David Ricardo: komparatív előnyök és hatásai a klasszikus közgazdaságtanban
David Ricardo és a komparatív előnyök: klasszikus közgazdaságtani elmélet, hatásai, kritikái és szerepe a szabadkereskedelemben és a globalizációban.
David Ricardo (1772. április 18. - 1823. szeptember 11.) brit politikai közgazdász. Thomas Malthus, Adam Smith és John Stuart Mill mellett ő volt a klasszikus közgazdaságtan egyik fő gondolkodója. Ma leginkább a komparatív előnyök elméletéről ismert. Ez az elmélet azt sugallja, hogy egy nemzetnek csak azokra az iparágakra kell összpontosítania erőforrásait, ahol nemzetközileg a legversenyképesebb, és más országokkal kereskednie kell, hogy olyan termékekhez jusson, amelyeket nem saját maga állít elő. Ricardo támogatta a nemzetek szélsőséges iparági specializációjának gondolatát, egészen a nemzetközileg versenyképes és egyébként nyereséges iparágak felszámolásáig. Ebben a gondolkodásmódban Ricardo feltételezte egy olyan nemzeti iparpolitika létezését, amelynek célja egyes iparágak támogatása mások kárára. Ricardo számára a központi gazdasági tervezés valamilyen formája adott volt.
A komparatív előnyök Ricardiai modelljét többek között Joan Robinson és Piero Sraffa is megkérdőjelezte. Mindazonáltal továbbra is ez a modell marad a nemzetközi szabadkereskedelem, mint a gazdasági jólét növelésének eszköze mellett szóló érvelés sarokköve. A komparatív előnyök elmélete volt az előfutára a fokozott nemzetközi kereskedelem révén megvalósuló globalizáció irányába mutató törekvésnek, amely jelenleg az OECD és a Kereskedelmi Világszervezet által támogatott gazdaságpolitika vezérfonala.
Élete és fő művei
Ricardo eredetileg tőzsdei üzletemberként és befektetőként dolgozott, majd politikai szereplőként is megjelent: a parlament tagjaként a szabadkereskedelem és a pénzügyi reformok híve volt. Legfontosabb gazdaságelméleti műve az 1817-ben megjelent On the Principles of Political Economy and Taxation, amelyben rendszerezte a munkáját és bevezette a komparatív előnyök fogalmát. Írásaiban továbbá a munkamegosztás, a munkaérték-elmélet és a földbérleti elmélet (theory of rent) fontos elemeit is kifejtette.
A komparatív előnyök elve röviden és példa
A komparatív előny lényege: még akkor is érdemes két ország között kereskedni, ha az egyik ország mindkét termék előállításában abszolút értelemben hatékonyabb. A döntő tényező a relatív költség, azaz az egyik termék előállításának feláldozása a másikkal szemben.
Példa (egyszerűsített): Képzeljünk el két országot, A-t és B-t, és két terméket, ruhát és bort. Ha A képes 1 óra alatt 10 ruhát vagy 5 liter bort előállítani, míg B 1 óra alatt 6 ruhát vagy 3 liter bort, akkor A abszolút előnyben van mindkét termékben. Azonban A relatív előnye borban nagyobb (egy ruha előállítása A-nál 0,1 óra, B-nél ~0,166 óra relatív áldozat), így A-nak érdemes bort termelni, B-nek pedig ruhát — és kereskedniük együtt mindkét fél számára előnyösebb lesz, mintha mindketten önellátásra törekednének.
A Ricardiai modell alapfeltevései
- Egyszerűsített két ország–két áru modell.
- A termelési költségek munkabázisúak (munkaérték-elmélet), és gyakran állandó hozadékot (constant returns) feltételeznek.
- Nincsenek szállítási költségek és nincs nemzetközi tőke- vagy munkaáramlás (a faktorok nem mozdulnak át országok között).
- Tisztán versenypiaci feltételek mellett vizsgálja a csere előnyeit.
Ezek az erőteljes feltételezések egyszerűsítik az elméletet, és lehetővé teszik egy világos, intuíció-vezérelt következtetés megfogalmazását, de ugyanakkor korlátokat is jelentenek a valós gazdaságok elemzésében.
Kritika és korrekciók
A modell kritikái több irányból érkeztek. Egyes szerzők, köztük a már említett kritikát is megfogalmazó elméleti gondolkodók, rámutattak a munkaérték-elmélet korlátaira, az aggregálhatóság problémáira, valamint arra, hogy a valós világban léteznek méretgazdaságosságok, szállítási költségek, tőke- és technológiaáramlás, valamint elosztási (disztribúciós) hatások, amelyek módosítják az egyszerű ricardói következtetéseket. Továbbá a modell nem ad választ arra, hogyan oszlanak meg a kereskedelemből származó nyereségek a társadalmon belül — a nyertesek és veszteseik kérdése politikai gazdaságtani jelentőséggel bír.
Joan Robinson és Piero Sraffa munkássága részben ilyen elméleti hibákra és a klasszikus iskola belső ellentmondásaira mutatott rá: megkérdőjelezték többek között a munkaérték-elméletként és a heterogén tényezők egyszerűsített kezelését. Ugyanakkor a komparatív előnyök intuitív ereje és egyszerűsítése miatt a modell továbbra is fontos kiindulópont a nemzetközi kereskedelem elméletéhez.
Hatások a gazdaságpolitikára és a modern közgazdaságtanra
Ricardo elmélete erőteljes politikai következményekkel is járt: a komparatív előnyök érve gyakran használt volt a szabadkereskedelem melletti kampányokban, így például a 19. századi brit protekcionista intézkedések, mint a gabonakereskedelmi korlátozások (Corn Laws) ellen. A modell gondolati öröksége tovább él a későbbi nemzetközi kereskedelem-elméletekben (például a Heckscher–Ohlin-modellben és a modern, többszereplős, méretgazdaságokra épülő elméletekben).
A komparatív előnyökre hivatkozva több nemzetközi intézmény, politikai irányelv és elemzés is a szabadkereskedelem előnyeit hangsúlyozta; ez tükröződik abban is, hogy a globális kereskedelempolitika eszméi ma sok helyen az OECD és a Kereskedelmi Világszervezet támogatásával jelennek meg.
Záró gondolatok
Ricardo munkássága — különösen a komparatív előnyök elmélete — egyszerű, mégis erős eszközt adott a közgazdaságtannak a nemzetközi kereskedelem logikájának megértéséhez. Bár a modell szigorú feltételezései és redisztribúciós kérdései indokolják a kritikus vizsgálatot és a kiegészítő politikákat, elméleti tisztasága és szemléltető ereje miatt a klasszikus közgazdaságtan meghatározó eleme maradt.
Kérdések és válaszok
Q: Ki volt David Ricardo?
V: David Ricardo brit politikai közgazdász volt, akit Thomas Malthus, Adam Smith és John Stuart Mill mellett a klasszikus közgazdaságtan egyik fő gondolkodójának tartanak.
K: Mi az összehasonlító előnyök elmélete?
V: A komparatív előnyök elmélete szerint egy nemzetnek csak azokra az iparágakra kell összpontosítania erőforrásait, ahol nemzetközileg a legversenyképesebb, és más országokkal kereskednie kell, hogy olyan termékekhez jusson, amelyeket nem saját maga állít elő.
K: Mit támogatott Ricardo?
V: Ricardo azt az elképzelést támogatta, hogy a nemzetek szélsőségesen szakosodjanak az iparágakra, egészen a nemzetközileg versenyképes és egyébként nyereséges iparágak felszámolásáig. Feltételezte továbbá a nemzeti iparpolitika létezését, amelynek célja egyes iparágak támogatása mások kárára.
K: Ki támadta meg a Ricardi modellt?
V: A Ricardiai modellt többek között Joan Robinson és Piero Sraffa támadta meg.
K: Hogyan marad ma is aktuális ez az elmélet?
V: Az elmélet ma is releváns, mivel a nemzetközi szabadkereskedelem mint a gazdasági jólét növelésének eszköze mellett szóló érvek sarokköveként szolgál. A jelenleg az olyan szervezetek, mint az OECD és a WTO által támogatott gazdaságpolitika számára is iránymutatásként szolgál.
K: Milyen következtetéseket von le ebből a gondolkodásmódból?
V: E gondolkodásmód néhány következménye a globalizációhoz vezető fokozott nemzetközi kereskedelem, a nemzetek szélsőséges iparági specializációjának hangsúlyozása, valamint az a feltételezés, hogy létezik egyfajta központi gazdasági tervezés, amely bizonyos iparágakat támogat másokkal szemben.
Keres