A hercegnő és a borsó – Andersen meséje: tartalom, eredet, adaptációk

Tartalom

A mese rövid és könnyen követhető: egy herceg igazi hercegnőt keres magának, de a király és a királynő aggódik, hogy lány-e az, aki jelentkezik a házasságra. Egy viharos éjszakán egy ázott, fáradt fiatal nő érkezik a kastélyba, aki azt állítja, hogy hercegnő. A királynő próbát eszel ki: egyetlen borsószemet tesz a lány ágyának alá, majd húsz matracot és húsz dunyhát helyez rá. Reggel a lány panaszkodik, hogy egész éjjel rosszul aludt, mert valami kemény dolgot érzett a matrac alatt, ami elszúrta a hátát. Ez az érzékenység bizonyítja számára a királyi vért, így a herceg és a hercegnő összeházasodik.

Eredet és források

Andersen maga is elismerte, hogy egy népmesei motívumra épített: gyermekkorában hallott egy borsós történetet, ugyanakkor a dán néphagyományban ez a konkrét verzió nem volt ismert. A kutatók szerint valószínűleg egy svéd változat alapján dolgozott, de a motívum — az „érzékenység mint királyi jegy” — széles körben ismert az európai mesegyűjtésekben. A történet egyszerű, didaktikus jellege és rendkívül tömör szerkezete Andersen egyéni nyelvezetét és ironikus hangvételét tükrözi.

Fogadtatás és értelmezések

Megjelenése idején a kritikusok nem fogadták lelkesen a kötetet: sokan a stílust könnyednek, fecsegőnek találták, és néhány történetet erkölcstelennek tartották, mert nem a korai 19. századi társadalmi normák szigorú népszerűsítésére törekedtek. A kritikák különösen a kötet néhány darabját — például a "Kis Mikulás és Nagy Mikulás" címűt — bírálták, mondván, hogy abban büntetlen hazugság, csalás és egyéb társadalmilag kifogásolható viselkedés jelenik meg.

Ugyanakkor Andersen meséi hamar népszerűvé váltak a széles közönség körében, és az idők során a A hercegnő és a borsó a gyerekirodalom egyik legismertebb, legkönnyebben idézhető meséjévé vált. A történetet gyakran értelmezték allegóriaként: a borsó a finomság, a valódi érzékenység, vagy épp a társadalmi státusz jele lehet; más olvasatok a női szerep és látszat vizsgálatára fókuszálnak.

Adaptációk és hatás a művészetben

A mesét számos médiumban dolgozták fel: illusztrált gyermekkönyvek, bábelőadások, rövidfilm-adaptációk, tévéműsorok és színpadi feldolgozások egyaránt készültek belőle. A történet leegyszerűsített és könnyen átültethető cselekménye miatt különösen népszerű a gyermekszínházban és a rajzfilmes adaptációkban.

Emellett felhasználták inspirációként nagyobb zenei-színházi művekhez is: az 1959-ben bemutatott Once Upon a Mattress (magyarul gyakran "Egyszer volt egy matrac" címen szerepel) című zenés vígjáték erősen merít Andersen történetéből; a darab egyik legismertebb előadásában a komikus Carol Burnett volt a főszereplő. A mese egyes epizódjai megjelentek tévésorozatokban is, többek között a Shelley Duvall által készített Faerie Tale Theatre epizódjai között is található hasonló adaptáció.

Miért maradt fenn a mese?

A rövidség, a könnyen megjegyezhető csattanó és a szimbolikus motívumok miatt A hercegnő és a borsó mind a népszerű, mind az akadémiai érdeklődés tárgya maradt. Alkalmas egyszerre mesének kisgyermekek számára és szimbólumként való társadalmi, irodalmi elemzésekhez. A borsószimbólum ma is élénken jelen van a kultúrában: amikor valaki „borsószemként” vagy „matrac alá tett borsóként” említ egy helyzetet, általában túlérzékenységre vagy a valóság rejtett jelenlétére utal.

Források és további olvasmányok: Andersen eredeti kiadásaiból és a népmesekutatás szakirodalmából készült tanulmányok világítják meg a történet keletkezését és változatait; a mesét feldolgozó könyvek és előadások pedig a mai napig frissítik és továbbadják a történetet a következő generációknak.