vizet. Lásd még,http://www.hindustantimes.com/bhopal/cbi-probe-into-gas-tragedy-baseless-and-malicious-says-counsel-of-indian-convict/story-cCzHAuxf6V6bA6vYFwFwPL.html A vállalat vizsgálati csoportja azonban nem talált bizonyítékot a szükséges kapcsolatra.

Az 1985-ös jelentések képet adnak arról, hogy mi vezetett a katasztrófához és hogyan alakult ki. A jelentések azonban a részletekben eltérnek egymástól.

A hatalmas gázszivárgáshoz vezető tényezők közé tartoznak:

• Veszélyes vegyi anyagok (MIC) használata a kevésbé veszélyesek helyett.
• E vegyi anyagok tárolása nagy tartályokban a több mint 200 acélhordó helyett.
• Lehetséges korróziós anyag a csővezetékekben
• Az üzem gyenge karbantartása azután, hogy az 1980-as évek elején leállt a termelés.
• Több biztonsági rendszer meghibásodása (a nem megfelelő karbantartás és előírások miatt).
• A biztonsági rendszereket leállították, hogy pénzt takarítsanak meg - beleértve a MIC-tartályok hűtőrendszerét is, amely önmagában megakadályozhatta volna a katasztrófát.
• Az indiai mérnökök által az üzemek tervezésének módosítása a kormányzati előírások betartása és a költségek csökkentésére irányuló gazdasági nyomás miatt.

A problémát tovább súlyosbította, hogy az erőmű sűrűn lakott terület közelében található, katasztrófatervek nem léteztek, és hiányosságok mutatkoztak az egészségügyi ellátás és a társadalmi-gazdasági rehabilitáció terén. Az elemzés azt mutatja, hogy a katasztrófa nagyságrendjéért a két tulajdonos, a Union Carbide Corporation és az indiai kormány, valamint bizonyos mértékig Madhya Pradesh kormánya a felelős.

Áldozatok

A mérgező gázfelhővel való érintkezés következtében 3500-25000 ember halt meg. Akár 500 000 ember is megsérülhetett. A sérülések közül sokan maradandóak. A vegyi anyagok egy része születési rendellenességeket okozott. A számok azért változnak ilyen nagymértékben, mert nincsenek pontos adatok arról, hogy hány ember élt az üzem szomszédságában. Körülbelül 100.000 ember élt az üzem 1 km-es körzetében, ahol a katasztrófa történt. 49,1 százalékos többségi tulajdonosa a gyár tulajdonosának, az UCIL-nek az UCC volt, az indiai kormány által ellenőrzött bankok és az indiai lakosság 49,1 százalékos részesedése. Az UCC 1989-ben 470 millió dollárt (2017-es dollárban 929 millió dollárt) fizetett a katasztrófából eredő peres ügyek rendezésére. 1994-ben az UCC eladta az UCIL-ben lévő részesedését az EverReady Industries India Limited (EIIL) vállalatnak, amely később egyesült a McLeod Russel (India) Ltd.-vel. Az EverReady 1998-ban vetett véget a terület megtisztításának, amikor felmondta 99 évre szóló bérleti szerződését, és átadta a terület ellenőrzését Madhya Pradesh állam kormányának. A Dow Chemical Company 2001-ben, tizenhét évvel a katasztrófa után vásárolta meg az UCC-t.

Az indiai Bhopal kerületi bíróságán polgári és büntetőeljárást indítottak az UCC és Warren Anderson, a katasztrófa idején az UCC vezérigazgatója ellen. 2010 júniusában hét korábbi alkalmazottat, köztük az UCIL korábbi elnökét, Bhopalban halálos baleset gondatlan okozásáért elítélték, és két év börtönbüntetésre és fejenként 2000 dollár körüli pénzbüntetésre ítélték őket, ami az indiai törvények által megengedett maximális büntetés. Egy nyolcadik volt alkalmazottat is elítéltek, de az ítélethozatal előtt meghalt. 2014. szeptember 29-én Anderson meghalt[9].

Aftermath

1998-ban az indiai Legfelsőbb Bíróság egyezséget kötött a Union Carbide-dal: 470 millió dollárt kellett fizetniük az indiai államnak. Akkoriban a Union Carbide körülbelül 9,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, ami ennek az összegnek a hússzorosa. Cserébe nem indítanak további büntetőeljárást. Valójában csak nagyon kevés pénz jutott el az áldozatokhoz.

A terület, ahol az üzem áll, még mindig higannyal és más rákkeltő anyagokkal szennyezett. A Union Carbide-ot birtokló Dow Chemical nem hajlandó a talaj fertőtlenítésére. A Greenpeace becslése szerint a szennyeződésmentesítés csak mintegy 30 millió dollárba kerülne.