Déli Ming (南明, 1644–1683) — a Ming-dinasztia dél-kínai utórezsimje

A déli Ming (南明,1644-1683) a Ming-dinasztia (明朝,1368-1644) uralkodócsaládjának a Peking (北京) eleste utáni dél-kínai ellenálló rezsimjeinek gyűjtőneve. Több rövid életű udvar és császár visszaigényelte a mandzsu Csing-dinasztia elleni legitimációt; összesen négy császárt és egyet nem hivatalos vezetőt tartanak számon, és sok történész a dél-mingi rezsimeket a Ming-dinasztia folytatásának tekinti.

Kialakulás: a főváros bukása és a menekülés

Csongzhen császár tizenhetedik évében (1644) Li Zicheng (李自成) lázadó serege elfoglalta Pekinget; a (朱由检) Csongzhen császár Meishanban öngyilkosságot követett el. Amikor a (清朝,1644-1911) Csing-hadsereg belépett a középső síkságra (中原地区), a Ming-udvar és sok hivatalnok délre menekült. A Huai-folyótól délre fekvő hegyek és völgyek átmenetileg védelmet nyújtottak, és több helyi rezsim emelkedett: köztük a Hongguang (弘光) udvar, a Lu királyság (鲁王), a Longwu (隆武), a Shaowu (绍武), a Yongli (永历) és a későbbiekben a Ming‑Zheng (明郑) mozgalom.

Első dél-mingi udvarok: Hongguang és Longwu

1644 végén, Chongzhen császár halála után Zhu Yousong (朱由崧), a Fu király (福王), Nanjing (南京) környékén magához ragadta a hatalmat, és 1644–1645 között uralkodott Hongguang császár néven. Karizmatikus kezdete ellenére a rezsim belső gyengeségei és a Csing-erők gyors előrenyomulása miatt Nanjing 1645-ben elesett; a város körüli harcok és különösen Jangcsou ((扬州)) ostroma és a civil lakosság elleni tömeges mészárlás sokáig ismert maradt a kínai emlékezetben mint az "Yangzhou tíz napja" ("扬州十日").

1645-ben, miután a Hongguang-udvar meggyengült, más dél-kínai helyi hatalmak próbáltak legitim császárt kinevezni. Zheng Zhilong (郑芝龙) és hozzá közel álló erők támogatásával Zhu Yujian (朱聿键), a Tang király (唐王), Fuzhou (福州) környékén Longwu császárként lépett fel. A Longwu-udvar rövid ideig fenntartotta a harcokat a Csing ellen; a környékbeli tengerész családok és helyi vezetők fontos szerepet játszottak. Zheng Zhilong azonban később behódolt a Csingnek, ami súlyosan meggyengítette Longwu pozícióját. Longwu császárt elfogták és kivégezték, és ezzel a délkeleti partvidék egy részét a Csing uralma alá hajtották.

Yongli és a dél-nyugati ellenállás

A kiélezett katonai helyzetben a Daxi (大西) hadsereg maradéka és a Ming-birokrácia maradványai együttesen támogatták Zhu Youlangot (朱由榔), a Gui királyt (桂王), aki Délnyugat-Kínában próbált császári hatalmat gyakorolni és Yongli uralkodói név alatt folytatta a harcot. Egy ideig a délkeleti partvidéken Zheng Chenggong (郑成功) (a későbbi Koxinga) is sikeresen vezette a tengeri ellenállást: partraszállásai és rajtaütései megakasztották a Csing-hadjáratokat és fontos utánpótlási vonalakat zavartak.

Mindazonáltal a dél-mingi vezetés fragmentáltsága — helyi uralkodók és katonai parancsnokok közötti rivalizálás —, valamint a Csing rendszeres katonai nyomása fokozatosan aláássa az ellenállást. Yongli és szövetségesei folyamatos menekülésre kényszerültek, végül a burmai (mai Myanmar területére) menekültek.

Zheng Chenggong (Koxinga) és a tajvani bázis

Zheng Chenggong, a tengerészcsaládból származó parancsnok, akinek apja Zheng Zhilong (郑芝龙) végül behódolt a Csingnek, tovább folytatta a Ming-hűséget. 1661–1662 fordulóján végrehajtotta a híres tajvani expedíciót: 1662-ben legyőzte a holland Kelet-indiai Társaság erőit és elfoglalta Fort Zeelandia-t, így Tajvant a Ming-hűséges erők egyik utolsó bázisává tette. A Zheng-dinasztia (Ming‑Zheng vagy 明郑) ezt követően Tajvant használta a Csing elleni ellenállás központjaként. Bár a tajvani rezsim a Yongli-évet használta naptárként és a Ming legitimációt hirdette, idővel önállóbb politikát folytatott.

A végső összeomlás: Yongli elfogása és Tajvan bukása

Yongli (朱由榔) végül menekülés közben elfogatóinak kezére került. 1662 körül a Csing-hadsereg — köztük Wu Sangui (吴三桂) erői — üldözte és elfogta a dél-mingi utócsászárt a burmai menedékben; Yonglit később kivégezték, és ezzel a félszigeti Kínában béklyóba került a Ming-utórezsimek mozgalma. A szárazföldön a Ming-hűséges politikai struktúrák nagy részben felbomlottak, ám a tajvani Zheng-udvar még tovább működött.

A dél-mingi hagyományt a tajvani Zheng-rendszer 1683-ig tartotta életben: ekkor a Csing-hadműveletek során Zheng Keshuang (郑克塽), Yanping (延平王) rokonának vezetésével alávetette magát a Csing-dinasztiának. Zhu Shugui (朱术桂), Ningjing (宁靖王) és más Ming-hű papok és katonák közül többen öngyilkosságot követtek el vagy kivégezték őket; Tajvan elfoglalásával (1683) a Ming-dinasztia fegyveres ellenállása formálisan véget ért.

Jelentőség és örökség

A dél-mingi korszak hosszú távú jelentősége összetett: rövid távon a Csing uralom megszilárdításához vezetett, de a déli ellenállás és a tajvani Zheng‑bázis hosszú időre megőrizte a Ming-identitást és legitimációs mítoszát. Különösen Zheng Chenggong személye (Koxinga) és a tajvani periódus emelkedett ikonikus státuszba a kínai és tajvani történeti emlékezetben. A dél-mingi periódus továbbá jól mutatja, hogyan alakult át a politikai hatalom a belső válságok, regionális erők és idegen inváziók kölcsönhatásában a 17. századi Kínában.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a Southern Ming?

K: Hány császár és elöljáró volt a Déli Ming alatt?

K: A Déli Ming a Ming-dinasztia folytatásának tekinthető?

K: Milyen nyelven íródott a "Southern Ming"?

K: Hol zajlottak ezek a rezsimek?

K: Mikor kezdődött ez az időszak?

Keresés betűvel