Dologház (munkaház) — az angol munkaházak története és működése
Dologházak története és működése: az angol munkaházak kialakulása, élete, munkafajtái és társadalmi hatásai a 17–19. században — szegénység, munka, szabályozás.
A dologház olyan intézmény volt, amely egyszerre kínált lakhatást és munkát azoknak, akiknek nem volt megélhetésük. A rendszer kialakulása Angliában és Walesben a 17.században indult; a munkásház szó egyik korai említése egy 1631-es, Abingdon polgármesterének jelentésében található, amely egy helyi munkásház építéséről számol be.
Történeti előzmények
A dologházak gyökerei a középkori szegénygondozási jogszabályokig nyúlnak vissza; gyakran említik a 1388-as törvényt, amelynek célja volt a fekete halál utáni munkaerőhiány kezelésének segítése és a vándorlás korlátozása. A későbbi évszázadokban – különösen az Elizabeth-korabeli 1601-es szegénytörvény értelmében – a helyi plébániák kerültek felelősségre a szegények ellátásáért, és ez alapozta meg azt a rendszert, amelyből később a nagyobb, hivatalos munkásházak kifejlődtek.
Az ipari forradalom, a napóleoni háborúk utáni visszaesés, a mezőgazdaság gépesítése és az 1830-as évek többször előforduló gyenge termései komoly nyomást gyakoroltak a meglévő ellátórendszerekre: sokan veszítették el földművelésből származó jövedelmüket, és tömeges munkanélküliség alakult ki.
Az 1834-es szegénytörvény és a dologházak rendszere
Válaszul elfogadták az 1834-es új szegénytörvényt (Poor Law Amendment Act), amely alapvető változásokat hozott. A törvény egyik központi elve a "less eligibility" volt: a dologházi körülményeknek olyannak kellett lenniük, hogy senki ne válassza a dologházi ellátást önként, ha képes volt munkát találni máshol. Ennek a gyakorlatnak az lett a következménye, hogy a támogatás feltételeként a dologházba költözést írták elő.
A törvény következtében sok helyen több egymás melletti plébánia egyesült, és közös dologházakat — ún. union workhouses — létesítettek. A munkásházak vezetését a Poor Law Commissioners felügyelte, és gyakori cél volt, hogy az intézmény a bentlakók munkáját felhasználva részben önfenntartó legyen vagy profitot termeljen.
Mindennapi élet és munka a dologházban
A dologházi élet kemény volt és szigorúan szabályozott: a bentlakókat gyakran nemcsak munkára kötelezték, hanem szigorú rendbe és hierarchiába is kényszerítették, a családokat gyakran szétválasztották, és egységes ruhát adtak mindenkinek. A cél tudatosan az volt, hogy az ellátás "megalázóbb" legyen, mint a legalsó szabad munkásoké, így a rendszer visszatartó erőként működjön.
Gyakori munkafajták:
- kőzúzás (sziklák apró kövekre törése),
- csontok összetörése trágya vagy más ipari célokra,
- régi kötelek kibontása az újrahasznosítás céljából (az így szerzett rostot hajóépítésnél, tömítésekhez használták),
- ruhák mosása, varrás és egyéb házimunkák,
- egyes helyeken kis műhelymunkák vagy mezőgazdasági kiegészítő feladatok.
A kötelek kibontásához gyakran fém tüske szolgált, ezért az ilyen dologházak egyik ismert munkaeszköze az oakum (kötélrost) előállítása volt; emiatt egyes intézményeket becéztek is, például a beceneve a tüske is előfordult. Emellett az 1840-es években feltárt visszaélések — például az 1845-ös Andover-i botrány — rámutattak arra, hogy a szigor és a rossz körülmények néha súlyos emberi jogsértésekhez vezettek, ami későbbi szabályozási módosításokhoz és növekvő ellenőrzéshez vezetett.
Ellátás, oktatás és egészségügy
Bár a dologházi rendszer célja elsősorban az volt, hogy rászorulókat fogadjon, számos helyen biztosítottak alapvető orvosi ellátást, takarékos élelmezést és korlátozott oktatást a gyermekek számára — olyan szolgáltatásokat, amelyek a rendszeren kívül sokszor nem voltak elérhetők a legszegényebbek számára. Ugyanakkor a feltételek sok helyen meglehetősen szerények és szabályozottak voltak.
Átalakulás és megszűnés
A 19. század végére a munkahelyi és ipari változások következtében a dologházak egyre inkább az idős, beteg és rokkant személyek ellátását vették át a korábbi munkanélküliek helyett. Az 1929-es törvényi módosítások (Local Government Act) lehetővé tették, hogy a dologházak kórházakká vagy közhasznú intézményekké alakuljanak át; több intézményt átneveztek és funkciójukat részben átalakították.
Végső megszűnésük a modern jóléti állam kialakulásával történt: a második világháborút követő évszázad közepén bevezetett intézkedések — különösen az 1948-as nemzeti segélyről (National Assistance) szóló törvény és az ugyanebben az évben megszervezett Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) — felszámolták a régi poor law rendszert, és hivatalosan is véget vetettek a dologházi intézmények működésének.
Hatás és emlékezet
A dologházak gyakran szimbólumai lettek a társadalmi egyenlőtlenségeknek és a közpolitikák kegyetlenebb oldalának. Irodalmi és történelmi emlékek — például Charles Dickens művei — hozzájárultak ahhoz, hogy a korabeli közvélemény elítélte a dologházi viszonyok egy részét. Ugyanakkor a munkásházak története fontos része annak a folyamatnak, amely végül a modern szociális ellátórendszer és a közegészségügy kialakulásához vezetett.
Étkezés a St. Pancras munkásszállón
A nantwichi dologház
Kérdések és válaszok
K: Mi volt a munkásházak célja?
V: A dologházak olyan helyek voltak, amelyek lakást és munkát kínáltak olyan embereknek, akiknek nem volt. Azért hozták létre őket, hogy segítsenek megoldani a fekete halál utáni munkaerőhiányt, és hogy jólétet biztosítsanak a szegényeknek.
K: Mikor jelentek meg először a dologházak?
V: A dologház szó első használata Abingdon polgármesterének 1631-ben készült jelentésében szerepel, amely egy dologház építéséről szólt a városban. A kezdetek azonban az 1388-as szegénytörvényre nyúlnak vissza.
K: Mi okozta a munkanélküliség növekedését ebben az időszakban?
V: A napóleoni háborúk után nagy volt a munkanélküliség, valamint a mezőgazdasági munkások munkáját átvevő gépek okozta munkanélküliség. Ezenkívül ebben az időszakban több rossz termés is volt, ami túl nagy nyomást gyakorolt a szegények ellátásának meglévő módozataira.
K: Miben különbözött a dologházban töltött élet a dologházon kívüli élettől?
V: A dologházi élet nem volt könnyűnek szánták; azért tették nehézzé, hogy csak azok keressenek ott segítséget, akiknek nem volt reményük arra, hogy más munkát találjanak. A dologházi raboknak nem voltak jogaik, és szigorú szabályoknak és kemény büntetéseknek voltak kitéve, de ingyenes orvosi ellátásban és gyermekoktatásban részesültek - ami a rendszeren kívül nem volt elérhető.
K: Mikor változtak meg a törvények a segélyezés módját illetően?
V: Az 1800-as évek vége felé a törvények úgy változtak, hogy ahelyett, hogy a legtöbb helyet munkanélküli szegények töltötték volna ki a dologházakban, ahelyett idős és beteg emberekkel töltötték meg azokat. 1929-ben további változások történtek, amikor ezek az intézmények kórházakká váltak, amelyeket Közsegélyintézeteknek neveztek el, és végül eltűntek, amikor 1948-ban elfogadták a Nemzeti Segélytörvényt.
K: Milyen típusú munkákat végeztek a rabok egy dologházban?
V: A legtöbb rab nem rendelkezett a normál munkához szükséges készségekkel, így a feladataik közé tartozott a sziklák apró kövekre törése, a csontok összetörése trágya készítéséhez, vagy a régi kötél széthúzása, hogy újra felhasználják a rostját (az úgynevezett oakumot). Ezt a régi kötelet hajóépítési projekteknél használták a kötélkötegek tömítésére, hogy vízhatlanul tartsák azokat, és fémtüskéket használtak a kibontásukhoz.
Keres